Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Biehn első rendezésére készül

2009.10.02. 12:31 koimbra Szólj hozzá!

Michael Biehn úgy döntött rendezésre adja fejét, csakhogy nem Hollywoodban kívánja leforgatni első filmjét, hanem Ázsiában. A kinézett produkció a The Blood Bond címre hallgat és Bey Logan lesz a producere. Biehn és Logan korábban már dolgozott együtt a Dragon Squad filmen. Sikerült Fan Siu-Wongot (Yip-Man) is megnyerni az alkotáshoz, aki majd az akciórészekért fog felelni. Zhang Lan-xin először lesz látható a vásznakon, a hölgy mellesleg jártas a taekwondo tudományában, fekete öve is van. Biehn nem egymaga fogja dirigálni a filmet, Johnnie Toe-val (Száműzöttek) közösen fogják rendezni a The Blood Bondot. Biehn ezen kívül az egyik főszerepet is eljátssza.

A történet: A világszerte ismert szellemi vezető, Badawan Muktananda egy ázsiai országba, Bandanesiaba érkezik. Vele tart a szépséges eurázsiai testőre, Deva (Phoenix Chou) is. Mikor megszállnának a kinézett hotelben bérgyilkosok ütnek rajtuk, akik egy lázadó terrorista csoport tagjai. Bagawan súlyosan megsérül és 12 órán belül életmentő műtét kellene rajta végrehajtani rajta. Csakhogy vércsoportja nagy ritka és a közelben csak néhány donor lelhető fel, azonban a terroristáknak is a birtokában van ez az info és sorra ölik a lehetséges donorokat. Deva megtudja, hogy az egyik ember, akinek vércsoportja megfelelne északon él egy faluban, elhatározza, hogy egyedül vág neki a gerillák uralta vidéknek. A faluban élő donot Mike Tremayne, aki elkeseredett és nem veti meg a piát sem, korábban pedig a speciális erőként szolgált.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr601422630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása