Elköltöztünk: filmdroid.hu
Csikidám
2009.11.13. 22:24 13 komment
Az origo beszélt Neményi Ádám producerrel, mivel úgy hírlett, hogy a Made in Hungária sikere után Szikora Róbert életéről is filmet tervez készíteni Csikidam címmel. A producer elárulta, hogy valóban be van tervezve ez a produkció, de még a fontos, elengedhetetlen szerződéseket nem írták alá. A film 1982-ben venné fel a fonalat, ekkor lépett ki Szikora a Hungária együttesből és elindította az R-GO-t. Neményi a Made in Hungáriához hasonló zenékkel és táncokkal megsépkelt alkotást szeretne összehozni, amelyben sok a "napfény, kacagás, vidámság".
2011 nyarán kerülne bemutatásra a mű, eddig még nem szerződött le senki a filmhez és nem kezdték el a szereplőválogatást sem, a forgatókönyv sincs kész. Az origonak Neményi azt mondta, hogy a főszerepre egy olyan fiatal srácot szeretne, akinek nem csak énektudása kiváló, "hanem valamennyire emlékeztet Robira, jampis, laza, könnyű srác, akinek a csikidam nem esik nehezére, akit a régi rajongók és a mostaniak is szerethetnek".
A producer a film előtt még a S.O.S. szerelem második részét szeretné tető alá hozni, úgy tűnik, hogy nyáron láthatnak hozzá a folytatás forgatásához és Csányi Sándor, Fenyő Iván és Ullmann Mónika is visszatér, a forgatókönyvet pedig Köbli Norbert írta Szurmai Jánossal.
Címkék: miújság
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.11.14. 11:50:34
Hegyi 2009.11.14. 11:53:06
Aldo · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.11.14. 12:53:42
átlátó 2009.11.14. 13:36:25
A Szikora ugyan nem egy tehetségtelen "srác", de mint jampi, az azért nem helyes jelző rá. (A Béla, a Flipper inkább.)A Róbert egy egészen más fazon, de erről többet nem mesélek. :)
Ja. Jut eszembe. Ezt a félrehallásos sztorit már régen és többször elmondta maga a főhős, az, hogy ez új valakiknek, hát Istenem, fiatalok vagytok és bohók... és újak a régi viccek. :)
peca1000 2009.11.14. 13:46:32
Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.11.14. 15:25:12
Mondjuk az általad felsoroltakon túl én még Hobót is szívesen megnézném moziban. De egy Kex, egy URH vagy mondjuk egy VHK film sem lenne unalmas :D
agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.11.14. 15:29:56
nyuszisz 2009.11.14. 16:11:01
Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.11.14. 16:17:20
Mondjuk igaz, abban a filmben legalább még szerepel Ginsberg is (hacsak egy pár pillanatig is, de ott van).