Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Hollywood is filmet készít A tetovált lányból

2009.12.16. 11:57 koimbra 6 komment

Stieg Larsson író Millennium könyvtrilógiájának már elkészült a három részes filmváltozata Svédországban (a szerző is svéd), ebben az évben be is mutatták a mozikban őket. Hollywoodban gondoltak egyet, megvették a könyvek megfilmesítési jogait, így el fog készülni A tetovált lány, A lány, aki a tűzzel játszik és A kártyavár összedől amerikai változata is. A megfilmesítési jogok immár a Sony birtokában vannak, Scott Rudin lesz a produkció producere, a forgatókönyvet pedig Steve Zaillian fogja lekörmölni. Máris szárnya kaptak olyan pletykák, hogy George Clooney és Brad Pitt lesz a főszereplője a filmnek. De vajon ki kapja a biszexuális, hacker nyomozónő szerepét?

Az első regény története: Negyven éve történt. Az agg milliárdos elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. S azóta is, évről évre, valaki – mintha az őrületbe akarná kergetni – minden születésnapján emlékezteti az idős urat arra a tragikus napra… Az évek óta tartó nyomozás új lendületet kap, amikor a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenősnek tűnő újságírót, hogy kísérelje meg az igazság kiderítését. Hisz sokan élnek még a rokonságból, akik akkor ott voltak. A gyilkosnak köztük kell lennie… Ugyanakkor egy jó hírű magánnyomozó iroda munkatársnője rááll az újságíróra, s szinte mindent kiderít róla, ahogyan mások sem bízhatnak abban, hogy titkuk rejtve marad a kivételes tehetségű, tetovált lány előtt.

Alább megtekinthetitek a svéd filmtrilógia első részének az előzetesét

Címkék: miújság könyvből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr221601921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2009.12.16. 16:04:20

Ez első két részt olvastam és szerintem nagyon-nagyon jó könyvek!!! Végig lebilincselő, érdekes, izgalmas, brutális!
A harmadik részt kértem Karácsonyra!
Az első részből készült svéd film után elégedett voltam, nem egy tucat nyomozós film!
Sajnálom az írót, mert szegény nem élte meg a könyveinek a sikereit! Váratlanul meghalt mielőtt kiadtál volna a milleinum trilógiát! Szélsőjobbos a náci mozgalmak szakértője volt.
Svédeknél alapmű!
Milyen lenne a Hollywood-i feldolgozás nagyágyukkal?? Tuti siker!!!!

nyílméregbéka 2010.01.28. 14:12:58

Ezt a svéd filmváltozatot (= ami már készen van) nem fogják vetíteni itthon?
Mozi, tévé vagy valami?
Nagyon kíváncsi lennék rá!(Félek, hogy Hollywood elk*rja a remake-et, vagy ha nem is, várni kell rá egy csomót.)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.01.28. 14:30:32

@nyílméregbéka: Egyik se adja, hírt nem találtam róla. Egyik fórumon régebben olvastam, hogy le lehet tölteni a svéd filmet.

festmenyes · http://www.aranyhidgaleria.hu 2010.01.28. 16:03:26

Hát elég unalmas tűnik eddig számomra, de majd meglátjuk :)

nyílméregbéka 2010.01.28. 18:39:48

@festmenyes: a könyv egyre jobb lesz; főleg a 2. és a 3.
@koimbra: hát pedig az imdb.com azt írja, hogy DVD-n megjelent Mo.-n tavaly! www.imdb.com/title/tt1132620/releaseinfo
De a gyakorlatban én sem találtam sehol. Letöltést nem szeretem, moziban vagy DVD-n akarom...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.02.06. 17:35:07

@nyílméregbéka: Na úgy néz ki, hogy április 8-án mutatják be itthon.
süti beállítások módosítása