Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Hamarosan a mozikban az Üvegtigris 3

2010.12.13. 11:42 koimbra 5 komment

Az alábbi sajtóinfót kaptam.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a szokásos csütörtöki premiernél egy nappal korábban, már december 15-étől, szerdától látható lesz az Üvegtigris 3 a hazai mozikban. A film országosan 40 kópiával indul. A siket nézők a Palace Westendben magyar felirattal nézhetik meg a filmet, míg a Palace MOM park egyik termében angol felirattal vetítik a kultfilmmé vált vígjáték harmadik részét.

Már csak néhány napot kell várni, s az Üvegtigris 3 végre a mozikba kerül!! A nagy érdeklődésre való tekintettel a szokásos csütörtöki premiernél egy nappal korábban, már december 15-étől, szerdától láthatja a közönség a kultfilmmé vált vígjáték harmadik részét hazai mozikban.

Az első rész hangulatát megőrző, ám sokkal akciódúsabb történetben egy fogpiszkáló, egy lövés, egy megkeseredett orvos és egy jókor érkező luxuskocsi elég ahhoz, hogy az Üvegtigris nevű büfét működtető Lali (Rudolf Péter) meghozza élete nagy döntését: mindent maga mögött hagy és lelép. Épp ekkor bukkan fel hirtelen Feri (Kamarás Iván), a budapesti sztárügyvéd, aki – bár nem tervezte -, a büfénél marad, míg Lali – bár nem tervezte -, az ügyvéd Bentley kabriójában marad. Elindul egy őrült nap, az álomautóra azonnal felfigyel az álomnő (Szabó Erika), és elkezdődik Lali életének legnagyobb kalandja, amihez végül a már jól ismert haverok is csatlakoznak.

A korábbiakban kiadott hírrel ellentétben az Üvegtigris 3 vége főcímdalát – melynek szövegét Sztevanovity Dusán írta - végül mégsem a film zenéjét jegyző Hrutka Róbert énekli. “Az enyémnél kicsit karcosabb, “Jég dupla whisky-vel” színezetű hang jobban illik ehhez a nótához, ezért az utolsó pillanatban mégis inkább Charlie-t kértük fel.” – nyilatkozta Hrutka.


Az Üvegtigris 3 forgatókönyvét Búss Gábor Olivér, Hársing Hilda dramaturg és Rudolf Péter írták, az operatőr Kapitány Iván, a vágó Kiss Wanda, a film producerei Kovács Gábor és Pataki Ági és a rendező, Rudolf Péter.

A trilógia első része 2001. októberében került a hazai mozikba, 120 000 nézőt vonzott és 125.000 DVD kelt el belőle. A második rész 2006. januárjában indult és 310 ezren látták, a DVD eladások száma pedig meghaladta az 66.000-t. Az Üvegtigris 3 a Szuez Film forgalmazásában országosan 40 kópiával indul. A siket nézők a Palace Westendben magyar felirattal nézhetik meg a filmet, míg a Palace MOM park egyik termében angol felirattal vetítik a kultfilmmé vált vígjáték harmadik részét.

A Filmpartnerstől ezen kívül az alábbi interjúkat is megkaptam. Köszönet érte.

 

RUDOLF PÉTER – rendező, színész - Lali

 

Fel tudja idézni, mikor dőlt el, hogy lesz harmadik rész?

Nem nagyon szoktam emlékezni rá, hogy mi mikor történt az életemben. Inkább érzeteket rögzítek. Az biztos, hogy az első után nem gondoltam a másodikra, és a második után nem gondoltam a harmadikra. Azt mondanám, belesodródtunk. És nem csak azért, mert jólesik az embernek, amikor megállítják az utcán, és kérdezgetik, hogy mikor jön a következő rész. Nyilván azok nem állítanak meg, akik inkább azt mondanák: „könyörgök, ne csinálj filmet!”. Nagy felelősség, de miért ne mutatnánk meg, hogy tovább is tudunk lépni, miközben megtartjuk azt a szerethető közeget, ami az első két film alatt jött létre? Ebben van némi ravaszság, hiszen egyfelől gondolhatnánk, hogy kisebb a kockázat, de másfelől egyáltalán nem így van, mert hallani olyan reakciót is, hogy minek még tovább húzni, és a többi. Ezt egyébként nem vehetjük komolyan, mert szerintem nem szülhet indulatot a hír, hogy valami készül. Ki kell várni a filmet, és aztán jöhetnek az indulatok. Persze értem én: tengernyi információ érkezik mindenhonnan, az ember kénytelen egyszerűsíteni, hogy mindenre gyorsan tudjon reagálni. Emiatt vagyunk sokszor igazságtalanok.

 

Ön szerint minek köszönhető, hogy ennyi elismerést váltott ki a közönségből a film?

