Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Linklater rendezi a Liars (A-E) filmet

2009.07.28. 16:10 koimbra Szólj hozzá!

Richard Linklater (Visszajátszás, Kamera által homályosan) fogja dirigálni a Liars (A-E) című romantikus vígjátékot az újoncnak számító Emma Forrest forgatókönyve alapján. A történet szerint egy nő Obama beiktatására igyekszik, közben útba ejti volt barátját is, hogy néhány nála hagyott dolgát elhozza. Azt ugyan még nem tudni, hogy ki alakítja a csajt, de  barátnőjét Kat Dennings (Dalok ismerkedéshez) fogja megformálni.

Linklater legutóbbi műve a Me and Orson Welles nehezen talált forgalmazót, bemutatták tavaly cannes-i és a torontói filmfesztiválon, mégse csapott le rá senki, idén a CinemaNX jelentette be, hogy ők fogják forgalmazni a filmet. A direktor pár hete bejelentette, hogy elkészítené a Tökéletlen idők folytatását, ám úgy néz ki ebből se lesz semmi. Következő műve egy (jelenleg még cím nélküli) dráma lesz, Patricia Arquette és Ethan Hawke főszereplésével, az imdb szerint az utómunkálatokat végzik rajta, a bemutatót pedig 2013-ra írja, ami szerintem nagy tévedés lehet.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr851273877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása