Elköltöztünk: filmdroid.hu
Box Office: The World of Magic
2009.07.19. 19:01 6 komment
Tavaly játszották volna a mozik a Harry Potter hatodik részét, ám a Warner átcsúsztatta 2009-re bemutatót. A halasztás oka abban keresendő, hogy a stúdió tavaly igen szépen megszedte magát és a Potter kölyök is dobott volna ezen az összegen, idén pedig a 2008-as eredményt nem tudta volna hozni, nagy visszaesés lett volna látható a statisztikában, ezért inkább az idei nyárra kerül a bemutató. Mint kiderült jól döntöttek a fejesek, a stúdió két nagy durranásnak szánt alkotása is nagyot hasalt, a Watchmen a brutál nagy hype ellenére is megbukott és Terminátor 4 pedig Amerikában az év legnagyobb buktájának a címét tudhatja magáénak.
Szerdán nyitott az új Potter film 4325 moziban, ami a harmadik legszélesebb bemutató. Az éjféli vetítéseken 22,2 millió dollárt szedett össze, ami rekordnak számít, A sötét lovag tartotta eddig ezt a csúcsot 18,5 millióval (a Főnix rendje csupán 12 milliót termelt tavaly az éjféli előadásokon). Szerdán 58,1 millió került a kasszába, nála már csak a Transformers második része tud jobb szerdai kezdő napot felmutatni (62 millió dollár). A legjobb nyitó nap tekintetében pedig a negyedik helyet foglalja el, (előtte a Pókember 3, a Transformers 2 és A sötét lovag áll), a csütörtöki bevétel esetében (a nem ezen a napon nyitó filmek közül) a harmadik helyen áll. A száz millió három nap alatt jött össze. Ezek után 200 milliót jósoltak a szakértők a hatodik résznek, ez közel sem jött össze. 79,4 milliót szedett össze hétvégén, amivel összesen 159,7 milliót tudhat magáénak a film.
Csak úgy érdekességképpen leírom az eddigi részek kezdő hétvégéjén elért eredményt és az amerikai összbevételüket:
Harry Potter és a bölcsek köve: 90,2/317,5
Harry Potter és a titkok kamrája 88,3/261,9
Harry Potter és az azkabani fogoly 93,6/249,5
Harry Potter és a Tűz Serlege 102,6/290,0
Harry Potter és a Főnix Rendje 77,1/292,0
Tehát látható, hogy a nyitó hétvége terén a Potter alkotások közül az ötödik leggyengébben teljesító filmmel van dolgunk. És vajon hol lesz a vége? Szerintem van esélye arra, hogy átlépjen a 300 millión, világviszonylatban pedig olyan egy millárd dolcsi körül fog végezni. Szüksége is van a sikerre, hiszen a Félvér herceg az eddigi legdrágább produkció a franchise történetében, 250 millióba került és 155 millió ment el reklámra.
Régebben bemutatott filmek:
Második helyen áll a Jégkorszak harmadik része, az animációs film második felvonása harmadik hétvégéjén 147 milliónál járt (az első csupán 116-nál), így A dínók hajnalának minden esélye megvan arra, hogy a trilógiában a legjobban szerepeljen (világviszonylatban összesen már 514-nél jár). Még mindig van szufla a robotokban, a Transformers 2-őt hiába szapulja a többség agyba-főbe, a film szépen tartja magát, immár túl van a 363 millión (összesen pedig 746 millát termelt a film, simán lehagyta az első rész 708 millióját). Nagyot esett a Brüno, közel 73 %-kal hozott kevesebbet a múlt hétvégéhez képest, bizonyos most már, hogy nem fog borati magasságokba emelkedni, örülhet ha összejön a 70 millió számára. Cohen egyébként azt mondta, hogy a Borathoz hasonlóan nem bújik többé Brüno bőrébe. A Nász-ajánlat és a Másnaposok továbbra is tartja magát, az előbbi 21,8 %, az utóbbi pedig 16,3 %-kal hozott kevesebbet a múlt hétvégi bevételükhöz képest. Nem teljesít jól a Közellenségek, lassan-lassan gyűjtögeti a dollármilliókat, ha csak hirtelen nem kap valami hátszelet, akkor nem lesz meg a 100 millió.
A következő héten három filmet harcba küldenek. Jerry Bruckheimer tengerimalacos kommandója,a Rágcsávók a gyerekeket célozza meg, jön egy R besorolású romantikus vígjáték Gerard Butler és Katherine Heigl főszereplésével, a címe The Ugly Truth. Menetrendszerűen befut egy horror is, valószínűleg a box office lista élén nem a The Orphan fog csücsülni.
Hétvégi amerikai becsült bevételek, az adatok millió dollárban értendőek
Cím | Hétvégi bevétel | Eddigi bevétel | Büdzsé | Info |
|
|
|
| |
Jégkorszak 3: A dínók hajnala | 17,7 | 152 | 90 | |
Transformers: A bukottak bosszúja | 13,75 | 363,87 | 200 | |
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
|
|
| |
Fel | 3,14 | 279,55 | 175 | |
My Sister's Keeper | 2,82 | 41,5 | 30 | |
I Love You, Beth Cooper | 2,66 | 10,26 | 18 |
Címkék: boxoffice
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Andrews 2009.07.19. 20:46:04
Ja a Transformers 2-t még hányszor nézik újra? :D Ez olyan mint a magyar Mamma Mia hatás vagy 6-szor nézték újra a szuper girl fanok. :D De még ha jók lettek volna de helyette shitet kaptunk.
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.07.19. 20:49:07
Andrews 2009.07.19. 22:32:56
Domestic: $159,662,000 40.3%
+ Foreign: $237,000,000 59.7%
= Worldwide: $396,662,000
Andrews 2009.07.19. 22:36:27
Domestic: $159,662,000 40.3%
+ Foreign: $237,000,000 59.7%
= Worldwide: $396,662,000