Erre sem lehet általános választ adni, mert az ilyesmi sok véletlen egybeesés együttes hatása. Biztosan közrejátszott, hogy a magyar film egy időre elfordult az emberektől, nem hozzájuk szólt. Hiszem, hogy számított: törekedtünk rá, hogy ha elhangzik egy poén, annak mindig meg legyen ágyazva. Nem mindig sikerült, de talán az átlagosnál többször. Szerintem, ha egy jelenet bevésődik az emlékezetünkbe egy filmből, annak általában az az oka, hogy nem öncélúan kapott helyet a forgatókönyvben. Mindezek mellett természetesen a színészeken múlik a java. Érdekes, hogy bár nem eszerint válogattunk, de a szereplők általában az életben is kapcsolódtak egymáshoz. Nem mindenkivel volt a film előtt is szoros a viszony, de ez a munka biztosan összekötött minket. Ez, megmagyarázhatatlan módon, rákerül a vászonra. Természetesen a gyűlölet is egy energia, és el kell ismerni, hogy legendás jelenetek kerültek közönség elé, amelyeknek a főszereplői nem állhatták egymást. De talán mégis jobb, ha a szeretet sugárzik egy olyan filmről, ami végülis a haverságról szól…

 

A harmadik részben számos új karakter tűnik fel, nem is kis szerepekben.

Mindegyik rész forgatásakor törekedtünk rá, hogy olyan színészek játsszák a legkisebb mellékszerepet is, akik alkalmasabbak lennének jóval nagyobb feladatra is. Ezt nem én találtam ki, a hatvanas évek filmjeiben minden egyes pozícióban olyan színészek voltak, akiktől el lehetett ájulni, méltán voltak népszerűek és ismertek. Nagyon jól esett, hogy két-három mondatos szerepekre is egyből igent mondtak a színészek. Néhány esetben nem közvetlenül kértük fel a szereplőket: a lányokat, vagyis Szabó Erikát, Pikali Gerdát és Ruttkay Laurát heteken át tartó casting után választottuk ki. Ők a kivételek, akikkel eddig nem hozott össze az élet közös munkára, de úgy érzem, a casting a lehető legjobb eredménnyel zárult. Kamarás Iván esete érdekes, mert ő a munka nagyon korai szakaszában eszünkbe jutott, és úgy alakítottuk a forgatókönyvet, hogy közben már az ő alakja járt a fejünkben. A legnehezebb az volt, hogy egy barátunk, Selmeczi Roland a második rész óta itt hagyott minket. Nem tettünk senkit a helyére. Olyan ez, mint a visszavonultatott mez a labdarúgás világában.

 

Mintha az elemi emberi érzelmek nagyobb szerepet kaptak volna a harmadik részben.

Mindig is volt benne lírai elemek, elég a büfé környékén botorkáló menyasszonyra gondolni. Ha végiggondoljuk, a történet önmagában nem vígjátéki. Ahogy hozzá nyúlunk, attól tud az lenni. Ha leírod egy darab papirosra, hogy a motoron ülő ember azt mondja: „Ízirájder, öcsém!” – ez önmagában nem vicces. Attól lesz az, hogy valaki kitalálja, hogy az a motor egy Babetta, aki rajta ül, az Csoki, és még sok másik dologtól, közte attól is, hogy hová teszi az operatőr a kamerát. Ez mind befolyásolja, hogy ez a poén egy vigyort, egy félmosolyt, vagy közönyt eredményez. És ez minden más hatásra, a líraiságra is így igaz.

 

Hogyan tud egyszerre rendezni és a főszerepre is koncentrálni?

A rendező és Lali szerepe hasonló volt eddig: mindig egy fix pontból (a büfé ablakán át) figyelni a többieket, és onnan teszi meg a megjegyzéseit. Most a történet logikája szerint Lali az események fő sodrába kerül, ami egyértelműen nagyobb kihívás volt. Ebből a szempontból is nagy segítség nekem Kapitány Iván munkája, akivel régóta dolgozunk együtt, nemcsak ebben a filmben, hanem a Beugróban is, sőt, már az És Rómeó és Júlia tévéváltozatát is vele készítettük. (Feleségével, Nagy-Kálózy Eszterrel közösen játszott színházi előadás, amely több mint egy évtizede nagy sikerrel fut.)

Ami a kettős feladatkör szempontjából további nehézséget okozott, hogy minden jelenetet egyszerre három kamerával vettünk fel. Ez egy nagyon kézenfekvő problémát hordozott magában: ha én minden felvétel után mindhárom kamera képét újranézem, az rengeteg plusz időt jelent, vagyis sok-sok költséget. De ezen is, és minden ehhez hasonló praktikus gondon túl tudtunk lendülni. Sok-sok film forgott le úgy a történelemben, hogy a rendezők nem látták rögtön a leforgatott anyagot, hiszen csak néhány éve dühöng a digitális technika, és vele az azonnali visszanézés lehetősége. Nyugodt lehettem, hiszen egyrészt kiváló színészekkel dolgoztunk, másrészt Kapitány Iván mellett két további fantasztikus, díjak sorát nyert operatőr, Seregi László és Herbai Máté vigyázták a filmet. Sok energiát szabadít fel, amikor látom, hogy körülöttem csupa hozzám hasonlóan megszállott dolgozik a film érdekében, akik emberként és művészként is csodálatosak.

 

Mi volt a forgatás legemlékezetesebb pillanata?

A film jellegéből adódóan, mivel rengeteg külső helyszínen forgatandó anyag volt, lassan a legfontosabb tényezővé a meteorológia vált. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot Feriheggyel a legfrissebb előrejelzések érdekében. Tessék elképzelni, amikor a legkomplikáltabb napon, egy hajó fedélzetén – hangsúlyozom, nem a belsejében! – terített asztalok sokasága közé gyönyörű lányoknak kellene érkezniük – akik csak aznap érnek rá velünk dolgozni –, de zuhog az eső. Ezért a lányok lemenekülnek a belső terembe, ekkor az eső azonnal eláll, erre a lányok mégis feljönnek, és letakarítjuk az esőt az asztalokról, de mire ezzel végzünk, az eső mégis tovább esik, tehát a lányok újra lemennek, majd amint eláll, újra előjönnek, majd megint jön az eső… és ez így, még ötször… ez elég emlékezetes volt. De hogy még egy dolgot említsek: az autó. Egy olyan kocsit írtunk bele a forgatókönyvbe, ami, ha elsuhan a városban, egy pillanatra megáll az élet. Manapság az emberek már sok mindent láttak, nehéz ilyen kocsit találni. Volt egy alkalmas járgány a városban, azonban épp eladás alatt állt, és aggódtunk, ha elkezdünk vele dolgozni, majd közben eladják, vajon az új tulajdonossal is meg tudunk-e állapodni? Ha nem, az elég abszurd lenne. Végül begurult a forgatásra az autó, amire Kovács Gábor talált rá. Háromszáznegyven lóerő. Sok kocsi jött-ment már az Üvegtigris filmkockáin, nagyjából megvolt az érzet bennem, hogy a büfé ablakából nézve mennyi idő alatt szokott kimenni egy autó a „képből”. Ezúttal, mire odanéztem, már sehol sem volt. Ez is egy érdekes emlék marad. Semmi köze a filmezéshez, az Üvegtigrishez, a szakmához: csak arról az érzésről szól, hogy valaki beül egy menő járgányba, odalép a gázra, és az autó a következő másodpercben már el is tűnik a horizonton, a lemenő nap árnyékában…

 

GÁSPÁR SÁNDOR – színész - Róka

 

Milyennek képzelték el Rókát annak idején, amikor az első részre készültek?

Valahogyan úgy alakultak az események – pedig erről nem is beszéltünk vagy elemeztünk sokat Rudolf Péterrel – hogy Róka a legmagányosabb figura. Neki vannak a legelvetemültebb ötletei az üzletet, a vállalkozást, vagy akár a túlélést illetően – ettől a saját közegében is kicsit nevetségessé válik, hiszen újra és újra próbálkozik. Lelkileg kicsit mintha még a gyerekkorát élné.

Hogyan emlékszik vissza az első találkozásra a filmmel, a történettel?

Akkor indult be a színésztársaimmal együtt a fantáziánk, amikor az első olvasópróbát tartottuk. Hallgattuk egymás szájából a leírt szöveget, és ahogy ki-ki szép sorban megszólalt… minden abban a pillanatban oda került, ahová kellett. A válaszok, a „felkérdezések”, sok apró, jó lehetőséget tartogató szituáció mind-mind azonnal kialakult, pusztán a színészek ráérző-képességének, improvizációs tehetségének köszönhetően. Ki lehet tehát mondani, hogy sok múlott a szereposztáson, ami pedig Rudolf Péteren múlott.

 

Milyen kötődés alakult ki Önben a helyszín iránt az évek alatt?

