Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Rowling Winfreynek is elmondta, hogy egyelőre nem folytatja Potter kalandjait

2010.10.03. 16:22 koimbra Szólj hozzá!

J.K. Rowling, a Harry Potter regények írója nemrégiben vendége volt Oprah Winfreynek, ahol természetesen szóba került a sebhelyes homlokú varázslótanonc is. Az írónő elárulta, hogy elég nehéz dolga volt a hetedik résszel, a közeli jövőben inkább hanyagolja Pottert.

„Még mindig pörögnek a fejemben a gondolatok. Természetesen meg tudnék írni, egy nyolcadik, egy kilencedik és egy tizedik részt is. Nem mondom, hogy nem fogom folytatni, de nem hiszem akarom. Úgy gondolom, hogy egyelőre itt a vége, de soha nem lehet tudni...”- mondta Rowling. Elmesélte, hogy Michael Jackson is megkereste régebben, az énekes azzal a tervvel állt elő, hogy elkészíteni a könyv színpadi változatát muscial formájában, ám ő elutasította a kérését, ugyanis úgy gondolta, hogy egyszerűen nem lett volna olyan lenyűgöző, mint a könyvei alapján készült filmek.

Az írónő nem csak Opráhnak mondta azt, hogy talán majd egyszer folytatja. Áprilisban a Fehér Ház húsvéti ünnepségén vett részt, ahol az egyik könyvéből olvasott fel a gyerekeknek, majd ott azt mondta, hogy ha 10 év múlva lesz kedve, akkor folytatja Potter kalandjait.

A Harry Potter filmek szépen hoztak a stúdió konyhájára, bár a Főnix Rendjét csak kihozták buktának. A Warner nem könnyen válik meg jól tejelő franchise-től, bizonyára erőltetni fogják, hogy mihamarabb szülessen még egy regény, ami alapján készítenének még egy filmet. Bár még az sem elképzelhetetlen, hogy megkérnek néhány forgatókönyvírót, hogy írják meg a Harry Potter 8-at.

Címkék: harry potter

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr892341804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása