Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Johnny Depp nélkül készül a Karib-tenger kalózai 4

2009.09.29. 09:53 koimbra 10 komment

Veszélyben a negyedik Karib-tenger kalózai kaland, ne higgyétek, hogy nem készül el, inkább arról van szó, hogy az egész franchise fő mozgatórugója Johnny Depp mégsem lesz benne, pedig korábban elkötelezte magát a folytatás mellett. Miért gondolta meg magát mégis a színész?  Történt ugyanis, hogy ebben a hónapban Dick Cook, a Disney stúdiófőnök távozott a vezetői posztról, lehetett olyat is hallani, hogy kirúgták, de volt olyan hír is, ami szerint önként távozott. A furcsa az egészben leginkább az volt, hogy a D23 expón még vidáman jelent meg Johnny Deppel és akkor még nem tűnt úgy, hogy elhagyná a stúdiót. Mikor kiderült, hogy Cook már nem igazgatja a Disneyt, Depp felszólalt és elmondta, hogy csak azért egyezett bele a negyedik Karib-tenger kalózaiba még a forgatókönyv elolvasása előtt, mivel jó barátja Cooknak és szerinte a rendkívül megbízható volt stúdiófőnökként. De így, hogy most már nem Cook a vezér, már egyáltalán nincs kedve újra eljátszani Jack Sparrow kapitányt. Ez a kijelentés gyakorlatilag ultimátum volt a Disney felé, nem mellesleg Depp szerződésében van egy olyan rész, ha a színésznek nem tetszik a forgatókönyv, akkor nem köteles elvállalni a negyedik felvonást.

A Disney pedig nem adja meg magát, hanem keresi a színész utódját, aki az új trilógia vezéralakja lenne. De hogy tisztába tegyem a dolgokat: a stúdió nem azt szeretné, hogy más játssza el Jack Sparrow kapitányt, hanem egy teljesen új karaktert vezetne be, aki elviszi a hátán a filmet.

Úgy vélem a Karib-tenger kalózai sokat köszönhet Deppnek, Jack Sparrow volt a legjobb figura az egészben és sokat köszönhetnek neki, mivel nélküle nagyságrendekkel rosszabb lett volna a produkció. Bátor lépés a Disneytől, de szerintetek lehetséges-e az, hogy olyan karaktert tudjanak kreálni és hozzá olyan színészt szerezni, aki méltó utódja lenne Deppnek?

Címkék: karib tenger kalózai karib tenger kalózai 4

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr371414898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nostro · http://www.flickr.com/photos/terraflex/ 2009.09.29. 12:01:02

Bár soha sem szeretem ezt a kalózos trilógiát, de ha Nick Nolte, feltűnne csapzott hajal, rohadt koszlottan, rumos hordóval a hóna alatt, mint Sparow apja . . . akkor talán lehetne valami.

Gibson · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.09.29. 12:28:58

Depp nélkül már nem lesz az egészből semmi..

Attila1234 2009.09.29. 12:32:56

Őszintén szólva én egyáltalán nem voltam elájulva Sparrow karakterétől. Az első részben még vicces volt, de a másodikban már kifejezetten irritáló. Igazság szerint örültem, amikor megette a kráken, pedig tudom, hogy azt a jelenetet borzasztó katartikusnak szánták. A harmadik részt nem láttam. Szerintem, műkődhet a negyedik rész Sparrow nélkül is. A temető is pótolhatatlan emberek sírjaival van tele.

freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2009.09.29. 12:37:14

Szerintem ha már Depp sincs benne, akkor ez már régen nem Karib-tenger kalózai.Ki is fog maradni a 4. részre? Geoffrey Rush? Édes kevés. Ezt valami spin-offként el tudnám képzelni, de így nem igazán tudom, mi sülhet ki belőle. Sparrow volt az alappillére, nélküle tényleg feleannyit sem érne a trilógia.

Mercer395 · http://www.minerva-szki.hu/szakkepzesek/gazdasagi-informatikus.php 2009.09.29. 14:20:47

Szerintem sem lenne az igazi Depp/Sparrow nélkül. Mellette a többi színész csak epizódszereplőnek tűnik. Követeljük vissza:( Vagy most már hiába?

VVega · https://debugme.eu/ 2009.09.29. 14:28:25

Jack Sparrow maga a Karib-tenger kalózai. A többiek csak mutatós díszlet. Szóval sok sikert a Disney-nek :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.09.29. 15:01:38

@Mercer395: Biztos van az a pénz, amiért igent mondana.

a8zoli 2009.09.29. 15:36:14

erre az egész karib tenger moszatfejűire nem voltam sose kíváncsi az első nagyon teccett de a 2-es 3-as moszatfejű haltestűek totál nem teccettek sőt egy horrorfilmet megszégyenítően undorítóak voltak a karakterek. és ezt nem R besorolás illeti. úgylácc a halember szörnyek nem olyan ijesztőek mint egy péntek 13 vagy más horror.
sztem a depp részeges karatemesteres mozgása mimikája játéka nélkül ez egy nagyon nehezen kivitelezhető projekt lesz. de sose lehet tudni. az is lehet nem mókás kalózos lesz innentől hanem esteleg valósághű méllyen szántó kalózos mint a russel crowe kapitány és katonája. ki tudja , idővel ugy is legyártanak vmit. :D

Shyllard 2009.09.29. 15:47:09

Johnny Depp szerintem maga a Karib-tenger kalózai. Az még oké, ha nem lesz benne Bloom, még elmegy ha Knightley is kimarad a filmből, dehogy Jack Sparrow nem lesz benne? Értelmetlen szerintem folytatni, ha komolyan nem lesz benne Depp, sztem meg sem fogom nézni. Mégis kivel akarják a jelentőségét helyettesíteni? Jónagy barom a Disney, ezzel is nemtudom kit fognak megetetni....
süti beállítások módosítása