Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Yo-Landi Vi$$er is esélyes A tetovált lány főszerepére

2010.06.30. 16:32 koimbra 8 komment

Stieg Larsson Millennium trilógiájából a svédek készítettek már három filmet és biztosan hallottatok már róla, hogy az amerikai verzió is meg fog valósulni David Fincher vezényletével, a férfi főszerep már elkelt, Daniel Craig fogja eljátszani az oknyomozó újságírót, azonban azt még mindig nem tudni, hogy a biszex hackercsajt ki fogja megformálni. Ellen Page, Kristen Stewart, Mia Wasikowska, Natalie Portman, Keira Knightley, Anne Hathaway, Olivia Thirlby és Scarlett Johansson neve is felmerült a szereppel kapcsolatban, erről a listáról Stewartot kihúzhatjuk, hisz' a színésznő azt mondta, hogy túl elfoglalt mostanában ahhoz, hogy egyáltalán gondolni merjen erre a filmre. A legesélyesebbnek Carey Mulligant tartják, Noomi Rapace-t, a svéd változat főhősnőjét is megkeresték, ő azonban határozott nemmel felelt.

 

A hosszú lista még egy névvel bővült, a Vulture azt írja, hogy a Die Antwoord dél-afrikai rapcsapat egyik frontembere, Yo-Landi Vi$$er is esélyes arra, hogy Lisbeth Salandert (vagy hát ki tudja miképp fogják nevezni a karaktert az amerikai változatban) megtestesítse. Fincher látta az együttes néhány klipjét és Vi$$ernek pont olyan alakja van, mint amilyet a rendezői is elképzelt a filmhez. A Playlist a hír hallatán felzörgette néhány forrását, hogy megérdeklődje mi a helyzet és kiderült, hogy valóban rákerült arra a listára, amely Salander lehetséges és szóba jöhető megformálóinak a nevét tartalmazza, de ugyanakkor megemlítették, hogy a "felhozatal" nem csak néhány emberből áll.

 

A csapat egyik klipjét alább megnézheted.


Címkék: miújság könyvből film a tetovált lány

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr382121171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

t0thl 2010.06.30. 19:41:11

De hogy minek ebből is egy szarabb remake-t csinálni mint az eredeti nem vágom.

aFx 2010.06.30. 20:08:37

@t0thl: nem láttad ezekszerint az eredetit. megkockáztatom, annál szarabbat nehéz lenne csinálni, hacsak nem Fincher beállt a Troma stúdió égisze alá.

a svéd filmesítést ugyanazok követték el, akik a Wallandereket... ez ilyen nyomozósorozat, kb az angol kisvárosi gyilkosságok brutalizált verziója (avagy a pedofil sorozatgyilkos náci bevándorló). tehát, a svédek verziója nélkülözi a színészi játékot, a rendezést, a forgatókönyv kegyetlenül szar, én meg konkrétan 15 perc után otthagytam.

mondjuk az eredeti könyv se semmi, nem ártott volna eldönteni, hogy a hőhősnő akkor most autista, szuperkém, vagy Pippi Långstrump.

a könyv meg a Da Vinci kódnál jobb (egész olvasmányos), de attól még jó nem lesz (és én svédül olvastam, szóval a fordításra se fogható).

szóval inkább azon kéne problémázni, hogy egy tehetséges rendező, mint Fincher, minek pazarolja erre a trágyára az idejét.

tusuanzen 2010.06.30. 21:09:38

"YO! NINJA GO!"..MEGPUSZTULTAM!!!!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.06.30. 21:18:35

Szerintem a svéd trilógia első része még jó volt, a második azonban eléggé unalmas lett, a harmadik pedig már nem lett érdekes, nem tudott izgatni, hogy mi lesz Lisbeth-tel, nem is jutottam a végére.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.06.30. 21:31:24

szerintem qrva jó volt a filmsorozat, gyúrok a könyvekre is
az amerikai remake nem érdekel különösebben...

TomAce 2010.06.30. 22:00:09

A könyvek hibátlanok, a filmek is jók. Ha csak fele olyan jó remake-et csinál Fincher, mint az eredeti, már akkor érdemes lesz megnézni.

Seraphin 2010.07.01. 16:13:11

Mekkora egy FREAK már ez a csaj. (L)

blackiii 2010.07.20. 14:42:36

Ez az új szereposztás úgy, ahogy van gáz :D :D :D Gyurcsány arcú James Bond :D :D :D
www.hu.emb-japan.go.jp/2009/images/Gyurcsany.jpg
fashionbyme.files.wordpress.com/2008/11/daniel_craig.jpg
süti beállítások módosítása