Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Bekmambetov lesz a producere két űrben játszódó filmnek

2010.11.07. 15:13 koimbra 2 komment

Timur Bekmambetov a Wanted jelentette a belépőt Hollywoodba, íróasztalán csak úgy halmozódik a sok forgatókönyv, legalább fél tucat projekttel hozták összefüggésbe, de nem úgy tűnt, mintha valamelyik is megvalósulna a közeljövőben. Nem is oly rég kiderült, hogy legközelebb nem a Wanted második részéhez lát hozzá, hanem az Abraham Lincoln: Vampire Hunterhez, ám producerként beállt két űrben játszódó tervezet mögé.

Az Apollo 18 produkció iránt nagy volt az érdeklődés, a stúdiók egymást túllicitálva próbálták rátenni a mancsukat, végül a Weinstein Co. jött ki győztesen a "csatából". A forgatókönyvet Brian Miller körmölte le és Trevor Cawood fogja rendezni a filmet, aki eddig effekteket készített és leginkább a tévé világában ténykedett (pl Csillagkapu, Sötét angyal). Az Apollo 18 úticélja a Hold lett volna, ám a NASA úgy döntött, hogy lefújja az utat, ám a történet szerint nagy titokban csak elindult az űrhajó, majd földet (bocsánat, holdat) érvén idegen lények után kutattak. Máris kitűzték a bemutatót 2011 áprilisára, tehát a készítőknek bele kell húzniuk.

A másik egyelőre cím nélküli projekt is a Fox égisze alatt formálódik és az űrben fog játszódni, az akció-thriller ötlete Alex Litvak és Mike Finch fejében született meg és Bekmambetovot érdekelné a film, de addig nem kötelezné el magát teljes mértékben mellette, míg a forgatókönyvet nem látta.

Már csak az a kérdés, hogy mi van a Dark Moonnal, hisz' ennek a középpontjában is az Apollo 18 állt és ugyanazzal a sztorival bírt, mint Carwood-féle filmverzió, csak ezt Olatunde Osunsanmi dirigálta volna a Warner berkein belül. 

Címkék: miújság scifihír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr322430623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása