Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

X-Akták: Hinni akarok (I Want to Believe)

2008.08.16. 17:48 koimbra 2 komment

 

 

Réges-régen az MTV1 reklámozni kezdett egy új misztikus sorozatot, a címe X-Akták volt. Meg is néztem az első részt, mondván mi bajom lehet belőle, aztán hétről-hétre követtem Mulder és Scully kalandjait. Kezdetben még nem volt túlságosan összefüggő történet, minden részben új jelenség, megmagyarázhatatlannak tűnő dolog után eredt a páros. Érdekes volt, néhány epizódnál meg még az izgalom jelei is mutatkoztak. Az összeesküvés szál pedig még a háttérben motoszkált, egy jó pillanatra várt, hogy előlépjen. Telt az idő, túl voltunk már jó pár városi legendán, fura nyomozáson, mikor belépett a képbe a cigerettás ember. Aztán egyszer már nem jött egy ideig több X-Akták, lemaradtam, a nyolcadik és kilencedik évadba betekintettem egy rész erejéig, de már nem értettem mi folyik ott és miért sertepertél arra Robert Patrick.

 

A sorozat 9 évadot élt meg, no meg egy igen jól sikerült mozifilmet. 2002-ben aztán lement a roló, nem készült több X-Akták epizód. A sorozat szülőattya Chris Carter nem is nagyon vágott bele ezután semmibe, de úgy érezte van még a tarsolyában némi ötlet, el tudna mesélni egy mozifilmre valót, nosza hát bele is vágtak. 5 évvel a sorozat végeztével a régi ismerős arcok visszatérnek még egy nyomozásra. Jó ötlet volt ez? Az első mozifilm jókor volt jó helyen, de a második már csak egy erőltetett próbálkozás lett

 

 

A történet szerint az FBI nagyon keres valakit, egy egykori pap van segítségükre látomásaival, kinek múltja nem tiszta. Azonban a fejesek úgy érzik ez nem elég, eszükbe jut Mulder, akivel szerintük sikeresebbek lennének. Ha beszállna az ügybe, akkor elfelednének neki minden múltbéli dolgot. Scullyval üzennek Muldernek, aki egy kis huzavona után beáll a keresőcsapatba.

 

Mindig öröm látni a régi ismerős arcokat, itt azonban nem ez a helyzet. Gillian Anderson mintha unná, David Duchovny meg láthatóan máshol lenne. Ráadásul már az ügybe bevonása is elég mesterkélt, a kezdeti ellenkezése után hirtelen jön a beleegyezése. Mintha a jelenet előtt meggondolta volna magát és úgy döntött, hogy ő ebben nem lesz benne, aztán a jelenet végén rápislantott a bankszámlájára, aminek láttán végül mégis maradt. Amanda Peet néhol túl artikuláltan beszélt, bár inkább őt nézzem, mint Andersont. Van még egy rapperünk is, Xzibit személyében, aki már tökélyre vitte az összeszűkült szemmel való nézést (mellesleg ha thrillerhez és akcióhoz keresnek néger szereplőt és nem fér bele a büdzsébe egy Oscar-díjas színész, akkor mindig kéznél van egy rapper.)

 

 

Hiányzik a misztikusság az egészből. Látomások meg víziók? 10 éve még elment, de most ez nem elég. Hol van a többi hókuszpókusz, merre járnak az ufók és mit csinál mondjuk a havasi ember? Carter elküldte őket nyugdíjba úgy látszik, csakhogy a fantáziája is lepihent valahol. A legnagyobb probléma pedig az, ha az ufók csak egy plakát formájában vannak jelen, máshogy nem és ha a rejtélyesség sem mutatkozik oly erővel, ahogy azt megszokhattuk, akkor mi marad? Egy rosszabb sorozatgyilkosos Helyszínelők-féle thriller. Hogy ennyire tellett tőle igazán szomorú. A Scully történetszál meg szinte teljesen felesleges, a sztori egésze meg ötlettelen, klisével teli és közhelyes.

 

Mulder és Scully utolsó kalandjára 20 %-ot adok. Unalmas, nem érdekes,nem adja vissza a sorozat hangulatát, érződik rajta a készítők fáradtsága. Illetve félve írom le az utolsó szót, mivel a mélyen tisztelt Chris Carter beszélt egy harmadik részről, emlegette a 2012-es évet is, ami már a sorozatban egyszer elhangzott (sőt Roland Emmerich is készít egy filmet, amelyben a 2012-es év nagy szerepet játszik) Az X-Akták: Hinni akarok nem moziba való, sőt még egy esetleg 10. évad pilotjának is harmatgyenge. Ha esetleg pörgősebbre csinálják és kiveszik a felét, talán egy jó epizódnak elment volna.

 

 

Chris Carter hinni akart abban, hogy ez jó nekünk, jó neki és mindenki elégedett lehet. Tévedett. Én hinni akartam, hogy ez nem lehet rossz, de aztán a film végén eszembe jutott a következő: Hinni a templomban kell, akarni meg a wécén. Tehát azt hittem jó lesz, most inkább lehúznám a klotyón. Az igazság már rég nem odaát van, hanem maga alatt. Az a jellegzetes fütyülés pedig felteszi magát a polcra porosodni, majd 10 év múlva egy DJ készít belőle egy mixet, ami nagy siker lesz.

 

Büdzsé: 30 millió dollár

Eddigi amerikai bevétel: 20,2 M $

 

Az első rész 66 millióból készült és Amerikában 84 milliót hozott, ehhez még jött 105 millió külföldről.

 

Érdekesség: A második rész ötlete már 2001-ben felvetődött és 2003-ban már forgatni is szerették volna a filmet, ami iránt az első rész rendezője Rob Bowman is érdeklődött. Aztán a forgatás kezdete csak tolódott, 2005 végén fogtak volna hozzá a felvételekhez, de a forgatókönyv még nem volt kész. Végül 2007-ben ténylegesen is megkezdődtek a munkálatok.

 

Címkék: thriller iromány sci fi misztikus 20 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr90618864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pistike 2008.08.18. 19:37:21

Azt olvastam Duchovny is benne lenne a harmadik részben, és ma olyasmit találtam, hogy a harmadik rész már csak dvd-n jelenik meg majd. Egyébként a film csalódás volt teljes mértékben, szerintem senki sem ilyet várt

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2008.09.22. 17:55:49

Értékelhetelen, a film nevéhez méltatlan gyenge krimi. 1/10
süti beállítások módosítása