Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Mégis lesz valami a Bourne 4-ből?

2010.06.10. 13:35 koimbra 1 komment

Az Universal stúdió egy ideje erősen bukdácsol, filmjeik nem hozzák a várt bevételt, elhasalnak a kasszáknál. A stúdió talán ezért is erőlteti a következő Bourne részt, annak ellenére, hogy Paul Greengrass távozott a produkció háza tájáról. Matt Damon pedig kijelentette, hogy csak Greengrass-szal hajlandó megcsinálni a folytatást, de egyébként marhára nem tud haladni semerre ezzel a franchise-zal és poénképpen már azt is elsütötte, ha van valakinek valami ötlete, akkor az nyugodtan hívja fel őket, biztosan hálásak lesznek.

A stúdió az előző három Bourne alkotás forgatókönyvét készítő, Tony Gilroyt állították rá a The Bourne Legacy címre hallgató tervezet szkriptjére. A negyedik film már nem Robert Ludlum könyvein alapulna, bár már a harmadik mozis verziónak sem köze volt az író regényéhez. Viszont Eric Lustabader nem hagyta parlagon heverni Bourne-t és kezébe vette a kém sorsát, maga folytatta a regénysorozatot.

Címkék: bourne franchise miújság könyvből film sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr322071498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2010.06.11. 08:34:55

A 3. rész zseniális volt, szerintem a csúcson kell abbahagyni, de lehet, hogy tudnak valamit még kihozni belőle...
süti beállítások módosítása