Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

King Kong előzményfilm

2009.07.27. 20:33 koimbra 4 komment

King Kong alakját sokszor láthattuk így vagy úgy az évek során, de leginkább három művet szoktak emlegetni vele kapcsolatban. Az 1933-as produkció az imdb-n benne van a 250. legjobb film között, az 1976-os változatot pedig néhányszor adta a tévé is, szóval biztosan belefutottatok párszor az évek során. Peter Jackson pedig a Gyűrűk ura hatalmas sikere után forgathatta le az évek óta dédelgetett filmtervét, ezt 2005-ben láthattuk (meg persze még említhetnénk pár művet, pl. mikor az óriásmajom összecsapott Godzillával).

A Spirit Pictures megvásárolta a Kong: King of Skull Island regény filmváltozatának a jogait, a produkció a jól ismert történet előzményét mesélné el, megtudhatnánk miként is vált királlyá Kong a Koponya szigeten. Lesznek óriásgorillák és dinoszauruszok és egyéb hatalmas lények, ezeket fogja leverni a "főhős" szépen sorban.

A tervek szerint az alkotás motion-capture technikával készülne el, úgy, mint pl. a Polár Expressz vagy Beowulf. Robert Zemeckis most is ezt a módot használja, hogy összehozza a Karácsonyi éneket.

Címkék: miújság könyvből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr491272357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VVega · https://debugme.eu/ 2009.07.27. 21:38:54

Hát ez az alapsztori nem sok jót sejtet...

nyuszisz 2009.07.27. 22:12:05

:) ja dinók és majmok harcolnak végig? akkor biztos überelni fogja a 2005-öst, pedig rém szörnyű volt az is.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.07.27. 22:13:58

@nyuszisz: Nem ismerem a könyvet, ezt írták róla, hogy dínók, óriásmajmok meg efféle szerzetek lesznek. Szerintem nem sok ember lesz látható benne, hacsak nem a bennszülöttek.

nyuszisz 2009.07.27. 22:53:58

@koimbra: igaz, a 2005-ösben is volt néhány szerencsétlen bennszülött a part mentén.
süti beállítások módosítása