Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Nem kapkodják el a WoW filmet

2008.11.22. 12:45 koimbra 4 komment

Az új World of Warcraft kiegészítőből, a Wrath of the Lich Kingből majdnem 3 millió darabot adtak 24 óra alatt, sokakban pedig felötlött ismét hol is tarthat a WoW film, az MTV el is suhant a Blizzardhoz és érdeklődött ez iránt.

Frank Pearce alelnökkel sikerült beszélni, ő pedig azt mondta, hogy a Legendary Picures készítheti el majd a filmet és a stúdió jelenleg is keresi a megfelelő személyeket,  akik elég tehetségesek ahhoz, hogy megírnák a forgatókönyvet. Ez az alapja mindennek, persze emellett egy jó rendezőt is szeretnének megnyerni a produkcióhoz. Uwe Boll korábban azt nyilatkozta, hogy ő a legalkalmasabb személy erre a posztra, el is ment a Blizzardhoz, de ők kerek perec elutasították.

Régebben is felvetődött a kérdés, hogy CGI vagy élőszereplős mozi lesz-e?. Először azt mondták CGI, majd később módosították és azt mondták élőszereplős mozi lesz.  Blizzardnál már felvetődött  érintőlegesen a téma, de még nem beszéltek erről komolyabban. A CGI elég sok időt vesz igénybe, tehát nem olyan dolog, hogy csak gondolnak egyet és összedobnak egyet.

Az Index ott volt a játék megjelenésekor az egyik boltnál és a játékosokkal beszélgetett. Nézzétek meg a sok függőt!


A Wrath of Lich King egyébbként a leggyorsabban fogyó Pc játék címével büszkélkedhet.

 

Címkék: wow miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr1782615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dmg 2008.11.22. 16:36:29

Uwe Boll korábban azt nyilatkozta, hogy ő a legalkamasabb személy erre a posztra, el is ment a Blizzardhoz, de ők kerek perec elutasították.
Hála Istennek!!!

walters 2011.07.25. 16:04:27

te agyoniskolázott nem Leach king hanem Lich...látom te is tudod miről beszélsz

dzsoni szánsájn · http://www.halfps.blog.hu 2011.07.25. 16:34:51

@walters: egy filmes blogon helytelenül leírni egy videojátékból akármit, mikor ez ugye a mai oktatási rendszerben alapkövetelmény... te szerencsétlen

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.07.25. 18:02:27

@walters: Én kérek elnézést, de eddig még nem volt szerencsém a Wow-hoz, így az ottani iskolákat sem jártam ki, amelyek bizonyára hasznos tudnivalókkal gazdagítanának. :D
süti beállítások módosítása