Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Nem érdekelt senkit a megtorlás

2008.12.07. 19:09 koimbra 1 komment

Új bemutatók:

A Megtorló kapott még egy esélyt, 2004-ben nem szerepelt valami jól az első rész (33 millióból készült és 33,8 milliót hozott Amerikában). A második felvonást Thomas Jane már nem vállalta, mondván a forgatókönyv nem lett jó, helyére Ray Stevenson került, akit leginkább a Róma sorozatból ismerhetünk. A rendezői széket pedig egy hölgy foglalhatta el.

A produkció körül is volt némi gond, a stúdió ugyanis kevésbé erőszakos filmet szeretett volna, míg a direktor eleve R besorolásúnak képzelte el a művét, állítólag ezért a forgatás után nem engedték a fejesek, hogy ő vágja a filmet, majd mégis Alexanderre bízták.

A kritikusok nem szívlelték, csak a 17 százalékuknak tetszett, míg az imdb-n egész jól áll eddig a 7,1 pontjával. Nem nyitott jól a Punisher: War Zone, ez bizony bukta. Ha lenne harmadik rész azt Stevenson szívesen levezényelné.

(Szerintem a Dolph Lundgren-féle Megtorló sokkal jobb volt, mint a 2004-es verzió)

 

686 moziban kezdett a Cadillac Records közepes eredménnyel. Matt Dillon volt kiszemelve a főszerepre,de egyeztetési problémák miatt Adrien Brody ugrott be helyére. A Nobel Son krimi thriller Alan Rickan, Bill Pullman, Eliza Dushku főszereplésével 893 helyen kezdett és egy gyenge 371.000 dollárt tud felmutatni.

 

Korábbi bemutatók:

Javult a Négy Karácsony az imdb-n, múlt héten még 5,1-en állt, most pedig 5,9-re tornászta fel magát. A 100 millió biztosnak tűnik. Az Alkonyat megfelezte múlt hétvégi bevételét, a film viszont hatalmas siker, a folytatást jövő márciusban kezdik el forgatni, a két főszereplő pedig már 12 milliót kap kézhez ezért. 63 %-kal csökkent a bevétele az előző hétvégéhez képest a Voltnak, most a 80 milliót verdesi alulról, míg a Szállító harmadik része is majd' ugyanennyi csökkenést könyvelhet el. A Milket játszó mozik számához még adtak 63-at, most már 99 helyen vetítik, a bevétele 16 %-kal lett több az egy héttel ezelőttinek. Az Ausztrália pedig 7 millió dollárral zárta a víkendet, Amerikában biztosan nem hozza be a 130 millió dolláros költségeit.

 

Limitált bemtuatók: 3 filmszínházban kezdték el vetíteni a Frost/Nixont (trailer), 180.000 dollárt számolhattak össze a pénztáraknál, ez egy pofás eredmény.

 

A következő héten mutatják be a Keanue Reeves főszereplésével készült Amikor megállt a Föld sci-fit, lesz fantasy mese, a Delgo (előzetes) és egy vígjáték Nothing Like the Hoidays John Leguizamo, Debra Messing, Alfred Molina főszereplésével.

 

Hétvégi amerikai mozis bevétel becslések, az adatok millió dollárban értendők

 

 

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi amerikai bevétel

Büdzsé

Info

Négy Karácsony (Four Christmases)

 

18,18

 

70,84

 

80


Előzetes

Alkonyat (Twilight)

13,19

138,55

37

Előzetes

Volt (Bolt)

9,69

79,28

-

Az első négy perc

Ausztrália (Australia)

7,00

30,86

130

Képek,

Előzetes

A Quantum csendje (Quantum of Solace)

 

6,60

 

151,46

 

200

 

Kritika

Madagaszkár 2 (Madagascar: Escape to Africa)

 

5,10

 

165,67

 

150

 

 

Kritika,

4 perc a meséből

Szállító 3 (Transporter 3)


4,50


35,38

 

-


Előzetes, képek

Punisher: War Zone

4,00

4,00

35

Előzetes és poszter

Cadillac Records

3,5

3,5

12

Előzetes

Role Models

2,62

61,66

28

Előzetes

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr23809780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kóczy · http://koczy2.wordpress.com 2008.12.08. 01:13:10

Asszem írtam már korábban is, hogy a '89-es Punisher-nek (magyarul asszem "Büntető" címmel futott) volt valam olyan hangulata, amit én hiányoltam a 2004-es változatból.
süti beállítások módosítása