Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Mel Gibson most mégis benne lenne a Halálos fegyver 5-ben (?)

2010.08.01. 00:12 koimbra 10 komment

A Halálos fegyver 5 (Lethal Weapon) folytatását régóta tervezgetik, ám már a negyedik felvonásra is csak nagy nehezen sikerült megnyerni Mel Gibsont, aki akkor még nagy sztárnak számított, de egy jó zsíros fizetési csekk megtette a magáét. A következő rész is Gibson miatt hullott darabokra, pedig Shane Black hozzálátott a forgatókönyvhöz és úgy volt, hogy ő is fogja megrendezni a filmet. Mivel Gibson eléggé visszautasító volt, azt próbálták elérni, hogy két fiatal színészt tesznek meg főszereplőnek és ebben Murtaugh és Riggs csak mellékszereplők lett volna, ehhez pedig próbálták megszerezni Gibson beleegyezését is, ami nem jött össze. Később Richard Donner, a tetralógia rendezője elmondta, hogy írtak egy nagyon jó szkriptet, ám Joel Silver producernek ez nem tetszett, ráadásul ezúttal a szolgálataira sem tartottak volna igényt, ezért utasította el Gibson a felkérést, mivel ezúttal nem ő rendezte volna.

A What's Playing oldal egy informátorra hivatkozva azt írja, hogy most mégis belendült a projekt szekere. Mostanában áll a bál Gibson körül,  a színész háza táján kialakult botrány miatt hagyta ott Leonardo DiCaprio a betervezett vikinges filmjét is, amit ősszel kezdett volna forgatni, ráadásul A sötétség határán (Edge of Darkness) thrillerrel sem sikerült a visszatérés. Ezért felvette a kapcsolatot Joel Silverrel, hogy a Halálos fegyver 5-ről diskuráljanak. Azt reméli, hogy ezzel visszakerülne az élvonalba és legalább a franchise-ba is némi életet lehelnének. Egyelőre hivatalos forrásból még nem erősítették meg ezt a hírt, de van benne ráció. Danny Glovert is vissza kellene hozni, ám már az utolsó részben is benne volt a korban, most pedig Murtaugh olyan öreg, mint az országút, a nyugdíjból kellene előrángatni, bár ezt könnyedén meg lehet oldani.

Címkék: halálos fegyver miújság sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr842190309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dejdő 2010.08.01. 00:18:11

Állat lenne ha összejönne! De azért Joe Pesci-t se felejtsék ki! ha Shane írja,és Donner rendezi akkor tuti jó lesz:)

Rolee83 2010.08.01. 01:56:40

Az előző szereplő gárdával és egy jó sztorival jöhet!!

Tipca 2010.08.01. 09:08:08

Nagyon szeretem a Halálos fegyver sorozatot, de hiába nevet az egyik szemem, a másik sír. A negyedik rész lezárása a kórházban a csoportképpel szerintem tökéletes volt, és kár ezt még tovább húzni. Mindenesetre halkan mondom, hogy jöhet, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle...

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2010.08.01. 09:10:11

Melyik részben mondták azt először, hogy "Túl öreg vagyok én már ehhez."?
Hát, kíváncsi vagyok rá, hogy összejön-e. Még nem tudom, hogy örüljek-e neki.

curby (törölt) 2010.08.01. 09:31:52

csak akkor kezdjenek bele ha tényleg jót csinálnak.nekem ne rakjanak bele fiatal szereplőket hogy ők meg a hátérbe szoruljanak.ha mindenki visszatér mel Gibson,danny Glover,Rene Russo,Joe Peschi,Chris Rock meg a rendőrfönők is.na akkor jöhet:)

a8zoli 2010.08.01. 11:53:49

hiába csinálnának akár 20 évvel fiatalabbakat belőlük akkor is öregek lennének ehhez az egészhez. 4-es után max 1-2 évvel még lehetett volna . sztem egy nyugdíjjas vicc lenne. totál új gárdával meg ne hívják így. öreg vicces akciós zsarus film épp a cop out volt villissel sztem marha nagy bukta.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.08.01. 14:39:00

A negyedik rész is teljesen jó volt, de ötödik már nem kéne, érződött, hogy öregednek, eléggé benne van a pakliban, hogy már inkább kínos lesz, ahogy Glover meg Gibson együtt akciózik.

tjunior 2010.08.01. 15:55:52

Én azt a Vikinges mészárszéket szívesebben megnézném Mel Gibson rendezésének, de hát a csóka annyira belehülyült a kapuzárási pánikba, hogy egy jó ideig (vagy örökre) elvágta magát hoolywoodban. Persze elég képmutató az az egész, de ez van.

Ronin47 2015.11.24. 00:18:19

Ebből sem lesz már semmi...

Szerintem még 2 rész is simán belefért volna. PL. egyik szólhatott volna egy szabadság alatti balhéról is
süti beállítások módosítása