Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az ötödik elem (The Fifth Element)

2010.06.30. 19:59 koimbra 14 komment

 

Sokan emlegetik azt a pillanatot, mikor Luc Besson száján kicsúszott, hogy ő bizony csak 10 filmet fog rendezni pályafutása alatt, se többet, se kevesebbet és mivel eléggé jól indított a szakmában a francia filmes, a többség repesve várta, hogy milyen művekkel örvendezteti meg a nagyérdeműt (azóta kiderült, hogy meggondolta magát), hetedik rendezése Az ötödik elem volt, ami ha nem is lett kult, de kiválóan elszórakoztatja az embert. A történethez azt az alapgondolatot használták fel, ami szerint a Fény nincs Sötétség nélkül, a Jó nem létezhet Gonoszság nélkül, szóval a jó és a rossz harcát mutatja be saját szájíze szerint. Habár a direktor francia volt, a film , a film pedig francia-brit koprodukcióban készült és az alkotásban angolul beszélnek, főhősnek pedig egy amerikai akciósztárt, Bruce Willist tették meg, a történések egy része pedig New Yorkban játszódik. Ha már a jövőben járunk nem érték be sima négy keréken gördülő kocsikkal, lebegő autók mászkálnak a városban, még a kínai büfé hajója is a magasban keresi a kuncsaftokat. Többen megemlítették, hogy George Lucas innen nyúlta a Star Warsban látott városbéli közlekedést, de valójában nem így képzelné el mindenki (jó, biztos nem) a jövőben a való autókázást?

 

A készítők megtettek mindent, hogy különlegesnek hasson a film, a jelmezek tervezéséhez Jean-Paul Gaultiert szerződtették le, a sok helyen látható „meleg” viselet nem zavaró, inkább megmosolyogtató, ugyanakkor nem is rí ki a produkcióból. A látványvilágért pedig Jean-Claude Meziere és Jean Giraud képregényalkotókat illeti dicséret. Az emberek egyszemélyés szobákban élnek, ahol egyszerre megtalálható a konyha, a zuhanyzó és az ágy is.

 

Willis, aki ekkor rutinos akcióhős volt, a világ megmentésében még nem sok tapasztalata volt, azonban könnyedén hozta a lepukkant, borostás karaktert, a karaktert kirázta a kisujjából. mellesleg pólóját itt is összevérzi szokásához híven. A figura egyébként eredetileg egy gyári munkás lett volna, csak később írták át profi ex-katonára, amit vehetünk akár úgy is, hogy ez egy bevett klisé kifigurázása, a megbízása pedig már-már paródiába hajlik.


"- Dallas őrnagy! Volna itt egy kis fontos küldetés!

- Milyen küldetés?

- A világ megmentése!"

 

Milla Jovovich és a direktor a forgatás során pistult egymásba, 1997-ben össze is házasodtak, Besson a következő filmjének a főszerepét (Jeanne d'Arc - Az Orléans-i szűz) szintén a feleségére bízta. Az ötödik elemben a rendező egy teljesen új nyelvet talált ki, amit Jovovich be is biflázott és folyékonyan tudott beszélni ezen. Véleményem szerint Jovovich azóta se alakított ilyen jól és nem láthattuk hasonlóképpen dögösnek/ szexinek, mint itt. Gary Oldman gond nélkül hozza a negatív szereplőt, a filmben mellesleg az általa alakított Zorg és  Dallas nem találkozik egymással Chris Tucker teljesen elripacskodja a szerepét, a nagy kiguvadt szemével és folytonos szóáradatával teljesen „zölden” játssza el a rádiós sztárt, ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy direkt játssza túl a karaktert. Geszti Péter szólaltja meg a szinkronban, ami kiváló választásnak bizonyult, az az ő területe, ha érthetően kell hadarni. Megemlíteném még Brion Jamest is, aki a 80-as években több akciófilmben is mellékszerepelt (48 óra, Tango és Cash, Vörös skorpió).

 

Passzol a zene is a filmhez, a Plavalaguna díva előadása viszont mindent visz ezen a téren, emlékszem mikor a moziban néztem anno, legszívesebben visszatekertem volna, ha lett volna erre lehetőség. A klasszikus zenéhez techno is keveredik mikor Leeloo bemutatja a kung-fu tudományát a Mangaloroknak, az „orkok” leverése és a zene is kiválóra sikeredett. A díva énekét Inva Mula-Tchako énekesnő adta elő (a színész Maïwenn Le Besco volt) és a dalban akadt néhány olyan hang, amit több ember szerint lehetetlen előadni, de a készítők váltig állítják (a dvd egyik dokumentumfilmjében), hogy a hanghoz nem nyúltak hozzá, nem manipulálták, úgy hallható, ahogy ő azt előadta.

 

A képregényes látványvilág a fura és vicces öltözködési stílussal együtt úgy jó, ahogy van. A szereplők egytől egyig mind megállják a helyüket, a szinkron pedig kiváló lett, a poénok pedig mindig  mindig ülnek, egy igazán jó sci-fi akció vígjátékot tett le az asztalra. Több ilyen mű kéne Bessontól vagy nem ha nem képes már rá, akkor a körülötte forgó filmesek egyikére bízza rá. 95 %-ra értékelem.

