Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Eljő a Halál?

2009.04.28. 12:33 koimbra 33 komment

Múlt héten jelentették be a Predators filmet, úgy tűnik az évekig tartó tökölődés után lesz is valami belőle, méghozzá Robert Rodriguez dirigálásában készül a reboot. No de mi van magával a Halállal, az Aliennel? Ha már jönnek a Ragadozók, akkor a nagy, fekete ocsmányságok is újra visszatérhetnek vigyorogva. Tavaly Sigourney Weaver beszélt arról, hogy kooperált Ridley Scottal, az első Alien film rendezőjével beszélt egy esetleg ötödik felvonásról, ami már a Földön játszódott volna (A minap újranéztem a negyedik részt, amiben a végén életben maradt emberek (illetve ember,klón és robot) a Földön kötnek ki, tehát onnan felvehetnék a fonalat simán.  Weaver szerint azonban terveiket az AvP tönkrezúzta.

Tom Rothman, a 20th Century Fox feje megemlítette, hogy a stúdió is szeretne egy Alien filmet és szintén szóba hozta Ridley Scottot, aki visszatérne, nélküle nem is szeretnének hozzálátni a produkcióhoz. Teljes egészében tőle függ, hogy mi lesz, lehet akár prequel, sequel vagy reboot is.

James Cameron jó pár évvel ezelőtt ügyködött egy olyan sztorin, ami az Alienek eredetét mutatta volna be, de mikor bejelentették az AvP-t az egész elfelejtődött, ráadásul a mester most évekre le is foglalta magát az Avatarral és a Battle Angellel. Ha esetleg Cameron tervezetét vennék elő, abban nem kapna helyet Weaver, hiszen egy eredettörténetben semmi keresnivalója nem lenne.

Nem vagyok egy hardcore fan, én nem kerestem hibákat (emitt egy kommentösszeállítást olvashattok az AvP:R-rel kapcsolatban, kontra-rekontra alapon) az AvP-ben és tetszett mindkét film, felőlem jöhetne még egy harmadik rész is ebben a témában, de ha esetleg hivatalosan is bejelentenék, hogy Scott nekilát az Alien 5-nek, akkor várólistára kerülne a film.

Címkék: alien miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr521091274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

polom13 2009.04.28. 13:45:35

Sigourney Weaver nélküli Alien?Minek?

ügyfélszolgálatos 2009.04.28. 13:54:39

AvP tetszett neked? Hány éves is vagy? 10?
Idióta.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.04.28. 14:00:09

@ügyfélszolgálatos: Szorozd meg hárommal. Te meg abba a kategóriába tartozol, aki nem vagy képes elviselni a másik véleményét.

doktor.dikhed 2009.04.28. 14:11:19

Az AvP borzalmas. Könyvben sokkal jobb történetek születtek, és ez igaz az Alien legendára is. Ripley nélkül is lehetne Alien filmet forgatni...

2009.04.28. 14:13:39

Most talán még tényleg van realitása az Alien 5-nek.
De szerintem is csak Weaverrel. Ő viszont idén már 60 éves lesz.
Sigourney Weaver nélkül Alien?
Mint Arnie nélkül Terminator. Sly nélkül Rambo. És így tovább :)

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2009.04.28. 14:13:56

Baromi nagyra értékelnék egy ötödik részt. (nálam első kettő a fav) :)

Freevo · http://delta.blog.hu/ 2009.04.28. 14:15:42

Én úgy tudom, Sigourney Weaver benne lenne egy ötödik részben, sőt, Joss Whedon csinált is egy Földönjátszódós forgatókönyvet, csak neki az nem tetszett, ezért visszadobták.

sélli 2009.04.28. 14:20:25

Én hard-core fan vagyok, uhogy JÖHET!!! (Azért Sigourneyval ha lehet... nem érdekel hány éves!)

Mi bajotok az AVP-vel? Egynek simán elment. Nem tudom mit kell egyből idiótázni....? arról nem beszélve, hogy felesleges ízlésről és ízlésről vitatkozni, mert kinek a pap, kinek a paplan...!

jancika 2009.04.28. 14:37:19

AVP1 nézhető volt, a 2-t nem láttam: pedig megvettem eredetiben a DVD-t, s jó nagy tévén próbáltuk, de az 50%-ában tök sötét van a filmben és csak találgattunk, hogy mi a rák is történt.
Azért az elég gáz volt

rockjano 2009.04.28. 14:37:40

Igazából az elsô volt a legjobb. Scott a feszültségteremtés mestere, mai szemmel persze már elavult techikailag de egyébként nagyszerû.

Cameron se volt nagyon rossz, sôt a harmadig Ficher asszem az is érdekes volt.

