Elköltöztünk: filmdroid.hu
Folytatódik a Kárhozat útja
2008.11.03. 19:24 1 komment
Sam Mendes 1999-ben készítette az Amerikai szépséget, mely több díjat is bezsebelt, rá 3 évre rukkolt elő a Kárhozat útjával, amelyet szintén több elsimerésben részesítettek. A film 181 millió dollárt hozott világszerte, a folytatás lehetőségéről 6 év elteltével jöttek csak elő. Méghozzá nem is egy, hanem rögtön kettő ötlete merült fel. A Kárhozat útja képregény alkotója, Max Allen Collins írja és rendezi a Road to Purgatory-t and Road to Paradise-t.
A történet főszereplője Michael Sullivan Jr, Tom Hanks fiának a neve a volt az első részben. Sullivan visszatér a II. világháborúból, azzal az elhatározással, hogy megbosszulja apját. A szálak Frank Nittihez vezetik, akit Al Capone parancsára meg kell ölnie.
Max Allen Collins leginkább néhány Helyszínelők számítógépes játékot írt, legutóbb pedig egy 2005-ös drámát (ezt rendezte is) a Eliot Ness: An Untouchable Life. 2008-ban pedig a The Lust Lullaby egyik írója volt, amely a san diegoi fesztiválon is nyert néhány díjat.
Címkék: miújság
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.