 

imdb: 7,4

rottentomatoes: 70 %

 

Büdzsé: 90 millió dollár

Amerikai bevétel: 63,8 millió dollár

Összbevétel: 263,9 millió dollár

 

Címkék: iromány sci fi 95 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr322121684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krumplicukor1987 2010.06.30. 21:55:13

Ez egy marha jó film. Látványvilág teljesen oké, a CGI szerintem nagyon jó lett. Jó pont, hogy az "orkok" nem CGI-vel rajzoltak, hanem hús-vér karakterek.
( Nálam egyedül rossz pont a film vége. Én simán hagytam volna elpusztítani a Földet :D:D:D )
Szereplőknél még érdemes lett volna megemlíteni az elnököt játszó Tommy 'Tiny' Listert. Hatalmas alakítás :D
Egy zacskó szotyit nem bíznék ilyen palira, nemhogy a világot :D

Is 2010.07.01. 00:08:29

Egy műfajában borzasztóan profin összerakott, iszonyúan jól elkészített alkotás. Imádom. Minden részlet a helyén van.

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.07.01. 10:44:10

még egy "akárhányszor meg tudom nézni" kategóriába eső film :)

amikor a "párbeszédek" úgy mennek hogy mond valami egy szereplő, aztán "arra" egy MÁSIK helyszínen levő ember mond valamit, az nagyon adja

Ooorsi 2010.07.01. 12:20:13

Gary Oldman hatalmasat játszik ebben a filmben. Ki van ez találva, na :)

A nép fia 2010.07.01. 13:59:49

Amikor először elkezdtem nézni, a sivatagi jeleneten majd' elaludtam. Mondom, mi ez a sz@r?! Aztán rendesen belendült, és nagyon-nagyon élveztem!

Olyan apróságok tűntek azért fel, hogy a XXII. században még CRT-monitor...? De az óriás McDonald's azért befigyel. :-D

Az elnök hatalmasat alakít! Kár, hogy nem tűnik fel több alkotásban, a The Dark Knight-ban volt benne, máshol nem is láttam.

Amúgy a film 9/10, és sokszornézős! Szerintem ma estére meg is van a programom...

Globetrotter2014 2010.07.01. 14:46:34

Nagy klasszikus, amikor egy európai rendező nem hülyül meg a pénz és a sztárok láttán, és tud velük valamit kezdeni (tipikus rossz példa Ronin). Ráadsául nem ez volt az egyetlen húzsa Bessonnak, a Leon ugyangy öszeál jó filmmé (ok, olyanok mint a nagy kékség nem játszanak mert ott még rendezhetett "művészfilmet")...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.07.01. 14:53:24

@A nép fia: A sötét lovagban is nagyon jó volt az a fickó: Give it to me, give it to me or I'll kill you

Roland Deschain · http://zbrush.blog.hu 2010.07.01. 15:07:39

Pont tegnap vettem meg DVD 200 Ft-ért. Igaz, hogy papírtokos, de annyit simán megért.

ErEr 2010.07.01. 15:42:29

valóban kiénekelt hang a díváé
aki nem hiszi itt is egy példa:
www.youtube.com/watch?v=bgo0CDL6bd0

kicsit jobb mint a megasztáros srác előadása volt...

A nép fia 2010.07.01. 16:02:59

Nekem is megvan másolt... khm... izé, kölcsönbe adott dvd-n, de ma este megveszem a teszkóban!

saik 2010.07.02. 02:49:23

Egyik kedvenc, az apám úgy jellemezte, hogy "bájos" :)

Feltűnt a szinkron emlegetése :O, a Ford Fairlane -nél még megértem (meg esetleg a puncimerci a Kill Bill -ből), de itt? :O

Te nem a rendezői változatot preferálod? :D
(vagy nosztalgia faktor az "így láttam a moziban miatt?)

saffron 2010.07.02. 18:58:06

Egyetértek a cikkíróval a szinkront illetően, pedig az esetek 99 %-ában az eredetit preferálom. Viszont itt az eredeti nekem nagyon gagyi, élettelen, színtelen. Különösen Dallas anyja a telefonban, az eredeti hangja alapján egy fiatal nőt láttat, nem pedig egy hárpiát. Nekem azóta is aranyköpés a végén "az elnök egy idióta" című duma... Vagy például ahol Dallas próbálja "kimondani" Leloo eredeti nevét a pap lakásán, vagy ahol kávéval kínálja a papot a félmeztelen csajjal a háttérben, az is sokkal viccesebb, mint eredetiben. És még sok más példa.
Amúgy valóban, menő dolog manapság szinkron ellen menni, de ebben az esetben hozzáad a fimhez nem pedig elvesz. Szerintem.

fillérbaszó vadász 2010.07.06. 11:12:36

Az is érdekes hogy a főszereplő Bruce Willis és a főgonosz Gary Oldman nem találkoznak egymással a filmben, sőt valószínüleg nem is tudják egymásról hogy léteznek.
süti beállítások módosítása