Az AVP valóban elég gagyi egynek jó többnek nem :-)

lolz · http://lolz.blog.hu 2009.04.28. 14:56:49

AvP Valóban egy minősíthetetlenül rossz valami lett. Alien Vs Predator témának nagy háttere van és a csatáknak sodró ereje, erre kellett volna építeni, nem holmi Predalien vagy micsoda klónokra....
Pár Predator több ezer Alien ellen!

desmond wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2009.04.28. 15:40:44

Én örülnék egy 5. Alien filmnek.
AVP 1: nem volt rossz.
AVP 2: a trailer jobb, mint a film.

versiro 2009.04.28. 15:43:05

Sztem meg Ripley nélkül kéne , már öreg. Terminatort is lehet Schwarzi nélkül. Ott van pl. a Sarah Connor sorozat elég jó.

janikahhh (törölt) 2009.04.28. 15:48:44

Uhhh. nagyon bátor vállalkozás. Szerintem csak akkor sikerülhet, ha át tudják értelmezni az egészet... mondjuk valamilyen képregényfeldolgozás, vagy valami vagy bármi. A képregényeknek elég jó a hangulata szerintem.

Kungfu valaki? Pár perc naplopás :) alturl.com/fwvr

FayeFaye 2009.04.28. 17:10:49

Egy reboot teljesen hulyeseg lenne, mikor az eredeti eszmeletlen jo es meg mindig mukodik...Ripley meg exoskeleton helyett jarokerettel harcolna az alien ellen. Es most dobhatom ki a boxsetet?! Az AvP inkabb vicces volt.

icevox 2009.04.28. 21:24:35

Nekem is bejöttek az alien filmek az AVPt még nem láttam szerintem elképzelhető hogy Ripley számítógépes technikával viszik vászonra manapság elég élethű dolgokat hoznak össze de egy jó forgatókönyvvel bármi lehetséges

VVega · https://debugme.eu/ 2009.04.28. 22:42:18

Az AvP filmek geciszarok. 9mm-essel megölnek egy alient? Egy-két lövéssel? Mondjuk még erre is csak következtetni lehet szinte, olyan rohadt sötét van a fogalmatlan szar rendezés, világosítás, minden miatt. Kóklerek gyártották mindkettőt, na.

ghavin 2009.04.29. 11:45:38

@koimbra:
Az AvP filmek bűnrosszak, még elemezni is kár őket, mert egyszerűen nincs olyan momentum, amit nem baszarintottak volna el a készítők/színészek. Nincs semmi baj azzal, hogy egyeseknek az ilyen nagy költségvetésű, ám ZS-színvonalú "szuperprodukciók" tetszenek, de az enyhén szólva abszurd, hogy ezek a rossz ízlésű emberkék képtelenek kezelni a véleményüket firtató kritikát (ahogy te sem).

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.04.29. 12:08:40

@Ghavin: Nem érdekel hány embernek nem jött be az AvP, a lényeg úgyis az, hogy nekem hogy tetszett.
Az pedig nem kritika, ha valaki leidiótáz.

ghavin 2009.04.29. 12:24:51

Kritika, vélemény, tökmindegy. Azzal, hogy vállaltad azt, hogy az interneten értékelsz bizonyos filmet, akkor ideje lenne hozzászoknod, hogy mindig lesznek olyanok, akik a véleményed mellett téged is negatívan minősítenek. Erre lehet reagálni, csak szerintem kár ragaszkodni a mostani vesszőparipádhoz "ez az én véleményem, fogadjátok el, brühühű".

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2009.04.29. 13:18:01

@koimbra: Az AvP nekem csak az első nézhető, a második siralmasan pocsék, de azért mert neked tetszik, nem minősítelek. (komoly IQ hiányosságra mutatna rám tekintve)
Mindenkinek más ízlése van, azért nem kell lefikázni senkit, mert neki épp tetszik vmi, szóval nyugi és písz. :)

Dekatlon 2009.04.29. 16:35:59

@koimbra: az bizony vastagon kritika, ha leidiótáz valaki :D
De félre a viccet. Az, hogy az AvP film teccik vagy nem teccik, az egy dolog. Szubjektív. Az első pl. szerintem mint klippsorozat (filmhez azért valami történet is kellene) egész nézhető volt.
Az viszont, hogy semmi köze, a leginkább A bolygó neve: Halál-ban kifejtett univerzumhoz, az kőkemény tény. Az egy sci-fi világ.
Pl. attól , hogy egy filmben szerepeltetik Golam-ot, még nem lesz a film a Gyűtűk Ura univerzum része.

sélli_ 2009.04.29. 16:53:22

@Dekatlon: A másik kolléga - akár blog tulaj, akár kommentelő- leidiótázása rohadtul nem kritika, viszont prosztó megnyilvánulás... és ismétlem: felesleges ízlésről és ízlésről vitatkozni, van akinek a Keresztapa a kedvenc filme, van akinek meg a Vizipók. Ettől senki sem több, sem nem kevesebb.

Dekatlon 2009.04.29. 17:02:42

@sélli_: khm... mondom: félre a viccet
Se ebből, se a nagy :D -ből nem esett le, hogy az első mondat az vicc volt?

Nem, nem úgy gondolom. Viccből mondtam. Érteeeeed?
A folytatásban magam is azt írom, hogy izlés dolga, hogy kinek mi tetszik.

