Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Kínzó közelség (Lakeview Terrace)

2009.02.27. 22:10 koimbra 3 komment

Az ember meg tudja választani a barátait, azt, hogy kivel éli le életét, de a szomszédjait nem. Nem tudja meghatározni ki költözzön az otthona mellé, ki lakjon a mellette lévő házban. Egy rossz szomszéd eléggé meg tudja keseríteni az ember életét, ezt felesleges is ragozni. Ha új helyre költözik valaki az is csak a környéket veszi szemügyre, a szomszédokkal beköltözés után cseveg, legalábbis én így gondolom, mivel nem költöztem még (ha a kolit nem vesszük annak).

 

Chris Mattson (Patrick Wilson) és Lisa Mattson (Kerry Washington) beköltözik szép új otthonába, kiderül, hogy a mellettük lakó ráadásul zsaru, úgy gondolják baj nem lehet, élnék is boldogan életüket, csakhogy a szomszédról, Abel Turnerről (Samuel L. Jackson) hamarosan kiderül, hogy ő nem látja őket szívesen, minden mozdulatával ott tesz kereszbe a fiatal párnak, ahol csak tud.

Turnerről nekem Louis de Funès ugrott be, mikor a Jákob rabbiban rostokol a kocsijával egy esküvő miatt, mikor meglátja a fiatal párt ki is fakad, vőlegény fehér, a menyasszony fekete, nem mint a tejeskávé, hanem mint a fekete. Nem volt rasszista, de úgy gondolta, jobb, ha az ember bőre fehér (meg katolikus). Turner is valami hasonló nézetet vall, csak éppen fordítva (és ez a film még csak nem is vígjáték, hanem thriller).

 

Először 60 %-ot akartam rá adni, de ahogy múlik az idő annál jobban merülnek fel bennem a hiányosságok, ezért csak 50 %-ra taksálom végül. A film nem lett rossz, egyenletesen halad előre, csak valahogy mégse érzi azt az embert, hogy ez igen, de jó. Nem válik feszültté, nem kapcsol nagyobb sebességre és valahogy a mellékszálak is elvesznek, csak úgy lógnak a levegőben. Vártam, hogy kezdjenek ezzel valamit, a gyerekekkel vagy a rendőrségi üggyel, ám ezek úgy szépen el is feledkeztek. Bizonyára Jackson személyében (aki egyébként rutinból hozza a szerepet) ráismernek szomédjukra és őrült vigyorgásba torzul fejük a film végén, mikor odaképzelik a mellettük lakó embert. Midenki más csak a száját fogja húzni, sajnos ennyire tellett a készítőktől. Jobb, mint a semmi, de rosszabb, mint a jó. A stáblista alatt próbáltam belegondolni, milyen filmet lehetne készíteni magyar vonatkozásban, nagy botrány lenne az biztos.

 

imdb: 6,4

rottentomatoes: 48 %

 

Büdzsé: 20 millió dollár

Amerikai bevétel: 39,2 millió dollár

Összbevétel: 44,6 millió dollár

 

Címkék: thriller onlydvd 50 % lakview terrace

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr23970443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaamir 2009.02.27. 22:20:35

Jackson nagyon jól játszott, de amúgy elég gyenge közepes a film.

Spawn85 2009.02.28. 00:19:13

Hasonló véleményen vagyok mint Kaamir. Jackson jól játszott, de maga a film valahogy nem volt az igazi. Ha jól emlékszem én is 50%-ot adtam rá.

clay 2009.02.28. 22:06:42

Én ennyit sem adnék rá, botrányosan unalmas és elcsépelt film.
Viszont csak itthon lett only dvd film.
süti beállítások módosítása