Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Freddy visszatért

2010.05.02. 20:15 koimbra 5 komment

Észak-Amerikai box office: Freddy jött, látott és győzött, az új köntösbe bújtatott Rémálom az Elm utcában lett a box office lista éllovasa, Bredan Fraser vígjátéka csúnya bukta.

Új bemutatók:
Wes Craven fénykorában letett jó néhány klasszikus művet a vérmaszatos asztalra, ezek egy részéből készült remake, és most már ezek közé tartozik a Rémálom az Elm utcában is. A Platinum Dunes tovább köpi ki magából a horror feldolgozásokat, nem is oly rég még Jason kezdte újra a hullagyártást, most pedig kollégája, Freddy Krueger okoz álmatlan éjszakákat az Elm utcai tiniknek. A figura hatalmas rajongótáborral rendelkezik, a 32,2 millió dolláros nyitány kiemelkedőnek számít a horror terén (a horror remake-ek esetében az ötödik legjobb kezdés) a Péntek 13 még ennél is többet tudott összegyűjteni az első hétvégéjén, bár stratégiailag ügyes húzásnak bizonyult, hogy a film címével megegyező napon küldték a mozikba a produkciót, így az 40,5 milliót tudott felmutatni az első három napon, majd szélsebesen távozott a box office lista élvonalából, de még a top 10-ből is és 65 milliót elérve a mozikat is elhagyta. Ebből kiindulva Freddy sem számíthat arra, hogy jövő héten a lista első helyén fog állni, 50 millió környékén fogja abbahagyni a tinik másvilágra küldését.
Az imdb-n most még 6,2-en áll, a kritikusok pedig alaposan lehúzták, megemlítik, hogy ásítozós, unalmas, erőtlen lett a feldolgozás, túl komolyan veszi magát a produkció és az alkotás megtekintése után mindenki el tud majd aludni. A Kansas City Star azt írja, hogy az álmokban öldöső Freddy Krueger egy teljes generációnak okozott álmatlanságot. A horrorikon nagyvászonra való visszatérése azonban inkább álmosító, mint félelmetes, a New York Daily News írója megjegyzi, hogy Haley ugyan jó színész, de az Apró titkok drámában sokkal félelmetesebb alakítást nyújtott.

 

A Furry Vengeance vígjátéktól sokat vártak, a 2997 filmszínházban bemutatott film azonban alig érdekelt valakit. Brendan Fraser kénytelen elkönyvelni az idei második buktáját, néhány héttel korábban az Extreame Measures drámában volt látható Harrison Ford mellett, azonban csúnyán elhasalt a kasszáknál. Úgy tűnik Fraserre máris ráférne a Múmia negyedik része. Az imdb-n 2,6-en áll Roger Kumble rendezése, a kritikusok szinte egytől egyig a földbe döngölték a művet (Rotten Tomatoes átlag 2 %). A direktor végképp lecsúszott az idióta vígjátékok közé, pedig anno szépen indult karrierje a Kegyetlen játékokkal, legutóbb pedig a Tan-túrát készítette. A New York Post azt írja, hogy képzeld el A Madarakat gyerekeknek szóló vígjátékként, ha ez megvan, akkor máris sejtheted, hogy milyen irgalmatlanul poéntalan a Furry Vengenace.

 

Limitáltan mutatták be a Harry Brownt, 19 filmszínházban volt látható Michael Caine bosszúdrámája, 180.000 dollárt hozott. 5 helyen vetítették a Please Give filmet, a főbb szerepekben Rebecca Hall, Amanda Peet és Oliver Platt látható, 25,600 dollárt tudott felmutatni 3 nap alatt.

 

Régebben bemutatott filmek: Második helyre került az Így neveld a sárkányodat, közel 11 millió szedett össze az animációs film, kb egy hét múlva eléri a 200 millió dolláros bevételt. A következő pozícióban Steve Carell és Tina Fey vígjátéka, a Párterápia található, amely 27,4 %-kal termelt kevesebbet, mint egy hete, a produkció áthaladt a 70 millión, a 90 milliós határ bevételére elég nagyok az esélyei. Az Ilyen a formám nyitó hétvégéjén felmutatott bevétel 3/5-ét hozta, nagy siker nem lesz belőle, örülhet, ha a 35 milliós előállítási költségei szintjét hozni tudja. A The Losers 6 millió dollárt kapart össze, amivel együtt már 18 milliója van az akciófilmnek, a Titánok harca pedig 5,8 millióval zárta a víkendet. Megfelezte bevételét a Ha/Ver (-52,4 %), a 4,4 millió dollár a nyolcadik helyre volt elég. Az Alice Csodaországban fantasyre 1,5 millió dollárt hagytak a nézők a kasszáknál, ezzel már közel 330 milliónál tart Tim Burton rendezése.

Hétvégi amerikai mozis becsült bevételek (top 10), az adatok millió dollárban értendőek

Cím

Hétvége bevétel

Eddigi bevétel

Büdzsé

Info


Rémálom az Elm utcában


32,20


32,20


35

Előzetes , képek, tv spot, motion poszer

Így neveld a sárkányodat

10,82

192,38

165

 Iromány, poszter, tv spot, vázlatok

Párterápia

7,60

73,62

55

Iromány és előzetes

Ilyen a formám

7,24

22,95

35

Képek, előzetes, tv spot

Furry Vengeance

6,50

6,50

35

 


The Losers


6,00


18,12


25

Hosszabb előzetes, reklámok, karakterposzterek


A titánok harca


5,98


154,03


125

iromány, poszterek, jelenetek, tv spot 

Ha/Ver

4,45

42,16

30

 Előzetes, betétdal, poszterek, jelenet

Halálos temetésr

4,00

34,77

21

 Előzetes, poszter

Oceans

2,60

13,50

80

 

 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr691969468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2010.05.03. 07:49:38

Nem úgy néz ki, hogy ebben az évben túl sok bevételi rekordot fognak megdönteni :) A Kick-Ass-nak szurkolok nagyon, nem akarom hogy bukta legyen :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.05.03. 09:35:02

@Shyllard: Nem lesz bukta a Kick-Ass, de vajon hoz-e annyit, hogy egy folytatásra áldását adja a stúdió?

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.05.03. 10:52:01

Ahhoz mit kell csinálni, hogy NE folytassák a Titánok harcát???
:(

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.05.03. 10:56:01

@Hamlet: Adj a stúdiónak zsebből 400 millió dollárt, akkor talán meggondolják magukat:) Vagy mondjuk alkalmazz erőszakot a megfelelő emberen:)

Shyllard 2010.05.03. 16:43:56

@koimbra: Én remélem folytatják majd, akárcsak a képregényt, ugyanis ott az első 8 rész tesz ki egy könyvet. Bár még nem tudok semmit sem mondani, elvégre a filmet nem láttam :D
süti beállítások módosítása