Elköltöztünk: filmdroid.hu
Cell 211
2010.05.03. 21:34 5 komment
Börtönös filmekkel túlságosan nem kényeztetnek el minket, de azért senki nem esne kétségbe, ha fel kellene sorolnia néhány olyan produkciót, amelynek története nagy része a sitten játszódik. Akció kategórián belül megemlíthetnénk a Sylvester Stallone nevével fémjelzett Bosszú börtönében filmet vagy a Jean-Claude Van Damme főszereplésével készült Börtöncsapdát, esetleg beugorhat Steven Seagal utolsó moziban bemutatott produkciója, a Félholt is, két éve pedig Jason Statham a Halálfutamban száguldozott. Persze akadnak komolyabb filmek is, Stephen King horrorguru könyveiből két drámai jellegű művet is a gyöngyvászonra adaptáltak, mindkettőt Frank Darabont dirigálta, a Halálsoron és A remény rabjai az imdb-n minden idők legjobb 100 film között szerepel (a felhasználók szavazatai alapján), de említésre méltó lehet még Az elítélt, amely a mozikat elkerülve DVD-n látta meg a napvilágot, nemrég pedig A prófétát istenítette mindenki. A Cell 211-et a spanyolok készítették, nem hiába aratott Goya-díjátadón.
Juan Oliver börtönőrként keresné a betevőre valót, még van egy napja, hogy munkába álljon, de úgy dönt, hogy megkéri leendő kollégáit vezessék körbe a zamorai helyszínen, így legalább naprakészen érkezhet ide másnap. Juan fejére rápottyan a plafon egy darabkája, kísérői az éppen üres 211-es cellába teszik az eszméletlen férfit, orvost már nem tudnak hívni, mivel lázadás tör ki, a kollégák pedig azonnal felkötik a nyúlcipőt. A férfi hamarosan magához tér, gyorsan felméri a helyzetet és rabnak adja ki magát. A zendülés vezetője, Malamadre először gyanúsan méregeti az „új lakót”, aki elég hamar megkedvelteti magát a kőkemény alakkal.
Alberto Ammann első filmszerepét játszhatta el, egy pillanatra sem látszik, hogy újonc lenne, tökéletesen megállja a helyét. Az általa játszott figura lélekjelenlétének hála elrejti igazolványát, gyűrűjét, gyilkosnak mondja magát, gyorsan beilleszkedik a rabok közé és néhány jó megmozdulása miatt a lázadás atyja, Malamadre bizalmába férkőzik, közben veszettül várja, hogy kiszabadítsák a leendő munkatársai a rácsok mögül. A fogvatartottak nem akarnak megszökni, az itt élők kegyetlen gyilkosok, szociopaták, a társadalom söpredéke, csak az életkörülményeiket akarják jobbá tenni és kezükben van 3 ETA tag is, akiket a kormány nem akar holtan látni, ezért az állig felfegyverzett kommandósokat sem küldik fel rendcsinálására. Ammann karaktere minden alkalmat megragad, hogy kommunikálni tudjon a külső világgal, de a sors szeszélye folytán pont a mocskos múltú sittesek között szembesül azzal, hogy a rácsokon túli emberek sem sokban különböznek a zamorai „intézet” népességétől. Nem csak Ammann nyújt kiváló teljesítményt, Luis Tosar lenyűgözően formálja meg Malamadre-t, hitelesen alakítja a börtöntöltelékek zord vezérét, ami azt illeti ha nem tudnánk, hogy egy színészt látunk, könnyen azt hihetnénk, hogy egy valódi rabot láthatunk.
A Cell 211 második felére változik a felállás, fordul a kocka, hősünk is abbahagyja a kettős játékot. Ahogy pörögnek az események Juan szembesül a felsőbb vezetés tehetetlenségével (vagy nevezhetnénk tenni nem akarásnak is) és egyre jobban beilleszkedik a zárt közösségbe, majd a börtönigazgató galád és szemét tette láttán (terhes feleségére lesújt a gumibot) végérvényesen átáll a sötét oldalra. Az ezután elkövetett akciójával csak egyetérteni tudunk, nyugodtan kijelenthető, hogy ebben a közegben, ezen emberek között, az igazgató ténykedése után bárki hasonlóan cselekedett volna. Míg Juan kollégái nem tesznek semmit, csak ülnek a parancsnoki szobában, addig ezek a kegyetlen rabok (szinte) teljesen melléállnak.
A drámát nem hiába nominálták Spanyolország legrangosabb filmes eseményén (Goya) 16 díjra, ebből nyolc elismerést kapott meg, méghozzá a legfőbb kategóriákban. A Cell 211 első perceiben magával ragadja a nézőt, köszönhetően ez az atmoszférának és a zseniális színészeknek, illetve a történetnek. Megemlíteném, hogy több helyen feltűnhet a zene hiánya, a hollywoodi produkcióknál nem hagynák ki, hogy a feszült vagy kulcsjeleneteknél valamiféle zene fel ne csendüljön. Jelen esetben viszont nem hiányzik, nagyobbat szólnak így egyes jelenetek. 95 % megérdemel a film, azon ritka alkalmak egyike, mikor bele tudja élni magát a szereplők helyzetébe.
Címkék: iromány dráma 95 %
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Spawn85 2010.05.04. 11:30:38
szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2010.05.04. 20:14:52
Egyébként börtön filmekből még a Felon és a The Escapist két igen jó darab.
KMdani 2010.05.05. 09:30:20
