Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Tili-toli az Oscar esélyesek körül

2008.10.18. 11:05 koimbra 1 komment

Még nincs vége az évnek, a következő pár hónap során érkeznek majd azok a filmek, amelyek Oscar esélyesek lehetnek a stúdiók szerint. Nagy reményeket fűznek az Baz Luhrmann Australia művéhez vagy Sean Penn Milk drámájához. Néhány alkotást azonban eltoltak 2009-re.

Az egyik áldozat Jamie Foxx és Robert Downey Jr. nevével fémjelzett The Soloist, november helyett 2009 márciusában mutatják be. Pedig Downey Jr. ezzel idén triplázhatott volna bevétel-és elismerés terén is. A Paramount azért nem nyárra időzítette a bemutatót, mivel az már így is szinte teljesen betelt és szerintük márciusban sokkal több bevételt termelhet. Emellett persze futtatják Downey Jr.-t a Trópusi viharban nyújtott alakítása miatt, Oscart neki!

Daniel Craig főszereplésével készült második világháborús (zsidó megmentős nácikkal összetűzésbe keveredős) Defiance is jövőre lesz majd látható, ezt azért decemberben egy-két moziba betolják, hogy lehessen nevezni az Ocarra.

Viggo Mortensen is esélyes lehetett volna a jövő évi Oszi gálán, a The Road Cormac McCarthy regényéből készült. A Nem vénnek való vidék is McCharty egyik könyvén alapszik. Itt azért tolták el a premiert, mert Scott Rudin a The Reader stáblistájáról leszedette a nevét, pedig a film is díj várományos lehet, így a stúdió most keményen hajt a film sikere érdekében, emiatt pedig nem tud kellő figyelmet szentelni a The Road-ra.

A Hurricane Season sport dráma Karácsonykor került volna a mozikba, de ezt is márciusra nyomták át.

Az Australia és a Milk produkciókon kívül még a következő bő két hónapban érkezik pár olyan film, amelyeket díjakkal halmozhatnak majd el. Itt lesz Clint Eastwood Gran Torino rendezése, Kate Winslet és Leonardo DiCaprio Revolutionary Road-ja (a Titanic után újra együtt egy filmben) és Danny Boyle rendezése a Slumdog Millionaire. Ja és még Oliver Stone George W. Bushról készült műve is esélyes lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr29719818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andrews 2008.10.18. 16:51:14

A Revolutionary Road-ot eléggé lehúzták azok a kritikusok akik látták, a Frost/Nixont szintén. . :( Kár. Oscarra azért alap az egész jó kritikusi visszhang + a viszonylag magas nézői szám.

Ezek alapján leginkább a TDK-t (Best filmnek is érdekesmód képregényfilmet nem nagyon szoktak !!)nyomják, ott főleg Joker alakításáért Ledgert hát remélem is hogy megkapja.

Ott van még a Wall-e ami best film esélyes, (picture az szerintem hülyeség ha fefordítod ugye) és best animációs film esélyes.

Meglátjuk mi sül ki.

süti beállítások módosítása