Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Elhunyt David Carradine

2009.06.04. 20:02 koimbra 7 komment

David Carradine színészre felkasztva találták bangkoki hotelszobájában.  A 72 éves aktor halálát még vizsgálják, de valószínűleg öngyilkosságot követetett el. Az aktor a hónap elején utazott Thaiföldre, ahol a Stretch című filmet forgatta.

Carradine karrierje során több, mint 200 filmben, tévéfilmben és sorozatban vállalt szerepet. Itthon a Kung Fu szériából ismerhetjük őt leginkább. Utolsó ismert és komoly szerepét a Kill Billben játszhatta el, az Uma Thurman által alakított Menyasszony listáján ő volt az utolsó személy, akivel le kellett számolni. Mostanában inkább a poénos oldalát csillogtatta, a Kegyenc fegyencben az ő jelenetei voltak a legjobbak és a Crank második részében is nagyokat lehetett mosolyogni rajta.

Az imdb szerint még 6 filmben láthatjuk Carradine-t, azokat már leforgatták, az utómunkálatok zajlanak ezeken a produkciókon. A Portland című dráma előkészületei viszont éppen most zajlottak, a színész helyett egy másik személyt kell találni a feladatra és a Stretch alkotásban is helyettesíteni kell őt.

Béke poraira.

Címkék: rip

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr331164055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Faith_Gunn · http://shadowbox.blog.hu/ 2009.06.04. 20:49:46

RIP...de látom azért nem részletezted, hogy halt meg. Szerintem nem öngyilkosság volt, hanem idióta szexbaleset...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.06.04. 20:53:04

A The Sun-ra hivatkozva azt írják, hogy a halál egy fojtogatós szexuális játék alapján következett be.
A The Sun egy nagy pletykalap, majd várjuk meg a hivatalos közleményt.:)

Spawn85 2009.06.04. 20:59:30

Nyugodjék békében! :(

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2009.06.04. 21:01:01

Bírtam őt nagyon, nyugodjék békében. :(

ThufirHawat 2009.06.04. 22:08:00

Imádtam ezt a mukit! Azt kell mondanom, hozzá illő módon ment el... és ez végülis jó, nem?
süti beállítások módosítása