Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Del Toro filmtervei

2010.06.27. 13:39 koimbra 5 komment

Guillermo Del Toro nem azért hagyta ott a Hobbitot, hogy több hónapig pihenjen és ne csináljon semmit, leporolta az asztalán lévő filmterveket, egyelőre még nem tudni biztosan, hogy melyiket részesíti előnyben, de a júliusi Comic-Conon megteszi a bejelentést. Nagyon úgy tűnik, hogy a Frankensteint fogja először megcsinálni, Del Toro már beszélt az Univeersallal ez ügyben (akik a Farkasember buktája után még mindig benne lennének egy klasszikus szörny felélesztésében) és ha minden jó megy, akkor 2011 májusában neki is állhatnak a forgatáshoz. Doug Jonesszal már beszélt is ez ügyben, sőt megnézték, hogy a színész miképp festene Frankensteinként. A forgatókönyv még nincs készen, Del Toro szándékai beleírna valami új dolgot is, olyat, amit eddig még nem láthattunk, de persze úgy tenné mindezt, hogy az eredeti regényhez képest ne változzon a történet.

A Hellboy harmadik része is be van tervezve, ehhez azonban kellene egy jó forgatókönyv. Már az első két felvonás esetében sem csak úgy, ripsz-ropsz dobták össze a szkriptet, eléggé lassan született meg a forgatókönyv. Mikor teheti ismét tiszteletét a Pokolfajzat a vásznakon? Ez most még nem ismeretes.

Ezen kívül H.P. Lovecraft egyik művéből, Az őrület hegyeiből is mozifilmet szeretne készíteni, itt a gond az, hogy egyik stúdió sem adja áldását olyan könnyen egy R kategóriás, nagy költségvetésű produkcióra.

Mint látható eléggé elfoglalt lesz Del Toro a következő időszakban, ám ha valamelyiknek az előkészültei tolódnának, akkor még ott van talonban a Saturn and the End of Days, amelynek középpontjában egy Saturn nevű srác áll és a világvége is eljő' a produkcióban. A forgatókönyvvel megakadtak, eddig csak 25 oldalt sikerült papírra vetni. A Left Hand of Darkness horror ötlete pedig már 15 éve megszületett a fejében, Del Toro biztosra veszi, hogy hamarosan ebből is filmet fog forgatni. Ráadásképpen még a Monte Cristo grófját is tető alá hozná, a sztorit azonban máshogyan közelítené meg, mint ahogy azt eddig megszokhattuk.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr92113422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brekicc 2010.06.27. 21:24:42

Hát nemtudom, de én nem várom annyira hogy Del Toro fiókjából előkerüljenek ezek a tervek, mert igencsak hullámzó a teljesítménye a filmgyártásban. Sok szar v. középszerű filmet hoz össze, és van 1-2 ami jól sikerül. Sajnos az utóbbiból van kevesebb a neve mellett.
Örülök hogy a hobbit nem az ő kezei közül fog kikerülni. Remélem hamarosan megcsinálja a Hellboy 3-at, ami legalább olyan jó lesz mint az első rész.

kung - fúj (törölt) 2010.06.28. 06:55:46

Hellboy 3:jöhet,de remélem még darkosabbra veszi a hangulatot.Az őrület hegyei is jöhet - nemrég olvastam a novellát:elég nyomasztó és szürreális hangulata van - Del Toro megfelelő lehet a rendezői posztra.

Krumplicukor1987 2010.06.28. 10:42:10

@Brekicc:
del Toro rendezte filmek:
Dona Lupe, Geometria, Hora Marcada, Cronos: ezeket nem láttam
Mimic: szerintem egy abszolút nézhető horros
Az ördög gerince: ezt nem láttam, de jókat mondanak róla
Penge 2: simán jó film
Hellboy: óriási film
Pan labirintusa: nagyon jó film
Hellboy 2: óriási film

Bár a korai filmjeit nem láttam, a többi filmje nagyon jó lett, és még nem láttam tőle rossz vagy középszerű alkotást.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.06.28. 10:51:51

A Mimic azért lett olyan amilyen, mivel a stúdió beleszólt rendesen a munkálatokba.
Egyébként a Penge 2 a legjobb a franchise-ban, a Faun labirintusa pedig az év legjobbja volt. A Hellboy filmek pedig teljesen korrekt, szórakoztató alkotások voltak

Brekicc 2010.06.30. 18:11:12

@Krumplicukor1987: Nézd ez szubjektív. Én az egyetlen film amit kimondottan jónak tartok Del Toro-tól az a Hellboy 1. A 2 nagyon gagyi lett, pedig még moziba is elmentem hátha, de nem. :( A Faun labirintusa meg érdekes, azt is sorolhatjuk a jók közé. De sztem a többi filmje szar lett.

@koimbra: A Penge 2 sztem rosszabb volt mint az 1, túlzásba vitték a gusztustalankodást, a megölt Wistlert visszahozták és eléggé kifulladt volt már a sztori is. At első rész végén nagyon ott volt a harcjelenet, és Stephen Dorf jól adta a gonoszt. A második rész főgonosza ezzel szemben már nem is volt igazán kiforrott, csak néha megzabált 1-1 vámpírt aztán a végén rászabadult a Penge, azt annyi. Sokkal több volt a 2. részben.
Sőt, a 3. részben is nagyon sok dolog maradt bent, & egy olyan szereplőgárdával mint ami abban volt, tényleg csak a rendező és a forgatókönyvíró pancsersága volt az, ami az egészet tönkretette.

Nem mondom hogy Del Toro szar, de a saját stílusa mellett messze nem tud olyan jól rendezni mint pl. a szintén saját stílussal operáló Tim Burton. V. akár Finchert is említhetném.
süti beállítások módosítása