Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Neten a Farkas film

2009.04.01. 13:22 koimbra 6 komment

Áprilisi tréfának tűnt elsőre, de a különféle torrent oldalakon (mininova, piratebay) valóban fenn van az egy hónap múlva bemutatandó Farkas film. Ez még nem az a verzió, amely majd a mozikban lesz látható, ez még csak egy korábbi változat, pár trükk még csak félkész állapotban látható és az utóforgatás jelenetei sincsenek még benne, de állítólag teljesen jó DVD minőségű, nincs benne óra vagy vízjel sem.

Mennyire tesz jó a filmnek ez a kiszivárgott verzió? Mivel írtó nagy költségvetésű alkotásról van szó valószínű minden egyes cent számít, szóval nem örül ennek senki, csak a rajongók. Anno fordult már elő ilyen eset nem is egyszer. A Motel 2 is kikerült a netre a premier előtt és habár ez sem a mozis változat volt a nézők csak nem jelentek meg oly nagy számban, mint az első rész esetében, Eli Roth (a rendező) pedig a netre foghatta, hogy nem ért el olyan nagy bevételt a filmje, mint ahogy azt várták. A Halloween remake-je sem úszta meg, de csak sikeres lett a horror. Ugyanígy járt a Sicko is, Michael Moore ennek kifejezetten örült, azt mondta, hogy ő csak örül annak, hogy minél több ember látja művét. Itthon az Üvegtigris kettőt lehetett letölteni a bemutató előtt, bár az sem volt még kész állapotban, hiányoztak a zenék és egyéb hangok belőle, a produkcióra ettől függetlenül rengetegen voltak kíváncsiak a mozikban.

Korábban  volt néhány probléma a Wolverine kapcsán, állítólag Gavin Hood nyakára küldték Richard Donnert, hogy felügyeljen néhány dolgot a forgatáson. Hood egy sötétebb hangulatú filmet képzelt el, míg a stúdió egy tiniknek szóló művet szeretett volna látni. Az a lényeg, hogy én másfél órás hentelést akarok látni. Nem érdekel, hogy le lehet tölteni én a kész verziót nézem meg biztosan és tuti ott leszek a mozikban, ha errefelé egyáltalán adni fogják.

Címkék: miújság rozsomák

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr771039660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kompi · http://filmtrailer.hu 2009.04.01. 14:20:55

Mivel elég szűk körből kerülhetett csak ki, valószínűleg elkapják a tettest. Nem lennék akkor a helyében...

desmond wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2009.04.01. 14:44:14

Nem nézem meg ezt a verziót, majd csak moziban.

icevox 2009.04.01. 16:24:11

Ha megtalálják a tettest akár ráakaszthatnak egy horribilis összeg megfizetésére vonatkzó döntést ami szerintük az eset miatt maradt ki a bevételből. plussz valszeg meg is cipőzik rendesen! Én mindenesetre megvárom az eredeti változatot abból is az eredeti hangost!

hallohallo · http://britesite.blogspot.com/ 2009.04.18. 14:50:08

nem őrültem meg hogy megnézzem a kész változat előtt a félkészt. talán majd utána. de leginkább még akkor sem.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.04.18. 21:29:00

Én például a Kontrollt láttam efféle állapotú release-ben, ami olyan hatással volt rám, hogy sokáig (sőt, egy kicsit még ma is) egyáltalán nem tudtam lelkesedni iránta, holott egy csomó mértékadó filmbuzi mondta, hogy ahhoz képest, meg hogy tök fasza, meg ilyenek. Szóval, egy félkész verzió megnézésével könnyen lehet, hogy saját magunkat is jól tökön szúrjuk...

Spawn85 2009.04.19. 10:34:47

A "Kontroll"-t nekem is volt "szerencsém" olyan félkész verzióba megnézni, na azóta semmit.
A "Farkas"-nál is majd kizárólag a kész változatot akarom megnézni.
süti beállítások módosítása