Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Cameron találmánya segítségével bármelyik színészt fiatalabbá tudja varázsolni

2010.01.05. 11:41 koimbra 35 komment

James Cameron az Entertainment Weekly-nek beszélt az általa kifejlesztett technológiáról. Elmondta, hogy ezzel az új eljárással könnyedén át tudnak alakítani egy adott színészt CGI űrlénnyé, ugyanakkor nem csak különféle teremtményeket tudnak létrehozni, hanem emberi karaktereket is.

"Ha ugyanannyi energiát fektetünk abba, hogy megalkossunk egy emberi lényt, mint amennyi szükséges volt ahhoz, hogy egy na'vit létrehozzunk, akkor az az ember a vásznakon úgy fog kinézni, mintha valódi lenne. A kérdés az, hogy kinek lehet erre szüksége? Nos, mondjuk, hogy Clint Eastwood egyszer úgy dönt szeretne még egy Piszkos Harry filmet készíteni és ugyanúgy akar benne kinézni, mint 1975-ben. Ennek most már abszolút nincs akadálya. És milyen klassz lenne, ha lenne még egy ilyen film." - mondta Cameron.

A Terminátor: Megváltás esetében is láthattunk valami hasonlót, akkor Arnold Schwarzenegger fejét tették rá Roland Kickinger testére, a végeredmény sokak számára nevetséges volt. De emlékezzünk arra is, hogy a Wolverine filmben milyen viccesen nézett ki Charles Xavier professzor a végén. Gale Anne Hurd producer nemrég elmondta, szó volt arról, hogy hasonlóképpen fiatalítanák meg Ian McKellent a Magneto filmhez, de az is nagy összegeket emésztett, hogy Patrick Stewart úgy nézzen ki a Wolverine-ben, ezért inkább egy fiatalabb színészt keresnek. Vajon Cameron találmányát sokan fogják használni?

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr901648088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pepo05 2010.01.05. 12:24:13

Azért szerintem az emberek animálása még mindig nem lenne olyan élethő. Persze tény, hogy a na'vik hihetetlenül élethűen voltak megcsinálva, főleg a bőrtextúrák és a szemek, de mégiscsak új volt a szemnek. AZ emberi arcot meg mindenki tökéletesen ismeri, és ha a legkisebb gond is van vele, azonnal kiszúrja.

monday 2010.01.05. 13:16:07

Elég bizarr lenne, ha leforgatnának egy olyan filmet, amelyben már elhunyt sztárok szerepelnének...

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2010.01.05. 13:19:27

John Wayne, Marlon Brando, Jack Lemmon, Heat Ledger egy filmben...... (szerintem nyugodjanak békében)

asz0089 2010.01.05. 13:24:37

Tényleg 'nehéz' ezekkel a dolgokkal 'játszani'. Igazából az előttem hozzászólóval értek egyet, igen bizarr lenne...

gabbor 2010.01.05. 13:29:24

azért egy új star wars trilógia nem lenne rossz a régi színészekkel... persze kicsit fiatalítva!

asz0089 2010.01.05. 13:35:34

@gabbor: Meg Lucas rendezése nélkül. :D

tylerD · http://www.youtube.com/watch?v=GFUN_JX6qH4 2010.01.05. 15:10:02

hát, ezt már megcsinálták a Benjamin Buttonba Brad Pitt-el és egész jól sikerült...Bár ha a na'vik-ból indulok ki Cameron technikája még jobb lehet.

pepo05 2010.01.05. 15:35:25

Valóban, lehet már nem sokáig.

Arra mondjuk nagyon kíváncsi lennék, hogy Cameron és a BB technikája mennyiben tér el egymástól.

Én amúgy megnéznék szívesen egy ilyen elhúnyt sztárok-os produkciót, csak az nem lenne jó, ha ebből rendszert csinálnának. Egyébként inkább már eltávozott színészlegendákat hozzanak vissza a vászonra, mint öreg színészeket fiatalítsanak meg. Számomr olyan illúzióromboló lenne, ha a következő filmben egy fiatal, Keresztapa forma Al Pacino-t látnék zseniálisan játszani, a bemutatón meg megjelenne a 70 éves színész, és szembesítene azzal a kikerülhetetlen ténnyel, hogy egyszer a kedvencem is el fog menni.

Shyllard 2010.01.05. 15:53:37

@monday: De mondjuk ezzel a technikával be lehetett volna fejezni pl a The Imaginarium Of Doctor Parnassus-t.
@pepo05: Feltűnhetne a Batman 3-ban Joker. Ez az egyetlen dolog, amiben tudnám alkalmazni ezt a halottelőhozósat :)

pepo05 2010.01.05. 15:57:37

Azért kicsit több időre gondoltam, a színész halála és az azutáni filmbeli megjelenítése között.

Shyllard 2010.01.05. 16:22:55

@pepo05: meg Ledger nélkül megközelíthetetlen Joker... :( Inkább hagyják békén, minthogy kapjunk egy béna gonoszt...

asz0089 2010.01.05. 17:07:53

Daniel Day-Lewis jó lenne Jokernek.

Shyllard 2010.01.05. 18:00:18

Day-Lewis bármit el tud játszani, csak el akarná-e? Az igaz, hogy talán ő az egyetlen, aki tudná folytatni a karaktert, de érdemes-e?

henry06 2010.01.05. 18:01:19

Ez egy nagy baromság. Az emberi bőrön sokkal többet kell dolgozni, mint egy animációs figurán, pl Brad pitt fiatalítása vagy 4 hónapot vett igénybe, pedig csak pár ráncot kellet eltüntetni. Amikor meg öreg volt akkor a már egy elkészített maszkot monitorozták rá a kék sapkás színészekre, és még ez sem annyira bonyolult mint egy élethű emberi arcot elkészíteni, szal szerintem túl költséges és idő igényes volna ezt véghez vinni. Annyit azért eltudnék képzelni hogy pl Heath Ledgeres Joker feltűnne néhány másodperce, de hogy egy egész filmben szerepelne, az szerintem lehetetlen(hacsak nincs fölösbe 80 millád, és 500 fős effekt csapatod)

monday 2010.01.05. 18:07:19

@Shyllard: Be lehetett volna fejezni, ebben igazad van, de sokkal jobb (és talán vakmerőbb) húzás volt két hasonlóan remek színészt keríteni a filmhez.

Shyllard 2010.01.05. 18:22:45

@monday: Hármat, talán Jude Law megint alakít valami jót :)

monday 2010.01.05. 18:26:59

Tényleg... hármat. :)

gunsmoke (törölt) 2010.01.05. 19:15:31

Venni fogják, mint a cukrot!

Itt egy érdekes videó a technikáról:
www.youtube.com/watch?v=1wK1Ixr-UmM

gunsmoke (törölt) 2010.01.05. 19:18:35

Ezt is nézzétek meg, ha még nem láttátok, a videó végén van a csattanó!

www.youtube.com/watch?v=bLiX5d3rC6o

Shyllard 2010.01.05. 19:30:57

@gunsmoke: azért ez nem semmi. Na azt semmiképp sem lehet rámondani Cameron-ra, hogy hülye lenne.

chdstr · http://mozigekko.blog.hu/ 2010.01.05. 21:51:53

ennek még idő kell szerintem....

a8zoli 2010.01.05. 23:18:53

jajj ezek a cgi freak megszállottak... persze majd clit bemegy és csak leszinkronizálja a filmet max... vagy még az se kell csak pár alaphang és a hangmérnökök megmixelik... és a film elején kiírják hogy szerepel benne.... ezért nem csípem az ilyen cameron meg bay rendező csávókat mert fú a technika majd megoldja.... nem olyan old-chool emberek mint egy Tarantino vagy Eastwood vagy Woody Allen és más hasonlók.... akik azt mondják igen is van benne munka és van benne kreatív gondolkodás élet meg ilyenek...
Sokan ajnározzák ezt az avatart de annyira alap sztorija van és annyira indiános és kizsákmányolós hogy egy történelemkönyvbe illik.... szép a grafika ok de sztem a látványon kívöl közepes sztori meg alap láv sztori semmi több....
mechwarrior a hupikék törpikékkel...

monday 2010.01.05. 23:59:41

Lehet, hogy eretnekség, amit írok, de a Megtört ölelések látványügyileg semmivel sem marad el az Avatar mögött.

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2010.01.06. 11:59:10

Clint Eastwoodot szinte tuti, hogy nem lehetne rávenni ilyesmire.

amúgy ha színészetről beszélünk, ilyenre nincs szükség.

tök jó technika, de ne már...

Shyllard 2010.01.06. 16:41:40

@a8zoli: Hiába lesz kib*szott elterjedt ez a technológia, Woody Alan, Tarantino, Eastwood, Coppola meg a többiek megmaradnak a régi jól bevált technikával. Esetleg Nolan-t féltem kicsit, őt a TDK kapcsán is magával ragadta az IMAX őtület :S

a8zoli 2010.01.06. 16:48:15

@Shyllard: nemhinném hogy Nolant elragadná az ennyire high-tech-elt világ mert pont abban voltak jók az új batmanek hogy nem egy burton vagy schumacheres horror vidámpark volt hanem egy tök rális megvalósítható koncepcióra épült minden.

a8zoli 2010.01.06. 16:58:33

@Shyllard: jah és még annyit fűznék hozzá hogy a sötét lovag sztorija 1000x jobb mint az avataré meg a TF2 ...
az avatar a marketinggel nyert , ezt nagyon eltalálták.
sokáig max 1-2 képet látsz semmi többet meg hallod hogy marha sokba kerül. ok jönnek az első előzetessek és bedobják hogy egy tök egyedi technikát találtunk ki és ezt szajkózzák orrba szájba és erre lettek kíváncsiak a népek ....

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.01.06. 17:26:28

@a8zoli: A Watchment is nyomatták orrba-szájba, folyamatosan a figyelem középpontjában volt, meg még pereskedés is folyt, mégis gyengén teljesített.
A szigetet is nyomatták, Michael Bay film, aztán megbukott.
A Godzillát is hogy nyomatták anno, minden utcasarkon egy tucat poszter, mindig volt róla valami anyag, aztán az sem teljesített jól.
A marketing nem minden, az első hétvége után szépen is vissza is esik sok film esetében a forgalom, de az Avatar folyamatosan szinten tartja a bevételét, az embereket érdekli a film és tetszik nekik.

matthew01 2010.01.06. 18:26:40

hát ha már nagy rendezők akkor Spielberg és Jackson is ebben gondolkodik.
(The Adventures of Tintin)
és szerintem jönnek még többen is.
számomra elég kifejező volt látni Michael Mann-t az Avatar premierjén. az Avatar jól sikerült és szépen teljesít. ezt a filmet nemcsak a közönség várta hanem hollywood összes rendezője is.
majd meglátjuk mik lesznek a tervek.

Shyllard 2010.01.06. 19:11:18

@a8zoli: Nem mondtam egy szóval sem, hogy a TDK nem előzi meg fényévmilliókkal az Avatar-t... Főleg azt nem mondtam ,h a TF2 film lenne...
Tudom, hogy Nolan a látvány ellenére remek sztorit dobna össze, de én akkoris jobb szeretem élőszereplősben látni a dolgokat. Mert, ha ígyhalad a filmipar, 20 év múlva egy színész se lesz a Földön... Mert ugye mindent meg lehet oldani géppel...

a8zoli 2010.01.06. 23:25:03

@koimbra: a watchmen nagyon nagyon bonyolult és ha nem olvasgatott az ember képregényt vagy volt egy asszem 2-3 részes cartoon a youtubeon vagy minimum wikipedian nem olvasgatott utánna a kedves néző akkor egy hót marhaságba csöppen bele és elveszik mint bear grils a jungelben... én ha nem olvasok elötte bele nem is értettem volna ki-kicsoda-micsoda. Nem hiába mondták sokan hogy megfilmesíthetetlen történet. sztem ahhoz képest sokmindent el tudtak mondani mint amennyit próbáltak beletuszkolni.

a8zoli 2010.01.06. 23:27:28

@koimbra: a godzilla ha jól tudom csak az amcsiknál nem volt menő külföldön meg egész jó volt. mert a sok patriótának nem teccett hogy szétrombolják fél new yorkot :D
süti beállítások módosítása