Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Snipes benne lenne a Penge 4-ben

2010.02.23. 10:26 koimbra 6 komment

Wesley Snipes karrierje a Penge 3 után erős mélyrepülésbe kezdett, ráadásul a színész csak ezzel a franchise-zal tudott valamirevaló bevételt produkálni. A harmadik rész eredményeivel nem voltak túlságosan megelégedve a stúdiónál, így hiába mutatták be a Fénybenjáró segítőit (Nightstalkers), nem kaptak külön sorozatot, csak egy lagymatag, erőtlen 1 évadot megért Penge szériát hoztak össze.

Hamarosan a mozikba került a Brooklyn't Finest thriller-dráma, amelyben Snipes is (mellék)szerepel, az egyik sajtókonfenecián nekiszegezték a kérdést: Lesz-e Penge 4? A színész azt mondta, hogy szóba hozták néhányszor a folytatást és nagyon szívesen eljátszaná újra a vámpírok nagy ellenségét. Ha elétesznek egy forgatókönyvet és azzal meg lesz elégedve, akkor boldogan igent mondana a negyedik részre. Arról nem esett szó, hogy van-e vagy írják-e már a forgatókönyvet. Mellesleg (szerintem) Snipesnak teljesen mindegy milyen forgatókönyvet fog kézhez kapni.

Tavaly nyáron Stephen Norrington, a Penge első részének a rendezője azt nyilatkozta, hogy betervezett egy új trilógiát a sztorihoz kapcsolódóan, de ezek előzményfilmek lennének és az első felvonásban megismert Deacon Frostot állítja a középpontba. A karaktert ismét Stephen Dorff fogja játszani.

Címkék: blade miújság sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr711783196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabbor 2010.02.23. 10:51:02

Az első két részt bármikor szívesen megnézem.

freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2010.02.23. 13:24:15

fura, de nekem a 3. rész is marhára bejött. bár lehet nekem van ízlésficamom :D

DEW3yl · http://dew3yl.wordpress.com 2010.02.23. 15:29:49

Abszolút folytatáspárti vagyok: ha elég jól sikerült, akkor örülök, hogy elkészült, ha meg gyenge, attól az előző rész(ek) nem rosszabb(ak).

Spawn85 2010.02.23. 20:08:14

@freakin': Akkor nekem is, mert nekem is bejött a harmadik rész. Meg az első kettő is.

a8zoli 2010.02.23. 20:14:37

persze hogy benne lenne mert ritka tré gagyi filmjei voltak az utóbbi időben ha éppen nem ült... és ugye elvitték a pézt az ügyvédek meg miegymás... amúgy épkézláb sztori meg hozzáértő gárda akkor hadd mennyjen.

freddyD 2010.02.23. 21:41:55

Szerintem ha nem lenne megelégedve a forgatókönyvvel, akkor is elvállalná
süti beállítások módosítása