Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: A Fűrész csak a gimisek alatt vághatja a testrészeket

2008.10.26. 20:41 koimbra Szólj hozzá!

Új bemutatók:

 

A Szerelmes hangjegyek körül a tinik körében nagyobbfajta őrület alakult ki, a tévében az első két rész hatalmas sikert aratott, így a harmadik felvonást már a moziba küldték. És milyen jól tették, a hétvégén megszerezte az első helyet, ha a lelkesedés nem lohadna le (miért is történne ilyen?), akkor a 100 milliót beveszi a High School Musical: Végzősok. Jöhet a negyed felvonás, amelyet már korábban beterveztek.

 

2004-ben mutatták be az első Fűrészt, amely jó is volt és a végén a csavaron végre igazán meg lehetett lepődni. A sikerre való tekintettel egy év múlva érkezett a folytatás, amit még 2 követett, idén meg már az ötödik részre ülhettek be Az imdb-n a franchise minden egyes darabja hat pont felett áll (az első 7,7), a most bemutatott rész pedig 6,3-al indított. Nem kedvelték a kritikusok sem, a kritikák 13 %-a pozitív csak, a korábbi részek azért ennél jobban álltak. Az büdzsét megint sikerült alacsony szinten tartani, a profit ismét hatalmas lesz. Magyarországon januárban mutatják be, remélhetőleg nem jár úgy, mint elődje, amelyet X kategóriába soroltak és csak pár helyen mutattak be.

 

Ötödik helyen tudott csak kezdeni Colin Farrell, Edward Norton és Jon Voight nevével fémjelzett krimi-dráma. A kritikusok nem kedvelték túlzottan (36 %-on áll a rottenen). Eredetileg márciusban mutatta volna be a New Line, de aztán eltolta mostanra a bemutatót (még 2009-re is elrakta volna, amit nem kommentált, a rendező pedig teljesen kiakadt emiatt). A forgatókönyvet Gavin és Gregor O'Connor írta, később bérelték fel Joe Carnahant, hogy írja át a szkriptet. Kezdetben még Mark Wahlberg és Hugh Jackman neve keringett a produkció körül és a film is átkerült az Intermediától a New Line-hoz. Végül sok késlekedés után nekiugrottak a forgatásnak 2006 januárjában,  jó két és fél év múlva pedig végre meg lehetett tekinteni a Pride & Glory-t.

 

 

Korábbi bemutatók:


56 %-os változással kell beérnie a Max Payne-nek a múlt hétvégéhez képest, ezzel együtt már közel 30 milliót szedett össze, a vége pedig 40-50 millió között lesz. Raja Gosnell rendezése a Beverly Hills Chihuahua még mindig a legrosszabb filmek között tanyázik az imdb-n, ettől függetlenül továbbra is szépen gyűjti a milliókat, szerintem a 100-as nem lesz meg, bár még van esély rá, hogy átlökdössék rajta valahogy. Megfeleződött a W. bevétele a nyitóhétvégéjéhez képest, Oliver Stone filmje nem nagyon hozott tehát lázba sok embert. Szintén a 100-as határt szeretné elérni a Sasszem, a 90-et átlépi simán.  Woody Allen Vicky Christina Barcelona rendezése már a 22 milliót ostromolja, ha nem számítjuk a Match Point-ot, akkor ebbél jobb eredményt csak 1986-ban ért el. 505.000 dollárnál tart a RocknRolla, amelyet eddig csak pár helyen adtak, nem rossz eredménnyel, a Warner végre bátorkodik még hozzácsapni pár száz mozit jövő héten.

 

Limitált bemutatók

15 moziban kezdték vetíteni a Clint Eastwood rendezésében készült Changeling (előzetes) drámát, amelyben az Angelinga Jolie által alakított anyának eltűnik a gyereke, a rendőrség pedig más valakit juttat vissza hozzá. 502,000 dollár került a kasszákba, jövő héten még több moziba rakják be. Újra bemutatták Tim Buron Karácsonyi lidércnyomás alkotását 284 moziban, szerény 185.000 volt a jussa, hát nem valami sok. 125 moziban indult Anne Hatheway és Patrick Wilson drámája, a Passengers (előzetes)  csupán 185.000 dollárt hozott, ami kiábrándító. 173.000-es bevételt könyvelhet el a Synecdoche, New York (poszter és előzetes), amit 9 moziban vetítettek, szép eredmény. Kristin Scott Thomas főszereplésével készült I've Loved You So Long misztikus drámát 10 helyen vetítetté és 316.000 dollárral zárta a hétvégét.

 

Jövő héten jön még egy horror, a The Haunting of Molly Hartley próbálja meg a Fűrész V. helyét átvenni vagy esetleg még jobb eredményt elérni és szintén érkezik Kevin Smith vígjátéka, a Zack and Miri Make a Porno, amelyet eléggé nehezen tudnak reklámozni és már rájárt a rúd eléggé.

 

Hétvégi amerikai mozis bevételek

 

Cím

Hétvége bevétele

(amerikai dollár)

Eddigi amerikai bevétel (am. $)

Előállítási költség

(am. $)

Info

High School Musical 3: Végzősök


42,00


42,00


11

Előzetes
"izgiségek"


Fűrész V. (Saw V)


30,5


30,5


10,8


Jelenetek
, képek, spoiler

 


Max Payne- Egyszemélyes háború (Max Payne)


7,60


29,66


35


Szinkronos előzetes
, képek

 


Beverly Hills Chihuahua


6,91


78,14


-

 Poszter és előzetes

Pride & Glroy

6,32

6,32

30

Előzetes

The Secret Life of Bees

5,93

19,20

11

Előzetes


W.


5,33


18,74


25,1


Előzetes
, jelenet

 

Eagle Eye (Sasszem)

5,31

87,98

80

Kritika

Body of Lies

4,06

30,89

70

Előzetes


Quarantine


2,55


28,77


12


Képek
, tv spot

 

 

 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr46733134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása