Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az 51-es bolygó (Planet 51)

2010.01.15. 21:01 koimbra 5 komment

 

Számos alkalommal láttuk már, hogy milyen acsargó-vicsorgó, félelmetes és galád szörnyek érkeztek a sötét űrből kicsiny bolygónkra, ahol aztán kirandalírozhatták magukat. Voltak olyan lények is, akik teljesen ártalmatlanok voltak, inkább mi, emberek voltunk rájuk veszélyesek, a hadsereg, illetve mindenféle őrült tudós vadászott rájuk, ám akadt egy-két barátságos földi karakter, akiknek segítségével végül a földönkívüli megúszta és elhúzhatott vissza oda, ahonnét jött. Az 51-es bolygóban az alkotók máshogyan közelítették meg a helyzetet, ezúttal planétánk szülötte érkezik egy másik világba.

 

Charles 'Chuck' Baker vidáman landol egy általa lakatlannak vélt bolygón, az előreküldött kutyához hasonló tulajdonságokkal megáldott kis robot csak kisebb kavicsokról küldött információt a NASA-nak, nem is sejti, hogy ez a hely igenis élettel teli. Éppen kitűzné az amerikai zászlót, amikor felfigyel arra, hogy nincs egyedül. Zöld lények bámulnak rá, éppen megzavart egy kerti partit. Emberünk menekülőre fogja a dolgot, bár a bennszülöttek talán jobban meg vannak rémülve, mint ő maga, hiszen a helyi mozikban inváziós filmek tömkelegét vetítik, érthető egyesek félelme. Hamarosan beállít a hadsereg és megkezdi átfésülni a települést.

 

 

A spanyolok is meg akarták mutatni a világnak, tudnak ők is élvezhető, vidám animációs filmet készíteni. Ennek érdekében leszerződtették Joe Stillmant, aki korábban a Shrek forgatókönyvét szállította, ebben az író tökéletesen parodizálta ki a mesék-animációs filmek bevett gyakorlatait és kliséit. Tökéletesnek tűnt tehát a feladatra, hogy az inváziós, földönkívülis filmekkel kapcsolatosan hasonlót vigyen végbe. Stillman visszanyúlt az 50-es évekbeli sci-fi filmekhez, a történetbe pedig belecsempészett néhány klasszikus produkcióra való utalást és még az Alien is szerephez jut. Ugyan kinek jutna eszébe, hogy maga a Halál, azaz az Alien házőrzőként funkcionáljon, igaz tizedakkora ezúttal a lény, viszont savasat pipil és hosszú távra is elér a nyelvével.

 

Láthatjuk a békés, nyugodt kertes kisvárost, ahol senki nem számít semmi meglepő dologra, ami teljes mértékben megfelel a megszokott amerikai filmekben látottaknak. Ezen kívül a zöld lények angolul (itthon a mozikban magyarul) beszélnek és ugyanazt a zenét hallgatják, mint mi. Vagy a spanyolok nem akarták, hogy túlzottan eltérjen az űrlények világa a miénktől vagy csak a forgatókönyvíró akart hamarabb túl lenni a szkripten, azért fektethettek volna arra némi energiát, hogy ne nézzen már ki minden ugyanúgy egy idegen világban, mint a Földön. Gyaníthatóan Stillman unta a banánt, ugyanis kecsegtetően, ígéretesen indul a produkció, akad jó néhány poén és vidám jelenet, ám egy idő után már alig akad humorforrás. A paródia szándékának már a nyomát se találjuk és csak a szokásos klisés jeleneteket látjuk, amelyekbe elfelejtettek valamennyi szellemességet becsempészni.

 

 

De nem írható az egész az író számlájára, ugyanis a három rendező is belecsepegtethetett volna néhány ügyes és okos dolgot. Először is észrevehették volna, hogy talán némi pluszt kéne adni a karaktereknek, legalább képi világ nem okoz csalódás, megállja a helyét a mozikban. 50 %-nál többet nem tudok adni az 51-es bolygóra, jól indult, ám kifogyott az ötlet egy idő után, pedig rengeteg mindent lehetett volna kezdeni ezzel az elgondolással. Inkább ajánlom helyette a Szörnyek az űrlények ellen alkotást, ami legalább kihasználta a lehetőségeket.

 

imdb: 6,1

rottentomatoes: 23 %

 

Büdzsé: 70 millió dollár

Amerikai bevétel: 39,6 millió dollár

 

Címkék: animáció iromány 50 % planet 51

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr601674637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

monday 2010.01.16. 11:16:36

Több mint érdekes, hogy a három rendező dacára is csak egy közepes alkotás született. Az ember azt hinné, hogy ilyenkor brainstormingolnak egy csomót, amelynek eredményeként a 3+1 fős (szűken vett) alkotói gárda csak úgy ontja magából a viccesebbnél viccesebb helyzeteket.

Kaphatott volna a film (stílszerűen) 51 százalékot :D

suo tempore 2010.01.16. 11:31:16

még az űrlények is úgy élnek, mint az amcsik

hányás

shana 2010.01.17. 09:55:15

még nem is láttad...

djhady 2010.01.21. 01:08:44

Nekem tetszett, a poenokbol tenyleg kifogyott a vegen, de engem cseppet sem zavart, hogy a vilaguk hasonlo mint a mienk :D 6/10
süti beállítások módosítása