A saját életem képei is összevegyültek a helyszínnel kapcsolatos emlékeimmel, előttem van, amint az első rész forgatásánál a lányom, még egész kis gyerekként ott volt velünk a forgatáson, a másodiknál a fiam már a zenekarával együtt jött oda, ma pedig már felnőttek mindketten. Életem első játékfilmje, az Erőd (1979, rendezte: Szinetár Miklós) bizonyos jelenetei is ott játszódtak a Garancsi-tónál. Így amikor az Üvegtigrissel először odamentünk, felötlöttek bennem az akkori partnereim, az akkori környezet, a korábbi munka minden eleme. A környezet a két film között rengeteget változott, de még az Üvegtigris különböző részei között is megfigyelhető sok változás. Régen az érintetlen, elvadult őstermészet volt csak jelen, de már az Üvegtigris első részénél rá kellett jönnünk, hogy rajtunk kívül mások is értékelik ezt a remek helyet. Jónéhány mesterséges csapás, spontán horgászhelyek tanúskodtak erről. A második résznél már szinte horgászparadicsommá nőtte ki magát a tó környéke, illetve az is egyértelmű volt, hogy egyfajta zarándokhelyként is működik a terület, hiszen sok Üvegtigris-rajongó kereste fel a forgatás helyszínét. Bármerre járok az országban, sokaktól hallom, hogy ellátogattak a tóhoz.

 

Ebben a részben azonban megtörténik, ami eddig még soha: végignézhetjük, ahogy a szereplők elhagyják a kocsi környékét… Mit gondol, milyen hatással lesz ez a film fogadtatására?

A film és a benne szereplő társaság különös bája volt, hogy miközben elvágyódunk, álmodozunk, valójában egy helyben topogunk. Most mozgalmasabb lesz a történet, de ahogy mondani szokás, minden út Rómába vezet…

 

Mi volt „Róka számára” a legnagyobb kihívás az új rész forgatásakor?

Van egy jelenet, amire nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog kinézni a vágóasztal után, de erről babonából nem beszélnék… A második részben Seress Zoltánnak volt egy tökéletes jelenete, amikor mi, akik kívülről néztük, fuldokoltunk a nevetéstől, annyira, hogy már félő volt, hogy a reakciónk megzavarja a felvételt. Majd a vágás után, a filmben nem láthattuk egyben ezt a példátlan alakítást, mert a film ritmusa, tempója másképp kívánta – és természetesen ez az előbbrevaló cél, ezt el kellett fogadni. Így sajnos Seress Zoltán bravúrja nem volt olyan hangsúlyos, mint amilyennek mi láttuk a felvételkor. Egy hasonló „csalódástól” védem magam, amikor nem szeretnék előzetesen beszélni egy olyan jelenetről, amiről én magam úgy érzem, hogy elég szélsőséges és érdekes volt, és nagyon jónak éreztem. Említettem már, hogy Róka magányos figura, és ebben a részben tényleg csupa olyan jelenete van, amikor egyedül van, olyan helyzetben, amikor az a kérdés, hogy mit tud kezdeni magával az ember egy kényszerű helyzetben, hogyan tud menekülni, szabadulni. Ezek a részek a film egészének szempontjából nem meghatározóak, de Róka alakjához sokat hozzáadnak.

 

Ön szerint mi a film sikerének a titka?

Nem nagy titok: a szeretnivaló vesztes figurája régóta visz sikerre alkotásokat, gondoljunk csak Chaplinre. Ebben a filmben legalábbis hatan olyan kiszolgáltatott, örök vesztesek csapatát alkotják, akik soha nem adják fel. Néha beszólnak egymásnak, de szeretik egymást minden konfliktus ellenére, és túlélnek minden válságot, mindazt a rosszat, ami történhet velük. Ez sugároz olyan optimizmust, amitől szerethetővé válik a történet. Jó egymással találkozni, jó egymást froclizni, jó egymásnak kiszínezni a történeteket: ez azt a fajta társasági létezést húzz alá, ami bármilyen válsághelyzet esetén felhajtóerőt ad a közösségnek. Szeretik látni az emberek, hogy van ilyen.

 

CSUJA IMRE – színész - Csoki

 

Milyen érzésekkel vágott neki a harmadik rész forgatásának?

Mindegyik jelentért keservesen megdolgoztunk, hiszen tudtuk, hogy nagy a tét egy harmadik résszel, nem adhatjuk olcsón. De azt is tudtuk, hogy nem szabad, hogy ez a teher ránk nehezedjen, mert akkor elvész a lazaság, a báj, tehát egyszersmind vagánynak is kell maradni. Talán ez volt életem legnehezebb forgatása – holott harmadszor játszom ezt a szerepet. Rudolf Péter sokat segített, hiszen amint megérezte, hogy egy kicsit lóg az orrom – mármint Csoki orra! – akkor azonnal emlékeztetett rá, hogyan kell felszínen tartani azt az eltiporhatatlan jókedvet, ami rá jellemző, és amit semmi meg nem ingathat. Én azonban a forgatókönyvből úgy éreztem, hogy Csoki ezúttal egy kicsit mintha szomorkásabbra volna hangolva, és ennek a kettősségnek a határán kellett végigvinni a szerepet. Ott van az a töretlen optimizmus, ami mindig is, de hát Csoki életében is eltelt az a pár év…

 

És mi az, ami Csokiban örök?

Csokinak mindig van olyan szövege, ami csak rá jellemző. Nemcsak szóviccek, de olyan képtelen benyögések, amik először zavarba ejtőek is lehetnek, de aztán csak nevetnie kell rajta a többieknek.

 

A mára már klasszikussá vált „ízirájder” kifejezés is Csoki bravúrja.

Illetve Búss Gábor Olivéré, aki ezt így írta még a legelső forgatókönyvben. És azóta is olvasható pólókon, bukósisakokon, dzsekiken és szélvédőkön. Most is el fog hangzani természetesen…

 

Ön szerint mi vitte sikerre az Üvegtigrist?

Leginkább arra tippelnék a tíz év távlatából, hogy azzal arattunk igazán sikert, ahogy együtt vagyunk ebben a filmben. Mert a kisebb-nagyobb árulások ellenére meg tudunk állni egymás mellett. Ha kell, „összezár” a csapat. És mindemellett fontos a humor, az önirónia, és bizony a kisebb aljasságok: mindaz, amiből össze vagyunk keverve mindnyájan. Ezek a filmek jók szerintem, amiben ilyen emberi karakterek vannak. Micsoda hős például Róka, aki lelkesen összegyűjt bármit, amibe belebotlik, és azt hiszi, hogy egyszer majd bejön, pedig minden ötlete halálra van ítélve. Gaben, az örök üzletember, Cingi, a megható szelídségével, ahogy folyton aggódik, de azért ott van velünk. Gyávaság, de ahogy mindenki, ő is csak tartozni akar valahová. És ott van Sanyi, akit minden szerencsétlensége ellenére befogadtak a többiek, és hiányzik, ha nincs ott. Őket vetette egy helyre a sors, ők alkotnak egy csapatot. Nem akarnak ők ilyenek lenni, de ilyenek, és szeretik egymást.

 

REVICZKY GÁBOR – színész - Gaben

 

Vissza tud emlékezni, hogy reménykedtek-e ekkora sikerben, amikor az Üvegtigris első részét forgatták?

Akkor még egyáltalán nem gondoltuk, hogy ennyire fogják szeretni az emberek. Nagyon élveztük a forgatást, hiszen egy csomó jópofa, etűdszerű jelenet került dobozba, amelyeket a rendőrségi kihallgatás rendezett össze egy történetté, és ettől lett az egész egy teljes egység. Az egyetlen dolog, ami miatt gyanítottuk, hogy sokakat megérint majd a film, hogy egy dolgot már akkor is biztosan tudtunk: olyan életérzésbe tenyerelt bele a film, ami sokak közös problémája. Amikor valaki nem tud mit kezdeni az életével. Ez a mai napig aktuális probléma. Sajnos ma még talán többen is vannak, akik így éreznek.

 

Bár az új film nagy része Budapesten játszódik, a megszokott tóparton, a megszokott „büfékocsi” környékén is sokat forgattak ismét. Milyen érzés volt harmadszorra is visszamenni ugyanarra a helyszínre?

Ennyi idő után természetesen van már a stábnak egyfajta nosztalgiája, amikor visszatérünk arra a helyszínre, ahol már két rész leforgott. Az ismerős környezet egyfajta biztonságot ad, nincs bennünk kétkedés, hogy esetleg nem éri el a célját a munkánk, és nem lesz sikere.

 

Ön szerint milyen hatással lesz a film sikerére, hogy új helyszínekkel gazdagodik a történet?

Nem lett volna jó, ha ismét egy helyben maradunk. A cél az volt, hogy ne egy helyen játszódjon az új rész. Felpörgeti a filmet, hogy párhuzamosan látjuk a két fő szál fejleményeit. Magam is kíváncsi vagyok rá, hogy ez milyen hatással lesz a nézőkre.

 

A már jól ismert karakterek mellett fiatal színésznők is hozzájárulnak az új rész sikeréhez, Pikali Gerda és Szabó Erika is feltűnik majd a vásznon. Forgattak együtt?

Sajnos nem volt közös jelenetem az új női szereplőkkel, mivel két szálon fut a történet, így mi egyáltalán nem találkoztunk a forgatáson. De úgy érzem, hogy a játékuk sokat számít majd a film egészét tekintve. A kollégák mesélték, hogy remekül sikerültek azok a jelenetek, amelyekben benne voltak, és az elmondásuk alapján azt gondolom, hogy a film egész ritmusát meghatározzák majd a jeleneteik.

 

Melyik volt a forgatás legemlékezetesebb pillanata az Ön számára?

Ez kicsit ellentmondásos, mert az, amikor nem forgattunk. Furcsa helyzet volt: egy éjszakai forgatáson azért nem kerültem sorra, mert beállítottak egy jelenetet a Dunán, az Európa hajón. A kép hátterében a kivilágított Lánchíd szerepelt volna, de egyszercsak lekapcsolták a világítást, és már nem tudtuk felvenni a tervezett jelenetet, hiába készültünk elő mindennel. Mint később kiderült, a stáb egyeztetett a főváros illetékeseivel, de sajnos egy véletlen elszervezés következtében egy nappal későbbre volt időzítve az az alkalom, amikor felkapcsolva hagyták volna még a Lánchíd lámpasorát a forgatás kedvéért.

 

SZARVAS JÓZSEF – színész - Cingár

 

Emlékszik még, hogyan került az első részbe?

Nagyon rég volt, amikor Péter lelkendezve beszélt nekem arról, hogy olvasott egy olyan forgatókönyvet, amilyet eddig még soha, amit nagyon izgalmasnak, sőt szenzációsnak tart. A következő alkalommal már arról beszélt, hogy szeretné, ha játszanék benne. Ahogy visszaemlékszem, az volt a koncepciója, hogy olyan emberekkel szeretné ezt a filmtervet megvalósítani, akikben szakmailag és emberileg is feltétlenül megbízik. Hívhatná ezt bárki részrehajlásnak, hogy a barátaival akart dolgozni, de nem lehet kárhoztatni érte, hogy amikor első filmrendezésére készült, olyan kollégákkal akarta körülvenni magát, akikkel fél szóból is megértik egymást. Én azt gondolom, hogy ezzel a legmélyebb szakmai döntést hozta, mert tudta, hogy ha nehezen megoldható helyzetbe kerülne a forgatás során, nem fog magára maradni a gondjaival. Most is, amikor én már rég más munkánál tartok, s ő a vágással van elfoglalva, gyakran felhív, hogy kikérje a véleményemet.

 

Hogyan írná le Cingárt?

Színészként, ha a figurát próbálod felidézni, akit játszol, általában magadra gondolsz különböző helyzetekben, pedig hiba kiemelni a karaktert saját környezetéből. Főleg ebben az esetben: az Üvegtigris-filmek hitelességében mindig nagyon fontos volt minden fő karakter, és az egymáshoz való viszonyuk. Egy szerethető közösség, a maga különböző egyéniségeivel: a hőbörgő, az ügyeskedő, a kereskedő… És a moralista. Na, ő Cingár. Kell egy ilyen minden csapatba, és ha nincs, akkor ki kell találni. Nincs ott mindig, de mint egy búvópatak, időnként előbukkan, és figyelmezteti a többieket: na, hagyjátok már abba, elég volt. Ő az, aki az igazság, a jó út felé tereli a többieket, ha szükséges. Ez most a harmadik részben még látványosabb, és nagyon örülök neki, hogy nagyobb hangsúlyt kapott.

 

Milyen mögöttes tartalmat tulajdonít a jól ismert helyszínnek?

Az az érdekes, hogy sosem derült ki, hogy honnan jönnek ők oda, és hogy hova mennek onnan. Azt sem tudjuk, hogy oda, vagy onnét menekülnek. Az biztos, hogy a fiúk töltik meg szellemmel azt a helyet. Ha elmennek, nem marad ott semmi. Ettől működik a közösségük. A közösség annyit ér, amennyit a tagok beleadnak. És itt minden be- és elfogadásra talál, amit a fiúk hoznak magukkal. Ez fordítva is igaz: ha valamelyikük nincs ott, az hamar feltűnik mindenkinek, és hiányozni kezd. Ha az együvé tartozás nem lenne ilyen fontos ebben a történetben, akkor az Üvegtigris nem lenne más, mint egy könnyed nyári vígjáték, és akkor nem készült volna belőle három rész. De valahogy mégis megért a folytatásra, holott az alkotóknak eredetileg nem volt ilyen szándéka.

 

HORVÁTH LAJOS OTTÓ – színész - Sanyi

 

A közönség körében végzett felméréseken kiderült, hogy Sanyi az egyik legnépszerűbb figura a „haverok” között. Mit gondol, miért?

Ha nagyon egyszerűen akarnám megfogalmazni, azt mondanám: legszebb öröm a káröröm. Szívesen nevetnek rajta az emberek, jól szórakoznak a spontaneitásán, hiszen ő mindig azt mondhatja, amit gondol. Szerintem a Sanyi iránti érzések a gyermekszeretethez állnak közel, hiszen ők ennyire magától értetődően őszinték, egyenesek. Mulatságos és irigylésre méltó az egyszerűsége, és ez eltereli a figyelmet arról, hogy az észbeli képességei nem túl jók. Mintha mindenki gyereke lenne: a többiek vigyáznak rá, bármelyikük terelgeti, ha szükséges, de nem bántják a gyengeségei miatt, empatikusan viselkednek vele.

 

Vissza tud emlékezni, hogyan gyúrták össze ezt a karaktert?

Rudolf Péter szerint szükség volt egy olyan figurára, aki mindig ott lóg a büfé körül, és aki némiképp törődésre szorul, mert ez jól kiemeli a karakterek jellemvonásait. Fontos volt, hogy ez a szereplő valahogyan elesettebb legyen a többinél, és alkalmat adjon rá, hogy megmutathassuk: ez a közösség nem veti ki magából a náluk gyengébbet, hanem támogatja. Egy falumbéli emberről mintáztam a figurát. Őt is mindenki kedvelte, mindenki szívesen beszélgetett vele, amennyire vissza tudok rá emlékezni.

 

Ezek szerint a karakter részletes kidolgozását a rendező Önre hagyta?

Volt egy elképzelése, amin a magam gondolatai alapján tovább dolgoztam, és Péter elfogadta a javaslataimat. Úgy vettem észre a közös munkáink során, hogy Péter szívesen figyel oda a színészek ötleteire, mindent megenged, ami beleillik a koncepciójába, főleg, ha esetleg részletgazdagabbá is teszik azt. Amit fölöslegesnek tart, azt pedig – nagyon helyesen – elhagyja.

 

Ön mit gondol, mitől lett ilyen sikeres az Üvegtigris?

Közönségtalálkozókról tudom, hogy sokan reflektálnak a filmből a környezetükre, be tudnak helyettesíteni szereplőket a saját ismerőseikkel, és ettől közel érzik magukhoz a filmet. Sajnos sokak számára ismerős a helyzet, hogy kisemmizettek, lecsúszottak, reménytelennek érzik a helyzetüket, de küzdenek, mert valami ős-életerő dolgozik bennük.

 

SZABÓ ERIKA – színész - Niki

 

Egy halom színházi produkcióban merült fel a neve, amióta nincs naponta képernyőn a szappanoperában, amiből megismerhette az ország. Jó volt váltani?

Amikor otthagytam a sorozatot, végre régi álmaimra, a színházi fellépésekre tudtam koncentrálni, illetve egy rádióban is dolgozhattam Dabason, ahol felnőttem. Folyamatosan kerestem az alkalmat, hogy színháznál dolgozhassak, akár színpadon, akár a kulisszák mögött. Közben felvételiztem a színművészeti egyetemre, ahová nagy örömömre fel is vettek. Amióta vége lett a filmnek, az egyetem foglalja le minden időmet.

 

Előtte még elment egy válogatásra, ha minden igaz…

Igen, behívtak egy teljesen hagyományos castingra, amiről először nem is lehetett tudni, hogy milyen produkcióhoz keresnek szereplőt. Aztán kiderült, hogy az Üvegtigrisről van szó. Óriási élmény számomra, hogy szerepelhetek benne!

 

Rengeteg forgatási nap van Ön mögött a sorozat miatt, ez más volt?

Egy film azért egész más, borzasztóan jó élmény! Minden nap nagyon izgalmas volt. Rendkívül örültem annak, hogy Rudolf Péterrel dolgozhatok. Érzékeny volt és jól instruált, minden jelenetet élveztem, amiben együtt játszottunk. A finálé-jelenet forgatása pedig, ami egy sokszereplős, komplikált felvételt igényelt a hajón, csodás díszletben, szintén felejthetetlen volt. Arról nem is beszélve, hogy a többi főszereplőt is olyan színészek alakítják, akik gyerekkorom kedvencei, és bizony időbe tellett megszokni, hogy most egészen más helyzetben, viszonyban találkozom velük.

 

Mit lehet mondani az Ön által játszott szerepről, anélkül, hogy elárulnánk a történet forulatait?

Niki egy fiatal modell, aki véletlenül kerül kapcsolatba Lalival. Az a típusú lány, aki nagyon is tisztában van vele, hogy gyakran megfordulnak utána a férfiak…

 

PIKALI GERDA – színész - Nóra

 

Hogyan került az Üvegtigris stábjába?

Egy ügynökség keresett meg, hogy castingra hívjanak – ami egy színésznek olyan, mint egy foghúzás, de az Üvegtigris kedvéért szívesen vállaltam. Rudolf Péterrel és Ruttkay Laurával közös jelenetben készültek a próbafelvételek. Amikor végeztünk, azt mondta Péter, hogy bár tetszett neki a felvétel, de most úgy érzi, a szerep egy idősebb színészt kíván, de még gondolkodik rajta. Majd néhány nap múlva újra csörgött a telefon a hírrel, hogy végülis engem választottak.

