Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Stb...

2010.06.30. 21:04 koimbra 4 komment

- A Napfogyatkozás máris megdöntött két rekordot, az egyik, hogy az éjféli vetítéseken 30 millió dollárt hozott, az Újhold ezzel szemben csak 26-ot. És a legtöbb moziban lesz látható, 4416-ban, eddig ezt a csúcsot a Vasember 2 tartotta 4380-nal.
- Andy Serkis alakíthatja Ceasart A majmok bolygója előzményfilmjében. Performance capture segítségével hozzák létre az állatokat, Serkis korábban a King Kong produkcióban testesíthette meg az óriásmajmot.
- Tom Felton és Michael Biehn lesznek az Evac horror főszereplői, Peter MacDonald rendezi, a történet szerint néhány katona őrjáratozni indul, de mire visszatér a bázisra azt teljesen kihalt helyet találnak.
- A végső állomás ötödik része a 5nal Destination címet kapta és az elején egy híd fog tömegszerencsétlenséget okozni.
- Anne Rice írónő azt mondta, hogy még mindig esélyes, hogy el fog készülni az Interjú a vámpírral folytatása, de hogy mikor valósul meg azt még nem tudja.
- Jude Law, Ray Winstone, Christopher Lee is csatlakozott a Martin Scorsese rendezésében készülő The Invention of Hugo Cabret szereplőihez.
- Az MGM anyagi helyzete miatt a Robotzsaru, a Matarese-kör és a The Three Stooges sem valósulhat meg egyhamar.
- Angelina Jolie azt mondja, hogy nem lesz folytatása a Mr. és Mrs. Smithnek.
- A pletykák szerint Caleb Landry lehet Banshee az X-Men: First Classban.
- A Don't Be Afriad of the Dark horrort januárban mutatják be. A producer Guillermo Del Toro.
- Eric Bana és Colin Farrell lehetnek a főszereplői a By Virtue Fallnak, azonban a két színész eléggé kevesli a gázsit, így előfordulhat, hogy kilépnek a projektből. Sheldon Turner az Egek ura forgatókönyvírója fogja rendezni a By Virtue Fallt, a történet egy fickóról szól, aki börtönbe kerül, majd mikor kikerül onnan bosszút akar állni egykori üzleti partnerén.
- Edgar Wright jelenleg nem tud foglalkozni a Hangya képregényfilmmel, a forgatókönyv első vázlata után le kéne adnia a másodikat is, de ehhez csak ősszel tud hozzákezdeni.
- A Timecrimes rendezője, Nacho Vigalondo a Extraterrestre inváziós filmet szeretné megvalósítani, akik támadnak: az űrlények.
- Conan: The Musical
 

- Egy kép a Resident Evil 4-ből, Boris Kodjoe és Milla Jovovich látható rajta

- Az első 5 perc a The Disappearance of Alice Creedből.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr962121236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krumplicukor1987 2010.06.30. 21:46:49

Robotzsaru ne is valósuljon meg. Az első rész egy hatalmas nagy kultfilm, a kettő szódával elmegy, a harmadik gyengus lett. Ismerve a mai trendeket csinálnának egy PG-13 szutykot, hát köszönöm, azt nem kérem.

Spawn85 2010.06.30. 22:30:33

Nekem egyik Robotzsaru filmmel sem volt különösebb problémám. De, ha lesz remake tényleg ne PG-13-as kategória legyen.

gaboca1200 2010.07.01. 02:52:12

Nem is tudom. Mégis mi indokolja az új PotA film esetében a motion capture-t? A 2001-es remake-ben a maszkok, meg kosztümök tök jól néztek ki (ha maga a film nem is volt egy nagy szám). Persze, amit másképp nem lehet, vagy nem lehet jól megvalósítani, ott jöhet a számítógépes animáció. Egyébb esetekben meg... mégis mi lehet élethűbb egy valódi, kézzelfogható dolognál?
süti beállítások módosítása