Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Csikidám

2009.11.13. 22:24 koimbra 13 komment

Az origo beszélt Neményi Ádám producerrel, mivel úgy hírlett, hogy a Made in Hungária sikere után Szikora Róbert életéről is filmet tervez készíteni Csikidam címmel. A producer elárulta, hogy valóban be van tervezve ez a produkció, de még a fontos, elengedhetetlen szerződéseket nem írták alá. A film 1982-ben venné fel a fonalat, ekkor lépett ki Szikora a Hungária együttesből és elindította az R-GO-t. Neményi a Made in Hungáriához hasonló zenékkel és táncokkal megsépkelt alkotást szeretne összehozni, amelyben sok a "napfény, kacagás, vidámság".

2011 nyarán kerülne bemutatásra a mű, eddig még nem szerződött le senki a filmhez és nem kezdték el a szereplőválogatást sem, a forgatókönyv sincs kész. Az origonak Neményi azt mondta, hogy a főszerepre egy olyan fiatal srácot szeretne, akinek nem csak énektudása kiváló, "hanem valamennyire emlékeztet Robira, jampis, laza, könnyű srác, akinek a csikidam nem esik nehezére, akit a régi rajongók és a mostaniak is szerethetnek".

A producer a film előtt még a S.O.S. szerelem második részét szeretné tető alá hozni, úgy tűnik, hogy nyáron láthatnak hozzá a folytatás forgatásához és Csányi Sándor, Fenyő Iván és Ullmann Mónika is visszatér, a forgatókönyvet pedig Köbli Norbert írta Szurmai Jánossal.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr51523518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.11.14. 11:50:34

Én ezt csak pornóverzióban tudom elképzelni, természetesen nem az eredeti szereplőkkel.

Hegyi 2009.11.14. 11:53:06

Valamelyik beatleas számban a shake it up-ot csikidámnak hallotta.

Aldo · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.11.14. 12:53:42

ne azt azért inkább nem kéne! a made in hungáriának még volt értelme, de azért nehogymár a szikorából is nemzeti hőst csináljunk mert behányok... @Hegyi: ez pedig nagybetűs LOL :)

átlátó 2009.11.14. 13:36:25

Készült néhány fotó (ez "szórólapnak" készült) a tánczenekarról, de ennél csak egy van ami rettenetesebb. Most meg is keresem a cuccok között. :)
A Szikora ugyan nem egy tehetségtelen "srác", de mint jampi, az azért nem helyes jelző rá. (A Béla, a Flipper inkább.)A Róbert egy egészen más fazon, de erről többet nem mesélek. :)
Ja. Jut eszembe. Ezt a félrehallásos sztorit már régen és többször elmondta maga a főhős, az, hogy ez új valakiknek, hát Istenem, fiatalok vagytok és bohók... és újak a régi viccek. :)

peca1000 2009.11.14. 13:46:32

Jöhet! A Made in Hungáriát azt nagyon eltalálták. És a többi nagy magyar együttest is meg lehet filmesíteni: LGT, Illés, Fonográf stb, stb

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.11.14. 15:25:12

@peca1000: tényleg lehetne pár jó együttesről filmet forgatni. A Madi in-t még értettem, de ezt a Rigó proletárt már annyira nem fogom.
Mondjuk az általad felsoroltakon túl én még Hobót is szívesen megnézném moziban. De egy Kex, egy URH vagy mondjuk egy VHK film sem lenne unalmas :D

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.11.14. 15:29:56

Definiálta már valaki, hogy mi az a csikidam?

nyuszisz 2009.11.14. 16:11:01

@Konrad: ha már Hobo, akkor arról van már egy nagyon jó film, a Kopaszkutya.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.11.14. 16:17:20

@nyuszisz: át, azért az egyrészt régi, másrészt az sokkal inkább koncert film, nem story. Hacsak nem veszed story-nak a dolláros csalást vagy a kutya megtalálását :)
Mondjuk igaz, abban a filmben legalább még szerepel Ginsberg is (hacsak egy pár pillanatig is, de ott van).

RnYk 2009.11.14. 17:09:34

Szóval a vége az lesz, hogy Lakodalmas Lajos felemelkedése is vászonra kerül? Vagy az már csak DVD (inkább SVCD) kiadásban lesz látható? :)

átlátó 2009.11.14. 22:14:05

Folytassátok bölcsészek... :)

átlátó 2009.11.14. 22:19:41

@efes: Nekem nem volt megterhelő belenéznem a blogodba. Vannak ott szép pillanataid. Viszont így már értem első kommentedet. Te egy olyan modern gondolkodású, valami izé lehetsz.
süti beállítások módosítása