Elköltöztünk: filmdroid.hu
Szentjánosbogarak sírja
2010.08.04. 21:37 5 komment
Japán egyik legnagyobb rajzfilmkészítő cégét, a Studio Ghibli-t leginkább Miyazaki Hayao nevén keresztül ismerhetjük. Ő az a rendező, aki többek között Oscar-díjat is kapott 2003-ban a Chihiro Szellemországban (Spirited Away) című alkotásáért, valamint olyan klasszikusok kerültek ki a keze alól, mint a Vándorló Palota (Howl's Moving Castle), vagy a Vadon hercegnője (Princess Mononoke, avagy eredeti nyelven Mononoke Hime). A Szentjánosbogarak sírja a Studio Ghibli egy korábbi, 1988-as filmje, mely Nosaka Akiyuki regénye alapján készült, a rendezője pedig nem az imént emlegetett Miyazaki, hanem Takahata Isao.
A film története 1945-ben, a II. világháború végén játszódik, Japánban, és két testvér, Seita és Setsuko sorsát követi nyomon. Seita tizenéves fiú, Setsuko pedig a négy éves kishúga, egy igazán helyes, szeretnivaló kislány. Az édesapjuk a haditengerészetnél szolgál, anyjuk pedig váratlanul meghal egy bombatámadás során, így a nagynénjükhöz kerülnek. Mivel a testvérek nem tudnak munkával hozzájárulni a család megélhetéséhez, kis idő elteltével nem szívesen látott vendégek lesznek a házban. Seita ekkor úgy dönt, hogy a saját lábukra állnak, és megpróbálnak egyedül boldogulni Setsuko-val.
Sosem hittem volna, hogy egy rajzolt háborús film ennyire meg tudja érinteni az embert. Már az alapszituáció maga igencsak megrázó, hiszen a történelemórákról mindannyian tudjuk, hogy Japánt és annak hagyományőrző, büszke népét mennyire megviselte a világháború. Az egész mégis attól lesz igazán szívbemarkoló, hogy a háború szörnyűségeit két gyerek szemén keresztül látjuk: az egyik tisztában van azzal, mi történik, de kora okán tehetetlen, a másik viszont fel sem fogja, mi zajlik körülötte, csak néha-néha elpityeredve tűri a megpróbáltatásokat, az éhezést, és az állandóan jelenlévő, rájuk is leselkedő halált. Setsuko nem érti, miért nem jön már haza az édesanyja, hogy miért kell eladni az anyja legszebb kimonóit néhány marék rizsért, hogy miért kell végül arra vetemedniük, hogy a falu lakóitól lopjanak és megdézsmálják a termést. Seita-nak viszont el kell t
űrnie azt a rengeteg megaláztatást, amely a nagynénjétől, az emberektől éri, s miközben próbálja megőrizni a büszkeségét, és a saját lábára áll, halálra ítéli magát és a testvérét is.
A Szentjánosbogarak sírja, annak ellenére, hogy rajzfilm, meglehetősen naturalista, mind képileg, mind jellemábrázolásaiban. A bombázásokat követő zűrzavarban gyakran láthatóak égő holttestek, a hullák között keresgélő, gyűjtögető asszonyok. A testvérek anyjának halálakor bizony ott vannak a legyek és a csontkukacok, az összeégett hús és az átvérzett kötés is. Mindezek ellenére a film képi világa legtöbbször elképesztően lágy, tele van gyönyörű színekkel; a természet legfenségesebb valójában tárul elénk. Az arcok és az emberábrázolások kifejezőek, ha kell, gyöngédek, ha kell, kemények. Setsuko alakja a gömbölyded formákra épít, míg Seita-ra inkább a szikárság jellemző. A lecsurgó könnycseppek vagy a felcsapó lángok szinte megszólalnak; a grafika összességében hibátlan.
A karakterek mind-mind valóban létező embertípusokat jelenítenek meg, az érzelmek és a motivációk kendőzetlenül vannak jelen. Itt nincs jóságos nagynéni, vagy kedves szomszéd, becsületes orvos. A háborúban mindenki önző, nincs, ami motiválja az embereket egymás megsegítésére. A rokonok elküldik a gyerekeket, amikor azok eltartása terhessé válik, az orvos diagnosztizálja a betegségeket, de nem segít, a falubeliek nem értik meg, és nem is akarják megérteni, hogy van, aki csak úgy jut élelemhez ezekben az ínséges időkben, ha fizetség nélkül vesz el másoktól. Setsuko úgy próbálja feldolgozni az anyja elvesztését, hogy sírt ás az elpusztult szentjánosbogaraknak, s mikor elfogy a cukorka, az üres dobozba gombokat és üveggolyókat tesz. Naiv illúziókba ringatja magát. Seita mindaddig reménykedik, amíg meg nem tudja, hogy országa elveszítette a háborút. Ekkor összeomlik és feladja.
Ami a legszörnyűbb, hogy gyermekek tízezrei, százezrei élték át ugyanezt, és pusztultak el így a II. világháború alatt, ugyanis a regény és a belőle készült film a legmesszebbmenőkig hiteles. Borzasztó, hogy néhány idióta hatalmi játszmái miatt milliók szenvednek és halnak meg az idők kezdetétől a mai napig.
A filmre visszatérve: ami sokat hozzátesz az élményhez, az a zene. A klasszikus japán hangszerek és dallamvilág a maga különlegességével, nyugalmával elvarázsolja a nézőt a békésebb pillanatokban. Hiszen a film végül is a szeretetről szól, két testvér kapcsolatáról, akik a háború borzalmai között is próbálják megtalálni az élet apró örömeit. Volt egy jelenet, melyben a gyerekek az éjszaka sötétségét úgy űzték el, hogy szentjánosbogarakat gyűjtöttek és vittek be a barlangjukba. Egyszerűen gyönyörű volt.
A Szentjánosbogarak sírja távolról sem vidám alkotás, de lenyűgöző film, amelyet talán mindenkinek látnia kellene. Sajnálom, hogy olyan sokan ódzkodnak a távol-keleti, illetve a japán kultúrától, s azon belül főleg az animéktől, hiszen nem tudják, hogy milyen fantasztikus dolgokról maradnak le. Egy történetet ugyanúgy, sőt, még talán jobban is el lehet mesélni rajzolva, legyen szó bármilyen témáról, hiszen itt az alkotók teljes szabadságot élveznek, nem függ a színészektől és a körülményektől, hogy mire fektetnek hangsúlyt. Állítom, hogy ez a 85 perc sokkal többet ér, mint a legtöbb nagy, II. világháborús amerikai klasszikus... Mindenkinek szívből ajánlom ezt a rajzfilmet (legalábbis egy bizonyos életkoron felül)!
Címkék: ajánló kritika animáció anime
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
freddyD 2010.08.04. 23:38:25
madárijesztő 2010.08.05. 07:17:26
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.08.05. 08:39:28
Muse · http://muse.blog.hu 2010.08.05. 15:28:15
