Elköltöztünk: filmdroid.hu
Új forgatókönyvírók próbálkoznak az Apaches könyvvel
2009.10.13. 09:36 Szólj hozzá!
A Disney még 1997-ben szerezte meg az Apaches regény megfilmesítési jogait, a stúdió nagy harcot vívott ez ügyben a Warnerrel és a Paramounttal, de a végül az egeres cég győzött. Jerry Bruckheimer producernél landolt a lehetőség, a tervek szerint akkor egy franchise-t akartak összehozni a regény alapján, az évek alatt Marshall Todd (Bad Boys 2), John Ridley, John Fusco (Az elveszett királyság) és David Klass (Emelt fővel) foglalatoskodhatott a forgatókönyvvel, de egyikük sem ütötte meg az elvárásokat. Jelenleg Sean O'Keefe és Will Staples ügyködhet a szkripten.
Az Apaches néhány visszavonult new york-i zsaruról szól, akik Gotham legveszélyesebb bűnözőinek az elfogására szövetkeznek.
Az írópáros három forgatókönyön is dolgozott mostanság. Az egyik a World's Most Wanted, amelynek producere Neal H. Moritz lesz és az Universal égisze alatt készül majd a film, a másik pedig a The Cruelest Miles, ami a saját regényükön alapszik, ez pedig a Walden Mediahoz került, a forgatás pedig jövő év elején indul és Mark Johnson lesz a rendezője. Szintén ők jegyzik a The Murder of King Tut forgatókönyvet, Roland Emmerich dolgozhat majd ebből.
Címkék: miújság könyvből film
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.