Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Verhoeven provokatív filmterve még mindig az asztalon van

2010.04.17. 14:25 koimbra Szólj hozzá!

Kb. egy évvel ezelőtt lehetett arról olvasni, hogy a Csillagközi invázió és az Emlékmás rendezője, Paul Verhoeven fogja dirigálni a The Surrogate thrillert, amely Kathryan Mackel regényén alapulna. A történet középpontjában egy pár áll, akik béranyát fogadnak fel egy főiskolás lány személyében. Később azonban kiderül, hogy a csaj nem komplett.

Az eltelt hónapok alatt nem jött semmi info a projekt háza tájáról, az MTV nemrég készített egy interjút Verhoevennel és szóba került a The Surrogate is. A rendező elárulta, hogy nem kell még leírni a filmet, Halle Barry a fedélzeten tartózkodik és jelenleg a munkálatokhoz szükséges 30 millió dollár próbálják előteremteni.  Ezen kívül azt ígéri, hogy a nézők egy igen provokatív filmet fognak látni, Verhoeven eléggé fájlalja, hogy mostanában nincs olyan produkció, amelyben a szex igazán jelen lenne, mindenki csak a  PG-13-as alkotásokra van ráállva, sehol egy igazi R kategóriás mű. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a The Surrogate majd megváltoztatja a fejesek hozzállását.

Verhoevennek a szex-téma alaposan bejött az Elemi ösztön esetében, ám a Showgirls már hatalmas bukott.

Címkék: miújság könyvből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr831929317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása