Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Tinihorror lesz a következő Hellraiser

2010.10.18. 13:56 koimbra 15 komment

Régóta tervezgetik a Hellraiser horror feldolgozását, két éve még Alexandre Bustillo és Julien Maury A betolakodó (Inside) direktorai melegíthették a rendezői széket, majd Victor Garciának adták át a helyüket, aki legutóbb a Tükrök (Mirrors) második részét szállította le. A stúdió szándékai szerint egy alacsony költségvetésű film készült volna ekkor, majd később kiderült, hogy mégsem feldolgozást, hanem folytatást fogunk látni. Idővel Garcia is távozott a projekt éléről, jelenleg Christian E. Christiansen (The Roommate) téblábol a rendezői poszt környékén. Ezen kívül a stúdió nem R kategóriás alkotásban gondolkodik, hanem a tinik számára is fogyasztható horror elkészítésére adtak utasítást. Talán azért született ez a döntés, mert nagyobb költségvetést szavaztak meg (egy átlagos horror olyan 0,1-30 millió dollárból készül el) és a fejesek profitot akarnak látni, ezért a fiatalabb korosztályt is megcélozták. Az egyik főszerepre Amber Heard szerződhet le, ő nem idegenkedik a horrortól, eddig láthattuk a Majd meghalnak Mandy Lane-ért (All the Boys Love Mandy Lane), A mostohaapa (The Stepfather) alkotásokban, feltűnt a Zombielandben és a The Ward,  a Drive Angry 3D és az And Soon the Darkness művekben fog játszani a közeljövőben.

Címkék: hellraiser miújság sequel horrorhír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr852380890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex Mahone 2010.10.18. 14:34:02

Ma már minden horror tinihorror, még az is, ami nem, vagy csak nem annak készült...

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.10.18. 16:20:55

ne má:( mondjuk várható volt egy remake, de h tiniknek...

shred 2010.10.18. 16:40:01

Szerencsére ez már nem lesz nagy sokk, az utolsó néhány igen gagyi Hellraiser film után. Viszont az And soon the darkness egy nagyon frankó kis thriller volt annak idején, gondolom kb. annyit fog jelenteni a remake, mint az Utolsó ház balra esetében.

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.10.18. 17:11:18

@shred: pontosan, amit az eredeti sztorit lezáró 4. rész után müveltek a hallreaiser-el, annál lentebb még egy tini remake sem viheti a szériát. De a léyeg, hogy ebböl jó nem sülhet ki.

Rolee83 2010.10.18. 17:25:36

Már megint a tinik...LOL
Ha ennyire ők a célközönség akkor a faszért nem csinálnak egy nekik való mesefilmet!! Nem kéne más filmeket is lebutítani az ő szintjükre, mint pl az új Alient!!

thinker_ 2010.10.18. 17:47:52

a hellraiser franchise már régóta tönkre van téve. kb. a IV-től résztől nézhetetlen...

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2010.10.18. 17:53:50

A Hellraiser elég egy beteg film volt. Nem tudom, hogy ezt hogyan akarják tinisíteni.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2010.10.18. 18:01:06

Nekem csak az első Hellraiser tetszett, az mondjuk nagyon.

algi 2010.10.18. 19:39:30

Nehogy már valaki azt mondja, hogy azok a B-kategóriás folytatások egyáltalán megpróbálták megközelíteni az első rész minőségét!

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.10.18. 19:40:16

@Imiface: a 2., 3., 4. rész filmként eléggé felemás volt, de az alapsztori szempontjából nagyon jók voltak, ahogy szép lassan egyre többet tudtunk meg belőlük Pinhead és a kocka hátteréről. Aztán ez a 4. részben lett végleg kibontva és lezárva és nah, onnantól lett tökfelesleges teen-slasher szemét a többi, ahol Pinhead-nek annyi szerepe volt kb. mint Jason-nek a Friday the 13th filmekben (amik a maguk módján szórakoztatóak, node egy Hellraiser film azért ne süppedjen már arra a szintre..)

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2010.10.20. 17:35:55

@Case: Nekem az első rész pont elég volt, úgy sokkal titokzatosabb és félelmetesebb volt az összes kenobita, hogy szinte semmit nem tudtam róluk.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2010.10.20. 17:38:59

@Case: Nekem úgy sokkal félelmetesebb volt az egész, hogy keveset lehetett tudni a kenobitákról.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2010.10.20. 17:39:33

Szóval értitek. Szarakodik a blog.hu a kommentjeimmel.:D

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.10.21. 20:51:31

igen, blog.hu-t ezért szeresük.. :D
és persze, jó volt az úgy is, de én spec örültem, hogy nem úgy folytatták, mint a többi horror sorozatot, hogy nah, akkor csináljuk meg ugyanazt még egyszer (2x, 3x, 4x, stb) csak más áldozatokkal, hanem tényleg csavartak a sztorikon és a 4.-ig minden rész valami teljesen újat hozott, még ha nem is mindig teljesen sikeresen és nekem speciel tetszett az ahogy a fő(háttér)sztorit kibontották. De persze, ettől még az első rész az valami maga nemében különleges valami, csak ha már folytatták, akkor inkább úgy ahogy tették.
süti beállítások módosítása