Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Merénylet a suligóré ellen (Assassination of a High School President)

2010.03.20. 01:05 koimbra 2 komment

 

A 90-es években hódított a tinihorror, voltak jól sikerült darabok, de a műfaj elég hamar elérte a csúcsot, csömöre lett a többségnek tőlük és amilyen gyorsan meghódították a nézőket, olyan gyorsan veszítették el az emberek az érdeklődésüket irántuk. A gimis-tinis vígjátékok valahol az Amerikai pite – Hangyák a gatyában idején vonzottak tömegeket a mozikba, de azért mostanság is akad egy-két olyan mű, amely iránt megörülnek a tizenévesek, elég ha csak megemlítem a High School Musicalt. Itt volt már az ideje, hogy valami mással is próbálkozzanak, a választás pedig a krimire esett, elég érdekesen hangzik a dolog, ezúttal viszont biztosak lehetünk abba, hogy nem fogunk nyakig süllyedni a nyomozgatós-tinis filmekben (mivel ezeket nem övezi oly nagy érdeklődés).

 

Bobby Funke magát diákújságírónak, azon belül is oknyomozó riporternek képzeli, mikor egyedül van laza diáknak hiszi magát, mások szemében viszont csak egy lúzer, akit egy hóember dákójához kötöztek. A diri szekrényéből eltűnnek a legutóbbi dolgozatok és a szokásos díszpintyek mellett emberünk is gyanúsított lesz az ügyben, úgy dönt, hogy itt az ideje bizonyítani, utánajár az esetnek, majd leleplezi a tettest. Hiába vetül rá a reflekor, annyira nem homályosítja el a látását a fény. hogy némi idő elteltével ne vegyen észre pár gyanús részletet és újra kutatni kezd az ügyben.

 

 

Felettébb ügyes húzás volt, hogy egy klasszikus krimi történéseit gimis környezetbe ültessék át. Kevin Jakubowski és Tim Calpin nem cseszték el a rájuk bízott feladatot, ötletesen és leleményesen szűkítették le a történéseket a szokásos városi környezetből egy gimire. Az intézményre lehet úgy tekinteni, mint egy város kisebb körzetére, ahol az igazgató a polgármester jobbkeze, a diákok a civilek és a rosszul viselkedő hallgatók pedig a bűnözők, feltűnik a végzet asszonya és egy másik szimpatikus lány is. A duó munkája szerencsére nem került rossz ember karmai közé, Brett Simon rendezhette a produkciót, aki eddig még nem tett le sok mindent az asztalra, ám hozzáértő kezekkel nyúlt az alapanyaghoz. Jó alkalmakkor sütögeti el a poénokat és ezek között nem nagyon lelhetünk fingós humort, Funke gondolatmenetei, monológjai is a helyükön vannak és még a nyomozás sem válik érdektelenné, rá lehet fogni, hogy alkotott egy gimis noirt.

 

 

Reece Thompson, a Rocket Sience és a Haláli hálaadás szereplője játssza a nyomozó diákot, akinek Carl Bernstein és Bob Woodward újságírók lebegnek szeme előtt példaként (a Watergate-ügyben kulcsfigurák voltak) és olyan mélyre ássa magát az ügyben, ahogy csak tudja. Mischa Barton formálja meg a dögös és fortélyos Francesca Fachinit, nincs sokat jelen, de az már az első pillanatokban leszűrhető, hogy valami bűzlik körülötte, alakítása mellesleg nem volt túl meggyőző. Bruce Willis játssza a sivatagi vihart megjárt veteránt, aki a gimi igazgatásával foglalkozik és úgy tűnik, hogy erre a feladatra is úgy tekint, mintha háborúban állna..mégpedig a diákokkal, a falán egyébként díszeleg egy Mission Accomplished zászló. Willis jelenetei egyértelműen a produkció fénypontjai, ellopja a show-t a többiek elől.

 

70 %-ot tudnék rá adni, érzésem szerint a szinkron valamennyire ront az összképen, mintha Dörner György sem lett volna formában, mikor Willist megszólaltatta. Ezen kívül néha leült a történet, de szerencsére hamar magára talált. Nálunk moziba nem játsszák, egyből a tékákba száműzték, mondjuk ennek is örülhetünk, mivel már két éve dobozban van és csak nehezen jutott el a közönséghez, a forgalmazó csak limitáltan küldte volna a mozikba, ám időközben csődbe ment, majd várni kellett még máshoz kerül a produkció.

 

imdb: 6,8
rottentomatoes: 50 %

 

Címkék: krimi iromány 70 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr761853715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2010.03.20. 10:19:56

Napok óta szemezek ezzel a filmmel, de akkor rá szánom magam. Annyira nem lehet rossz, már csak Willis miatt is.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2010.04.08. 20:54:17

Én eléggé untam a filmet, szóval nem jött be.
süti beállítások módosítása