Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Ratner helyett Nispel rendezheti a Conant

2009.06.12. 11:15 koimbra 2 komment

Nézzük először röviden át, hogy min ment át eddig a Conan remake. Először a Warner stúdió próbálkozott volna, ők a Wachowski fivéreket tették meg rendezőnek, de aztán addig-addig szöszöltek a produkcióval, hogy elestek a jogoktól. Majd a film elkészítéséhez a Millenium Films és Nu Images fogott össze. John McTiernan merült fel direktorként, majd Xaver Genst és Rob Zombiet is emlegették. Végül Brett Ratner lett a befutó, aki azt mondta, hogy a Beverly Hills-i zsaru negyedik részét fogja ledirigálni, aztán jöhet a Conan. Múlt hónapban azonban azonban ő is otthagyta a produkciót. Ki sem hűlt a széke, helyére Marcus Nispel, a Texasi láncfűrészes és a Péntek 13 remake rendezője ülhet, ez már biztos, a szerződést is aláírta. Nagyon remélem nem lesz olyan a film, mint A barbár (Pathfinder), mert az nagyon gyenge lett. A forgatás augusztusban kezdődik, főszereplőt még nem találtak, vagy ha megvan akkor még nem jelentették be.

A forgatókönyvet Dean Donnell és Joshua Oppenheimer írták, az ő verziójukat az Outlander írói, Dirk Blackman és Howard McCain dolgozták át. A sztori még nem ismert, korábban olyasmit lehetett olvasni miszerint a történet úgy kezdődik, hogy Conan egy csatatéren fog megszületni.

Címkék: conan miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr321180661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spielberg 2009.06.13. 20:18:08

Mondjuk a Barbár kurvára nem volt gyenge, de hát te biztosan jobban tudod...:S

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.06.14. 01:14:14

@Spielberg: Én biztosan jobban tudom, hogy nekem mi tetszik és A barbár rossz volt. Neked tetszett, örülj neki.
süti beállítások módosítása