Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Jön a következő Megtorló film

2010.07.25. 18:11 koimbra 11 komment

A Marvel egy ideje azon dolgozik, hogy visszaszerezzék a már eladott megfilmesítési jogokat valamiképpen visszaszerezzék, ugyanis eldöntötték, hogy ezúttal a képregénybirodalom tényleges felügyelete alatt készítik el a filmeket. A Pókember és a Fantasztikus négyes esetében még nem sikerült zöld ágra vergődni, de a Megtorló filmes jogai már ismét a Marvel birtokában van. Kevin Feige pedig örömmel be is jelentette, hogy Frank Castle ismét a vásznakon tizedelje az alvilág tagjait. Nem folytatás fog készülni, hanem újrakezdenék a történetet.

A Megtorló, azaz Frank Castle egy háborús veterán, akinek a családját bűnözők ölték meg, a férfi ezután megbosszulta szerettei halálát és gyakorlatilag egyszemélyes hadseregként azóta is öldösi a rosszakat, az alvilág tagjai rettegik a nevét. 1989-ben Dolph Lundgren ölthette fel magára a halálfejes pólót, majd 2004-ben Thomas Jane játszhatta el Castle-t. A folytatás be volt tervezve, de Jane elhagyta a fedélzetet, mivel a forgatókönyv nem nyerte el tetszését, a stúdió Ray Stevensont szerződtette le a főszerepre és bejelentették, hogy újra az elejétől kezdik az egészet. A film bukta lett, Stevenson ugyan mondta, hogy érdekelné a sequel, akár még meg is rendezné, de ez nem valósult meg. A Marvel saját verziója immár a negyedik reboot lesz.

Címkék: miújság punisher képregényből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr32175114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kelta 2010.07.25. 18:17:26

Remélem 18 - as lesz

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.07.25. 18:22:04

Én meg remélem, hogy nem olyan lesz, mint a Thomas Jane-es. Lundgren és Stevenson főszereplésével egy olyan Megtorlót láthattunk, amely a képregényhez hasonló. De Jane iszonyat béna volt Megtorlóként

Gobiakos 2010.07.25. 18:23:06

Még egy reboot?! Pfff... Jipppiii! :-S

chuck-d 2010.07.25. 18:39:03

@koimbra: +1
remélem nem csak ilyen családi mozikban gondolkodik majd a Marvel, furcsa ez a filmes leuralási szándék, majd jön a potenciális nézők minél szélesebb lefedése, kis humor, kis kaland, semmi vér meg Brendonfrézer Megtorlónak. az lenne a szép. :]

Shyllard 2010.07.25. 19:00:02

Tényleg jó lenne már egy fasza feldolgozás ennek a hősnek, igazán megérdemelné már...

a8zoli 2010.07.25. 19:15:06

a thomas jane es jó volt . a stevensonos nem jött be a lundgrenest még nem láttam.

0gre · http://stoneagecomics.comxa.com/index.html 2010.07.25. 20:07:56

Mondjuk, ha egyszer megcsinálták volna jól, akkor nem kellett volna ennyiszer újracsinálni.

Spawn85 2010.07.25. 20:10:29

Szerintem mint film a Jane-es verzió sem volt rossz, viszont az állt legtávolabb a képregénytől.
A Lundgren-es verzióban is tetszett az a sötét hangulat, ami az egész filmben benne volt, a Stevenson-os meg gyakorlatilag egy az egyben olyan volt, amilyennek én egy Megtorló filmet elképzeltem. :)

Gobiakos 2010.07.25. 20:36:46

Persze, de most így Dízni-Marvel felállásban mégis mire lehet számítani? Semmi jóra... :-S

Alex Mahone 2010.07.25. 20:42:55

Azt hiszem, már három film bizonyította, hogy a Megtorlót nem épp hálás feladat vászonra adaptálni, ez nem tűnik fel senkinek?

Spawn85 2010.07.25. 20:54:26

@Gobiakos: Hát igen. Egy PG-13-as Megtorló film valahogy nem lenne jó ötlet.
süti beállítások módosítása