Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Farkasembert utóforgatásra küldték

2009.07.12. 12:47 koimbra 4 komment

Utóforgatást rendeltek el a The Wolf Man remake kapcsán. Eredetileg idén február 13.-án mutatták volna be a filmet, majd ezt később idén tavaszra (április 3) módosították, végül egy novemberi időpontot választottak ki. A tologatás indoka az utóforgatás volt, több akciót pakoltak volna bele a filmbe. Most kiderült, hogy nem csak ilyen jeleneteket tesznek még bele a filmbe, de a kreatúrával kapcsolatban is eszközölnek pár változást.

A farkasember eredetileg úgy mászkált volna, mint egy ember, tehát két lábon láthattuk volna, de most már olyan lesz, mint egy igazi farkas, négy lábon fog szaladgálni.

Az utóforgatás 6 hétig tart majd és egy olyan jelenet is lesz benne, amiben a Farkasember összecsap egy Vérfarkassal.

Mark Romanek, a Sötétkamra direktora ülhetett a rendező székben eredetileg, de pár héttel a forgatás kezdete előtt kreatív nézetkülönbségekre hivatkozva elhagyta a produkciót, állítólag a költségvetéssel voltak problémái, a 100 millió dollárt kevesellte. Helyére felmerült  Brett Ratner, Frank Darabont, James Mangold és Joe Johnston neve is, végül Johnstonnak adták a rendezés jogát, aki gyorsan átiratta Andrew Kevin Walker forgatókönyvét.

A főbb szerepekben Benicio del Toro, Anthony Hopkins, Emily Blunt, Hugo Weaving, Geraldine Chaplin lesz látható. A Farkasembert is del Toro alakítja, aki Rick Baker sminkje alatt feszíthet.

Címkék: miújság the wolf man

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr441241613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balazsman 2009.07.12. 13:19:29

vicces lesz akkor a november: a New Moon-ban tini-indián farkasok (alakváltók) fognak nyomulni ezzel a korosabb Farkassal szemben.

Tipca 2009.07.12. 13:28:52

A farkasember és a vérfarkas nem egy és ugyanaz?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.07.12. 14:16:39

@Tipca: ezek szerint nem
Az eredeti szövegben ez volt:
The re-shoots took six weeks and also involved a scene showing a confrontation between the Wolfman and a Werewolf.
Szóval valami különbség van köztük

balazsman 2009.07.13. 12:23:18

@Tipca: a werewolf az a teloholdra "aktiválódik", a többiek meg alakváltók (pl. varázslattal vagy ha bedühödnek, stb.)
süti beállítások módosítása