Elköltöztünk: filmdroid.hu
Hókuszpók a Hupikék törpikék forgatásán
2010.06.02. 11:43 6 komment
Aki ismeri a Hupikék törpikék rajzfilmsorozatot bizonyára egyetért velem, hogy többszörösen is hibákat követtek el a moziverzió esetében, méghozzá rögtön az alapoknál. Először is a törpikék ezúttal nem a megszokott gombaházaik körül és a környező erdőben fognak sertepertélni, ugyanis New Yorkba kerülnek, ahol kétségbeesetten próbálják megtalálni a módját annak, hogy hazajussanak. Nem értem miért kellett kiszakítani őket a környezetükből. A másik hatalmas probléma Raja Gosnell leszerződtetése a rendezői feladatokra, hiszen eddigi pályafutása alatt olyan filmeket tett le az asztalra, mint a Gazdátlanul Mexikóban (Beverly Hills Chihuahua) vagy a Gagyi mami (Big Momma's House). Ennek ellenére feltételezhetjük, hogy a 10 éven aluliak zabálni fogják a filmet. Ma két rövid videót tettek fel a világhálóra, ezekben a Hank Azaria által megformált Hókuszpókot láthatjuk. Vicces, szomorú vagy szánalmas?
A törpikék egyébként animáltak lesznek.
Címkék: hupikék törpikék sorozatból film
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Attila1234 2010.06.02. 12:34:28
tolcsi 2010.06.02. 15:13:48
Spawn85 2010.06.02. 15:21:52
damoqles 2010.06.02. 17:15:25
De legszívesebben a sztori ötletgazdájáét vakarnám valami élessel és fémessel.
dingo kapitány · http://dingo.blog.hu/ 2010.06.02. 17:31:23
Várós, főleg az egyik vázlatkép láttán: i179.photobucket.com/albums/w287/belovedeleanor/smurfs_hardcore.jpg