Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Stallone, the No1 Ultimate Action Hero

2010.09.22. 12:08 koimbra 24 komment

A MyProtein arra kérte az olvasóit, hogy szavazzák meg, ki a legkeményebb akcióhős (Ultimate Action Hero), a beérkezett közel 2000 szavazat alapján az élen Sylvester Stallone végzett, aki 2008-ban a Ramboban gyilkolta halomra az ellene felvonuló bátor katonákat, majd a The Expendables-ben egy kisebb ország katonáit és pár ex-CIA ügynököt tett hűvösre. A második helyen Arnold Schwarzenegger áll, akit eléggé leköt Kalifornia állam kormányzása, ám ettől függetlenül a szteroidokat magukba tömő (MyProtein ugye) emberek még mindig úgy akarnak kinézni, mint az Osztrák Tölgy fénykorában. A harmadik pozícióban Bruce Willis neve olvasható, aki nem csak drágán adta az életét, de többször is megmentette a világot. Bruce Lee a negyedik helyet érdemelte ki, Chuck Norris pedig biztosan összekoccantotta a szemöldökét, hogy csak a nyolcadik. A Top 10-ben egy hölgy is helyet kapott, Angelina Jolie a Mr. és Mrs. Smithben lövöldözött, majd a Wantedben „csavarta meg” a kilőtt golyót, idén pedig a Salt ügynökben akciózott.

Mark Coxhead a MyProtein marketingosztályának a vezetője azt mondta, hogy „Szép volt Angelina Jolie-től, hogy a Top 10-ben láthatjuk, Chuck Norrist és Will Smitht is maga mögé utasított...talán pár év múlva még Slyt is kiüti az első helyről.”

Íme a lista

1. Sylvester Stallone - 31%
2. Arnold Schwarzenegger - 24%
3. Bruce Willis - 15%
4. Bruce Lee - 9%
5. Jean Claude Van Damme - 7%
6. Steven Seagal - 4%
7. Angelina Jolie - 2%
8. Chuck Norris - 0.8%
9. Will Smith - 0.6%
10. Jason Statham - 0.2%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr262314544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borleszk (törölt) 2010.09.22. 12:50:15

"ám ettől függetlenül a szteroidokat magukba tömő (MyProtein ugye)"

minden riszpektem a tied, mert imàdom a blogot de ez kicsit demagog volt. attol hogy valaki testépito még nem jelenti hogy szteroidokkal nyomja. sot, koreinkben igencsak lenézik és kikozositik a 'cuccolokat'

Globetrotter2014 2010.09.22. 12:52:16

Csák Norrisz akkor is az első...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.09.22. 12:57:50

@borleszk: A MyProtein alapján meg a szteroidok jutnak az eszembe és nem írtam, hogy testépítők, azt mondtam, hogy emberek, akik használják.

Globetrotter2014 2010.09.22. 14:33:00

Amúgy átlépve avlóságba elég durva, hogy Svarci sportolóként vmi oyasmi volt, mint Schumi az F1ben (nem tudom h azóta megdöntötték a rekordját), majd minden színészi képességek nélkül a világ legjobban fizetett szinésze lett sok sok évig, közben neházasofott a durván demokrata Kennedy családba, végül a világ 10 legerősebb gazdaságának kormányzója lett a Kennedyék pártjával szemben. Mia fenét tud ez a fószer? Kötött vmi alkut az ördöggel? :)

KenSentMe 2010.09.22. 14:47:35

@ZF2:
1. Schwarzenegger 7x volt Mr Olimpia (ez a testépítés legrangosabb versenye), ketten viszont nyertek 8x Mr Olimpa-t azóta, úgyhogy ő csak a harmadik az örökrangsorban. Az utolsó testépítő címét több éves kihagyás után nyerte, azért, mert nehezen indult be a színészi karrierje, és ezzel akkor még ő volt a csúcstartó.

2. Nem mondanám, hogy érdemtelenül lett nagy színészként. Ha elfelejtjük az Ovizsarut, meg a nagyongagyi családi filmjeit, akkor a Conan a barbártól kezdve a Terminátoron át a Predátorig és a Kommandóig kapunk néhány olyan filmet, amit élő ember nem tudott volna jobban "eljátszani". Vesd össze pl. az eredeti Conant a gyalázatos tévésorozattal, amiben szintén egy "erős ember" játszik, és jöjj rá, hogy valahogy mégsem ugyanaz. Lehetne ezt valami kisugárzásnak vagy karizmának hívni, vagy valamiféle "belső szépségnek", nehéz ezt pontosan megragadni. (Leszámítva az eredeti Terminátort, ahol tökéletesen érzelemmentes gépet játszott Arnie, és ott számomra elég ijesztő is az alakítása.)

3. Igen, nagyon jól házasodott, és figyelembe véve, hogy fiatal srácként a legszebb nők tucatjait dönthette hanyatt, aztán mostanra példás családapa és vezető politikus lehet, igen, elmondhatjuk, hogy marhára tud helyezkedni és élni.

Mindenesetre szerintem Schwarzi titka, hogy nem csak tökéletes genetikával rendelkezik és nagyon jó sportoló, de sokkal jobb fej az átlagnál, és sokkal okosabb is.. ez a három elég volt ahhoz, hogy Amerikában mindent elérjen.

groove 2010.09.22. 14:47:55

@borleszk:
ajánlom figyelmedbe a Bigger,Faster, Stronger c. filmet.

Itt felirattal:
docler.hu/video/322092

arconfosom 2010.09.22. 14:49:10

"A kormányzó" című film forgatókönyvének megírásával, és a főszerep elvállalásával bízták meg Sylvester Stallone-t

A Schwarzenegger életét bemutató film főszerepének elnyerésével régóta dédelgetett álma vált valóra.

Hatványpatkány 2010.09.22. 14:56:11

Jó lista, de Jolie és Smith helyett én Chow Yun Fat és Clint Eastwood nevét írnám be. (Vagy utóbbi mellé még Charles Bronsont és Mel Gibsont, megosztva)

MickthePick 2010.09.22. 15:02:52

Hát a Mel Gibson? Vagy a Mad Max és a Lethal Weaponok már sz**t se érnek? Fura.

Globetrotter2014 2010.09.22. 15:09:06

@VRbagoly: a testépítéshez nem értek, de valami olyasmi rémlik hogy a hetedik győzelem kicsit necces volt. Ne feledjük, hogy a sport tkp egy nagyon speciális "szépségverseny", és látjuk mi megy a világszépe versenykenél. A Conan, predator és a T1 (esetleg a T2) még ok, de ott van egy tucat film ami teljességgel élvezhetetlen eredeti hanggal pont Svarci miatt (ahol már szinészettel is próbálkonia kell, pl True lies). Mindazonáltal ami tény, MINDEN versneyszámában amiben indult (Sport, Színészet, család, politka) az abszolút csúcsra ért, Amernikában nagyobb emberré nem ott született ember nem válhat, mint a legerősebb állam kormányzója. A wiki szerint pedig California a világ kb 12. legnagyobb gazdasága...

gitáros 2010.09.22. 15:13:48

@VRbagoly:
Bocs, de Svarci esetében a színész előtti "nagy" jelzőt azért valami másra kéne cserélni... :) Pont azért csípem a palit, mert szinte minden (nem akció)filmjéből kikacsint, hogy "ugyan már, ez csak egy játék".

Más: érdemes összehasonlítani Svarcit és Stallonét, hogy néznek ki hatvanvalahány évesen... Előbbi nem kicsit gáz.

kompi · http://filmtrailer.hu 2010.09.22. 15:14:06

Érdekes módon nincs semmi adat róla hogy hány szavazat alapján hozták ki a listát.
Szerintem egy frankó kis vírusmarketinget láthatunk.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.09.22. 15:24:30

körtét az almával v mi?
a protein nem szteroid!

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.09.22. 15:25:52

mondom a protein nem szteroid.
és különben se hasonlítgassunk körtét almával

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.09.22. 15:36:31

És a nagy Jack Bauer, aki mindezeket megenné reggelire????

Globetrotter2014 2010.09.22. 15:42:05

ÉÉÉÉSSS Mekkgájver holvan? Meghekkelné az egész bagázst egy csvarhúzóval. RÖvidre zárná a terminátort, megetetné a morcos alient, hatástalanítaná az össez bombát mielőtt Bruce willis megneszelné. Egy mindenek felettttt!

borleszk (törölt) 2010.09.22. 15:45:05

@koimbra: legkozelebb ha bàrmilyen hust, sajtot, tojàst tolsz jusson eszedbe hogy éppen 'hasznàlsz' :) - ezek 20%a protein..magyarul feherje.

mellesleg a MyProteinnek elsosorban nem olvasoi vannak hanem hasznàloi, ugyanis egy élsportolokat tàmogato elismert sportkiegészito gyàrto. olyan 'szteroid' termékekkel àrasztja el a piacot mint: torulkozok, ruhàk, vitaminok es tejbol, szojàbol kivont fehérjekivonatok

Globetrotter2014 2010.09.22. 15:56:17

@borleszk: azrt valljuk be, ha nem egy hús és tojásmagazinról van szó, a proteinkészítményeket / zsírégetőket amatőr testépítők használják rendszrerint. a Weider birodalom ezen gazdagodott meg. De ugyebár van egy lépés a proteinturmixok és egyébb ilyen küzyük meg az illegélis szerek között ami egyénenként változozó nagyságrendű. Szóval a koimbra vicce kb annyira volt általánosító mint egy mercedes/BMWs/trabantosra építő vicc... Nekem bejött...

borleszk (törölt) 2010.09.22. 16:20:23

@ZF2: nekem meg nem. de mostmàr meg van beszélve ;)

VegyészArc 2010.09.22. 16:52:12

a protein fehérjét jelent ami mindenben jelen van szinte amit megeszel. Tehát te is kokszolsz ezek szerint???

genghis 2010.09.23. 07:20:53

egyreszt, csaknorisz verseny kivul az ultimet atomtamadas, masreszt-ugyan mar nem mai csirke de az elso helyen nalam Clint Eastwood all!
Stallone nyilvan ugy nyomhatta le Willis papat es Schwarzit hogy az utobbi idoben joval aktivabb mint a masik ket "venember".:)

feriboi 2010.09.25. 16:34:51

ömm Peti, én is szedek fehérjét ( proteint ) mégsem látszik meg rajtam, és még szteroidnak sem szteroid. Erre azért tényleg figyelj oda plz. A protein jelen van a húsban, halban, túróban, joghurtban, stb. Egyik alapvető tápanyaga az embernek, a tiszta izomtömeg növeléséhez használják por v. folyadék formájában.
süti beállítások módosítása