Elköltöztünk: filmdroid.hu
Utazás a Föld középpontja felé (Journey of the Center to the Earth)
2008.10.27. 21:15 5 komment
Ki mondja, hogy a kalandfilmből nincs kínálat? Idén az Utazás a Föld középpontja felé már az ötödik ilyen alkotás, Brendan Fraser pedig a másodikat szállítja részünkre és még koránt sincs vége az évnek.
Verne Gyula francia író rengeteg regényt hagyott maga után, amelyek jó táptalajt biztosított néhány filmnek, előszeretettel használják fel tévések a könyveit, de azért akad olyan alkotás is, amely eljut a moziba is. 2004-ben mutatták a 80 nap a Föld körül Jackie Chan-féle verziót és 110 milliós büdzséje mellett csak 24 millió dolláros bevételt tudott felmutatni (Amerikában). A Walden Media azonban bátor stúdió, mer kockázatot vállalni, ismét belevágott egy Verne Gyula könyv filmre vitelében. Sokan úgy tartják, hogy Verne nem kitalált sztorikat, hanem valóban létező eseményeket, dolgokat vetett papírra. Nem ő az egyetlen szerző a történelemben, akire rásütik azt, hogy a történetben leírtak igaziak, elég csak Dan Brown Da-Vinci kódjára gondolni, amelyről rengetegen hisznek a leírtak valódiságában.
A sztori főszereplőke Trevor Anderson professzor (Brendan Fraser), akinek kis iskolai laboratóriuma van, ám a suli vezetése megszüntetné. Ennek tetejébe tini unokaöccse, Sean (Josh Hutcherson) is 10 napra hozzá érkezik, de e mellé megkapja eltűnt testvére néhány cuccát is, köztük egy Verne Gyula könyvet, amiben különféle jegyzeteket talál, ami alapján Izlandra jut el Seannal és egy helyi idegenvezetővel (Anita Briem) szétnéznek a környéken. A kis túra nagy izgalmakba torkollik.
A kezdeti bevezető után szereplőinknek hatalmas kalandban lesz részük, futnak, másznak, esnek, menekülnek, az elmaradt testedzéseket rövid idő alatt pótolják. Jön a T-Rex, méretes ős-piranha, éhező növények, meg amúgy a hőmérséklet is emelkedik. A testnevelés órával itt együtt jár a földrajz is, a megosztott információ azonban úgy kimehet a ember fejéből, mint amikor a suliban megszólalt a szünetet jelző csengő és mire kiléptünk a folyosóra már rég másra koncentráltunk.
A készítők szorgalmasan dolgoznak azon, hogy a néző is ott lehessen a vásznon, ezt leginkább a csillés jelenettel sikerült elérniük. A néző konkrétan hullámvasúton érezheti magát, a szédülősek becsukják a szemüket, az ilyen móka kedvelői pedig nagyokat sikíthatnak és rikkanthatnak, miközben mindenki megidézi magában Indiana Jonest.
Úgy látszik Fraser a jó öreg régész prof-tól szívesen átvenné a gyeplőt (oh, pardon, ostort), de nem majmolja, legalább külső kinézetében. Se kalap, se cinikus félmosoly, ostora és gyakorlati tapasztalata sincs, de van pár humoros beszólása, némi geológia és földrajz ismerete. Ja és a legfontosabb: kalandba keveredik. Mintha a Múmia végeztével (vagy forgatás közben) átment volna a másik terembe, ahol ezt a filmet forgatták, még csak ki se kellett lépnie szerepéből, hasonlít a két karakter, ráadásként a húsevő növényeket is úgy veri le, mint a zombikat. Kalandfilm női szereplő nélkül? Nyugi, ne aggódjon senki, itt is megvan a feszülő felsőrészt viselő hölgyike, aki egyenrangú partnere Frasernek (mint Rachel Weisz a Múmiában, nem?). Anita Briem eddig néhány sorozatban játszott csak, a siker után valószínűsíthető még pár főszerep. Josh Hutchinson felemás teljesítményt nyújt, olykor úgy tűnt, mint unatkozott volna.
Eric Brevig rendezői bemutatkozása (ha nem számítjuk azt az egyetlen Xéna epizódot) nem lett rossz, de túlzottan jót sem. Az úriember eddig csak vizuális effektek terén munkálkodott, elég gyakran sülnek el balul a dolgok, ha otthagyja valaki a kaptafát és mást készítene (pl. AvP:R-t és a Eragont is olyanok dirigálták, akik előtte az effektekkel szorgoskodtak, a nézők és a kritikusok is sárba tiporták mindkettőt), de ezúttal a nézők és a firkászok nem tiporták sárba a filmet.
Sajnos nem IMAX teremben, csak mezei moziban sikerült megtekintenem a filmet és ezt bánom, de nagyon bánom. Ezt az utazást leginkább olyan termekbe szánták leginkább, ahol a néző felrakja a 3-D szemüveget és hátradőlve élvezi a produkciót. Így is kellően megbékélhetünk a trükkökkel, de az egészről sütött az, hogy ezt csak IMAX-ban kellett volna nézni. E nélkül 60 %-ot ér az élmény, a 3-D-s térhatással együtt meg igazi, feszültséggel teli kalanddal lehettünk volna gazdagabbak érzésem szerint.
Büdzsé: 60 millió dollár
Amerikai bevétel: 100,9 millió $
Eddigi összbevétel: 195,2 millió $
Címkék: fantasy iromány kaland 60 % könyvből film
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gruber 2008.10.28. 15:08:09
egyébként mi az az öt kalandfilm? a múmia, a bolondok aranya, ez és még?