Elköltöztünk: filmdroid.hu
Közellenségek (Public Enemies)
2009.09.21. 21:31 2 komment
Mindig is izgalmas téma volt bemutatni a 30-as évek Amerikájában a gengszereteket, Al Capone és társairól rengeteg hangulatos, érdekes, klasszikus film született már, a maffiózókat pedig sok kiváló színész testesíthette meg. Ezúttal John Dillingert tették meg főhősnek, aki a nagy gazdasági világválság idején volt igazán népszerű, több, mint két tucat bankot és négy rendőrőrsöt rámolt ki, lelkén szárad néhány rendőrtiszt halála és kétszer is megszökött a sittről. Ő volt az első számú közellenség akkoriban, a mozikban leadott hírekben mikor elhangzott Dillinger neve felkapcsolták a lámpákat, hogy mindenki megnézhesse vajon a híres körözött bűnöző ül-e mellette. A köznép amolyan Robin Hoodként tekintett rá.
A 100 milliós büdzsé és a nagyszabású maffia-gengszerfilm hallatán az ember szeme előtt óhatatlanul is kirajzolódik egy kép arról a világról, személy szerint egy fekete, barna színekkel operáló produkciót képzeltem el, ám Mann nem ilyesmiben gondolkodott. A rendező nagy szerelmese a HD kamerának, ebből már kaptunk ízelítőt a Colletaral-A halál záloga esetében is, majd következett a Miami Vice és most a Közellenségekben is ezt alkalmazta. Már az előzetes alapján nyilvánvaló volt, hogy a képi világról alkotott elképzelésünket bedobhatjuk a sarokba és csak remélhettük, hogy amit a szemünk elé tárnak a mozikban nem fogunk dühödten az előttünk ülő székébe csapni. Meglepő, de ezzel kapcsolatban nem lehet hiányérzete az embernek, a képi világ egyáltalán nem borzalmas, nagy szerepe volt a hangulat megteremtésében (egy néző azonban a végén mögöttem megjegyezte, hogy olyan volt, mint egy tévéfilm). Az éjszaka forgatott jeleneteken is minden apró részletet látni lehetett. Olykor-olykor jobb lett volna, ha az operatőr inkább rögzített kamerával dolgozik, mert néha zavaró volt a remegő kép, ahogy a kamerával rohan a többiek mögött. A manapság oly divatos lassításokat hanyagolták az akciók terén, nem volt semmi hatásvadász-szerű jelenet. Akik azt várják, hogy Depp vagy Bale szépen, lassítva rohan előre és szórja a hideg ólmot az nagyot fog csalódni.
A karakterekre viszont már kevesebb figyelmet fordított Mann, mintha csak kamerát dédelgette volna, a többit meg rábízta volna a színészekre, ahogy esik, úgy puffan alapon. A mellékszereplők nagy többsége szürke, unalmas és háttérbe szorul ezért pedig teljesen felesleg volt ismertebb neveket szerződtetni, pedig itt volt Giovanni Ribisi, Billy Crudup vagy éppen Stephen Dorff, akik semmi pluszt nem tesznek hozzá a filmhet. A Pretty Boy Floyd-ot alakító Channing Tatum pedig kb. egy percet volt látható a vásznon, ezért teljesen felesleges volt leszerződtetni őt, ráadásul leginkább csak messziről látjuk őt is.
Depp és Bale közül előbbi nyújt jobb teljesítményt, igaz utóbbit nem is láthatjuk annyiszor a vásznon. Dillingerből egy udvarias, laza, mindig öltönyt viselő fazont faragtak, aki csak a bank pénzére hajt. Ha kell keményen megfenyegeti a banki alkalmazottat, ha pedig úgy adódik a média számára pózoló híresség, azt viszont nem tudjuk meg miért is tekintett rá a nép úgy, mint Robin Hoodra. A filmben gyakorlatilag úgy állítják be, mintha pont miatta hozták volna létre az FBI-t. Dillinger megfékezésével Melvin Purvist bízzák meg, aki éppen sikeresen terítette le Foyd-ot. A figurát Bale játssza el, sajnálatosan elég kevés beleéléssel, a szövegét is sokszor eléggé unottan mondja fel. A film egyik csúcspontja kellett volna, hogy legyen az a jelenet, mikor találkozik Depp-pel a fogdán, de egyszerűen nem izzott fel a levegő és nem hangoztak el nagy szavak, idézhető mondhatok a főszereplők szájából. Bizonyára unalmas már, hogy mindenki a Szemtől szemben filmet hozza fel unos-untalan, de ott legalább Al Pacino és Robert De Niro kiváló alakítást nyújtott és nagy pillanat volt, mikor egy asztalnál ülve beszélgettek. Marion Cotillard alakítja Depp filmbeli szerelmét, az Oscar-díjas színésznő sem tűnik fel túl sokszor, pedig az ő alakítása kiemelkedik a többi színész közül.
Nem tudom ki hogy van vele, de Michael Manntól én olyan gengsztermozit vártam, ami után a látottak egy ideig ott kúsznak-másznak az agytekervényeimben és ha nem készít klasszikust, de legalább egy közel kiváló alkotást képzel el az ember. A hangulatot, mint írtam, az elején már sikeresen megteremtik, az izgalom csak egyes jelenetekkor jelenetekkor van jelen, ám a közel két és fél óra egy percre se válik unalmassá. Ha még a színészek is jól játszottak volna, meg a feszültség szintje sem ingadozott volna, akkor többet érne 65 %-nál.
Büdzsé: 100 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 97,1 millió dollár
Eddigi összbevétel: 189 millió dollár
Címkék: krimi dráma gengszter public enemies 65 %
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