Ki tanított téged értelmezve olvasni? El kéne venni a diplomáját...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.04.29. 17:12:54

Szerintem most hagyja abba mindenki, a téma lezárva, senki ne csesztesse a másikat. Köszönöm!
Inkább örüljetek, hogy esetleg talán jöhet Scottal az Alien 5

Dekatlon 2009.04.29. 17:56:42

@koimbra: esetleg valami lényegi reagálás?
Tudod, felvetettem egy gondolatot valami "filmes univerzum" dologról...

Dekatlon 2009.04.29. 18:26:53

Na mindegy... Úgy látszik későn kapcsolódtam be. Sebaj, amúgy se voltak túl bíztatók a jelek. Nem lett volna ebből értelmes filmes témájú beszélgetés.

"Szerintem most hagyja abba mindenki, a téma lezárva, senki ne csesztesse a másikat. Köszönöm!"

Most jöttem. Egyet írtam. A témához szóltam, erre az egyik kioktat, a másik békebírót játszik.

Ok, hogy sokan vannak write only üzemmódban, de hogy a blogger maga is? Ez szánalmas.
Mentem.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.04.29. 18:31:14

Láttam mindkét Predator filmet, az Alien filmeket, meg a két AvP, soha nem gondoltam arra, hogy bele kéne ásnom magam ebbe az univerzumba, én egy néző vagyok, aki megtekint egy művet és a végén rásütöm, hogy tetszett vagy nem volt jó a film.
Sőt, miért is kéne tanulmányoznom ezt az "univerzumot"? A lényeg szerintem, hogy amit egy adott témában kihoznak az frankó legyen.

Ez is olyan, mint a Star Wars, Lucas letett három klasszikust az asztalra, a másik három meg amit készített sokaknak csalódás volt. Ettől függetlenül beletartozott a Csillagok háborújába.
Ha lenne Gollam sztori akkor mellékszál lenne, de ha kijönne még egy Gyűrűk ura díszdoboz, ahhoz biztosan hozzácsapnák már ezt a részt is. Mert a figurát ott ismertük meg és külön történetét láthatjuk. Ez kb olyan, mint mikor csinálnak egy film mellék vagy fő karakteréről egy másik filmet. A Múmiából a Skorpiókirály, az X-Menből Wolverine.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.04.29. 18:38:47

@Dekatlon: Ma már minden szánalmas, ami nem tetszik valakinek. Mellesleg nem ülök a gép előtt napi 24 órában kommenteket lesve.

sélli_ 2009.04.29. 18:57:25

@Dekatlon: Utolsó off kommentem ebben a témában: megjegyzésem annak szólt, aki idiótázott.... akinek nem inge, ne vegye magára. Érteeeeeeed? Ki tanított téged szövedegértelmezni? El kellene venni a diplomáját - ehhh... minek kell személyeskedni egyből? Chill out, ízirájder.

ON: simán eltudnék képzelni egy New Yorki metrón aprító alient, vagy bármely nagyvárosban egy kellemes alien-gyakást. Monnyuk angliai tojásfészekkel :)) Azt javallom, hogy ha komolyan gondolják az ötödik etapot, jól rágják meg a forgatókönyvet, mert eddig azért mindig igen jó színvonal volt. Valami ZS kategóriás izéért két darab bábu Aliennel nem szabad tönkretenni az amúgy ragyogó nevet.

ghavin 2009.04.30. 02:50:49

@sélli_: "felesleges ízlésről és ízlésről vitatkozni" Tudom, hogy elitizmus, sznobizmus, satöbbi, de egy Kant után ez kurvára abszurd. Tudom, baromi kényelmes lehet az a hozzáállás, miszerint minden vélemény szubjektív és ebből adódóan nincs jobb vagy rosszabb ítélet, ám ez sajnos nem vezet sehová. Főleg mert ezzel kvázi egyenlőségjelet teszel a Keresztapa és a Vízipók közé.

Dekatlon 2009.04.30. 13:04:04

@koimbra: azt mondom, de cak nem akajod megéjteni, drágaszág, hogy egy "Gollam sztorihoz" több kell Gollamnál magánál. Kell az univerzum is, amit nem akarsz "tanulmányozni".
Jelzem nem is kell tanulmányozni, ezt megteszi az agyad helyetted, automatikusan... :)
Ami nem illik bele egy mű saját maga alkotta szabályrendszerébe, az mindenkinek feltűnik, aki ismeri azt a világot. Valahogy nyikorog az egész. Képzeld csak el Yoda mestert úszógatyában.
Na valami ilyesmi érzésem van az AvP filmekkel kapcsolatban.

Dekatlon 2009.04.30. 13:09:26

@sélli_: OFF: ha nem nekem szántad, miért nekem írtad?
ON: elképzelni én is el tudok ilyesmit. Sőt olyat is, hogy Dart Vader megküzd Bruce Lee-vel. De attól még nagyon ki fog lógni az eset mind a Star Wars, mind a Bruce Lee mítoszból... Nem csak pár ragyogó név van itt, hanem a történetek saját világ.
süti beállítások módosítása