Elköltöztünk: filmdroid.hu
Doctor Parnassus és a képzelet birodalma
2010.01.28. 20:40 11 komment
Mit szólnál egy jó kis fogadáshoz? Reszketsz, szűkölsz, hogy megkapd, amire a legeslegjobban vágysz vagy csak egyszerűen képtelen vagy leállni a fogadásokkal, mert a lejtőn már nincs megállás...? Szóval? Miért cserébe adod el a lelked az ördögnek? Pénz? Erő? Hatalom? Gitártudás? Szerelem?
Önhittség mind, semmi más. Az ördög meg jól rászed. Készülj fel rá.
Ezer évvel ezelőtt Doctor Parnassus még névtelen szerzetesként élt egy távoli, emberfeletti erővel megközelíthető kolostorban. Szerzetestársaival együtt azt a küldetést vállalta, hogy szüntelenül-fáradhatatlanul történeteket mormolt, mert úgy hitte, ha már senki nem meséli őket, akkor a világ megszűnik létezni.
Persze tudjuk, hogy a hiúság az ördög egyik kedvenc bűne, ezért az ördög különös örömöt lelve a fényhozásban, egy szép, hóviharos napon meglátogatta Parnassust. Fogadást kötött vele, hogy több embert tud elcsábítani, mint amennyit Parnassus jó útra tud téríteni a fantázia hatalmával. De a fogadással egyben tőrbe is csalta. Hagyta nyerni, hagyta, hogy a legbelsőbb vágya teljesítését kérhesse. Így nyert Parnassus örök életet. Örök szenvedést.
Az arroganciája ára az lett, hogy elfeledve, feleslegesen, magányosan és kétségbeesetten vándoroljon az idők végezetéig, megélve azt a korszakot, amikor már senkinek nincs szüksége a történeteire, a megváltásra. Vagyis napjaink korát.
Gilliam saját, egyszemélyes toposzát ülteti ezúttal nem a múltba (Gyalog galopp), és nem is a jövőbe (Brazil, 12 majom), hanem kétezerakárhányba. Félelmetes látni, hogyan - nem - boldogul Parnassus, egy más korból ittragadt ember, ahogy nem csak a vándorszínháza díszletei, kosztümei vagy pénztárcája kopik végképp el, hanem az identitása, a reményei és a hite. Éles ellentétben van mindennel, amit ő képvisel, egyetlen lánya a majdnem 16 éves Valentina, és szinte még gyermek segítője, Anton. Ők ketten a ma, a most, a fiatalság, és a kárhozat.
Míg ugyanis Anton útközben lett felszedve-megmentve (ki tudja honnan és mikor, de el tudjuk képzelni, hogy milyen lehetett azelőtt, ha Parnassus korhadt kocsijával és a vele járó konstans éhezéssel tökéletesen elégedett), Valentina pedig az ördög jegyese. Parnassus őt is elvesztette egy újabb fogadásban, még jóval születése előtt. Már éppen készül megmondani a lánynak, hogy mi vár rá, ha betölti a 16-ot, de csak ráérősen, reszketősen két hullamerev részegség között, hogy legyen ideje betoppannia a hátha-megváltásnak. Még, ha az egy akasztott ember képében (Tony - Heath Ledger) érkezik is el.
Eddig tart nagyjából a film meséből szőtt része, és még csak 5 percnyi játékidőt meséltem el. De gyertek közelebb, elmondom, mi az, amiért érdemes végignézni Gilliam történetét. Azért, mert ez egy realizmusba oltott, paradox módon önmagába visszatérő, kettős spirális mentén játszódó mese, aminek a hatása alól még napokig képtelenség (fel)szabadulni. Vándorszínházának csodatükrén át egy olyan színes, naívfestményszerű, ugyanakkor a végső kérdésekkel foglalkozó fantáziavilágba léphetünk át, amihez hasonlóban utoljára gyermekkorunkban voltunk.
Akkora trükkmester az öreg (na jó, még csak 70 éves), hogy hiába látjuk, amint három másik, totálisan különböző beugró színésszel (Heath Johnny Depp, Jude Law, Colin Farrell) sem toldozva-foldozva, hanem jókora jelentéstöbblettel pótolja Ledgert, aminek hatására egy pillanatra nem esik ki az időből és térből a mű. Hiába tudjuk, hogy nem csak Tony, hanem Heath is átlépett (duplán is) a csodatükrön, hiába tudjuk, hogy a csodálatosan különleges szépségű Valentina (Lily Cole) többet van a kifutón, mint a színpadon, hiába furcsálljuk, hogy az ördög (Tom Waits) nem dalra fakad, hanem ablakokban és lelkekben leselkedik, mindvégig hisszük a mesét, ki nem zökkenünk.
Elképzelem, ahogy Gilliam egy privát vetítőterembe gyűjti össze az egykori Monty Pythonosokat, és talán ott van velük a nagyszerű Christopher Plummer (Parnassus) is, no meg a többi színész és alkotó, és mikor szétlibbennek a függönyök, együtt nézik-hallgatják azt a mesét, emberről, lélekről, akaratról és legbelső kétségekről és vágyakról, aminek nem szabad kivesznie a világból.
A film az IMDB-n.
Trailer pedig itt.
Címkék: kritika 90 % the imaginarium of doctor parnassus elanor
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Shyllard 2010.01.28. 20:58:03
madárijesztő 2010.01.29. 17:02:59
Remélem azért a stúdiók és a producerek nem fogják e miatt elásni.
tomphika 2010.01.29. 19:08:35
bolomba (törölt) 2010.02.14. 18:18:16
itt egy kellemes animacio egy ismeros karakterrel:
www.supinfocom-arles.fr/La_marche_des_sans-nom.html
Miecs 2010.02.15. 13:19:39
Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.03.01. 05:38:44
nikodémus 2010.03.08. 21:03:07
