Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Worthington produkciós céget alapított, az első filmjükben eljátssza a főszerepet

2010.07.01. 21:33 koimbra Szólj hozzá!

Sam Worthington eléggé ismert név lett, köszönhetően az Avatarnak és két "kisebb" produkciónak, a Terminátor 4-nek és A titánok harcának. A színész eléggé elfoglalt, ugyanis ismét összeáll McG-vel egy romantikus vígjáték erejéig, aztán ő lesz a főhőse a Qutermain sci-finek, ezen felül játszani fog a Dracula: Year Zeroban és A titánok harca folytatásához is hamarosan hozzálátnak. Worthingtonnak azonban maradt ideje arra, hogy Michael Schwarz-cal és John Schwarz-cal közösen elindítsa Full Clip Productions cégét, az első munkájuk a Damaged címre fog hallgatni, David Lapham először megírja a képregényt, aztán ebből készítik el a forgatókönyvet. A főszereplő Worthington és John Schwartz lesz, a történet középpontjában pedig két testvér áll, akik felveszik a kesztyűt a bűn ellen, az egyikük törvényes eszközökkel próbál igazságot szolgáltatni, míg a másik az erőszakosabb utat választja. Ám pályafutásuknak lassan vége, így ki kell képezniük a megfelelő embert, aki helyettesíteni tudja őket, csakhogy időközben a bűnözők viselkedésmódja is megváltozott és a testvérek felkészületlenül állnak a hatalmas törvénytelenség és korrupció előtt. Az akciófilmbe a Radical Stuidos szállt be társ-finanszírozóként.

Címkék: miújság akcióhír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr132124050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása