Elköltöztünk: filmdroid.hu
Lesz Silent Hill 2?
2010.08.13. 10:28 6 komment
A Silent Hill számítógépes játék mozis verziójának bevételével meg voltak elégedve az alkotók és a folytatást is nagyon szerették volna elkészíteni. Roger Avery írta az első rész forgatókönyvét és a második felvonás szkriptjét is ő tette volna le az asztalra, ám úgy esett, hogy 2008-ban ittasan karambolozott, amelynek következtében egyik közeli barátja elhunyt, felesége pedig súlyosan megsérült. Az írót bíróság elé cibálták, az ítélet egy év letöltendő börtön lett, amit le kellett ülnie. A hónapok elteltek, júliusban került szabadlábra, a Fangoria pedig megkérdezte a Silent Hill producerét, Don Carmodyt, hogy lesz-e valami a folytatásból. "Az eredeti terv az volt, hogy Roger megírja és kipofozza a forgatókönyvet és mikor ezzel végzett volna teljes erőbedobással hozzá láttunk volna az előkészületekhez. Annyi biztos, hogy még mindig akarjuk a Silent Hill második részét és az alapsztori is adott. "
Címkék: miújság sequel játékból film silent hill
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.