 

Dolgozott korábban Rudolf Péterrel?

Nem, és nekem nagyon nagy élmény volt ez az alkalom. Életem eddigi legjobb forgatása volt az Üvegtigris 3. A háttér, vagyis a producerek és Kapitány Iván munkája is lenyűgözött, de a fodrászoktól a sminkeseken át a berendezőkig és a technikusokig mindenki igazi profi volt. Visszatérve Péterre, nagy dolog, ha egy forgatáson valaki olyan energiákat fordít a próbára, mint ő. Mindig volt idő kigondolni, hogy melyik jelenet hogyan kapcsolódik az előzőhöz vagy a következőhöz, valamint a teljes egészhez, és ettől lesz működő, pergő a film. Jó volt részt venni az ehhez szükséges együtt gondolkodásban, látni a csapat a kreativitásának kibontakozását. Mindemellett arra is volt mód, hogy ha nem éreztem jól magam a jelenetben, vagy csak egyszerűen úgy láttuk, hogy valami más megoldásra lesz szükség, akkor addig-addig variáltunk rajta, amíg mindenki elégedett volt. Azt hiszem, ez a munka erről szól, ilyennek kell lennie egy forgatásnak. Így lehetett „örömjáték” a számomra.

 

Hogyan hatott a közös munkára, hogy Péter egy személyben rendező, és partner is a közös jelenetben?

Azt szokták mondani, hogy ez nagyon nehézzé teszi a munkát, de ha valaki annyira tudja, hogy mit akar, mint Péter, akkor nem okoz gondot. Szerintem számára ráadásul „dopping”, ha ilyesfajta kihívásoknak kell megfelelnie. Külön hajtja őt, hogy efféle magaslatokat kell megmásznia közben. Biztos, hogy fárasztó volt számára a kettős feladat, de valószínűleg tudja, hogy ennek ez az ára.

 

Kivel láthatjuk még közös jelenetben?

Szabó Erikával és Ruttkay Laurával, akivel mi egyébként osztálytársak voltunk, és igazi jó barátnők is vagyunk. Ha meg kellene számolni egy kezemen, hogy kik az igazi közeli barátaim, ő bizony benne van az első ötben ­- és a forgatás alatt még jobban összekovácsolódtunk.

 

Melyik jelenet forgatása volt a legemlékezetesebb az Ön számára?

Talán már nem titok senki számára, ha elárulom, hogy Péterrel van egy közös „szexi” jelenetünk, ahogy ő fogalmaz. Nos, hát az ilyesmi elég érzékenyen érinti a legtöbb színészt, amikor meghallja, hogy van ilyen egy forgatáson, összerezzen: ajjaj, mi fog látszani? Azonnal elkezdeném lebeszélni a rendezőt: talán nem is kell az oda, biztos, hogy helye van ennek a filmben? (nevet) Esetünkben ez most szerencsésen alakult, úgy érzem, hogy ami történik, az teljesen helyénvaló, és nem is arról szól, mint a klasszikus szexjelenetek, de a többit majd a film elmeséli… Az biztos, hogy amikor „kinéztünk a jelenetből” a stábra, akkor azt láttuk, hogy mindenki nagyon jól szórakozott rajtunk. Ez jó jel volt, de ennél fontosabb, hogy amikor visszanéztük a felvételt, Péter azt mondta, hogy pontosan erre gondolt. Ez a legjobb érzés egy színésznek, ha azt hallja, hogy azt sikerült megvalósítani, amit a rendező elképzelt, vagy talán még rá is tett egy lapáttal. Kevés rendező ad egyébként konkrét visszajelzést a színészeinek, de Péter pontosan tudja, hogy milyen fontos ez.

 

Kit játszik a filmben?

Egy gazdag nőt játszom, aki éppen mosolyszünetet tart a szintén gazdag, gazdasági jogász férjével való kapcsolatában. Éppen szeretne kibékülni vele, de ekkor kezdődnek az igazi bonyodalmak…

 

KAMARÁS IVÁN – színész - ügyvéd

 

Emlékszik még, hogyan érkezett a felkérés, amikor az Üvegtigris 3-ba hívták forgatni?

Péter már régebben említette nekem, hogy a harmadik rész íráskor az egyik szerepről én jutottam eszébe, és hogy azóta tulajdonképpen rám írja a figurát… Akkor még nem volt biztos benne, hogy minden aszerint alakul, ahogy elképzelte, így hát előre bocsánatot is kért, ha nem jönne össze a dolog. Végül minden jól alakult, és el tudtam vállalni, aminek nagyon örültem, mert hát ritkán fordul elő, hogy direkt nekem írnak szerepet… De azért is örültem neki, mert Rudolf Péterrel – és ha belegondolok, tulajdonképpen az összes főszereplővel – többször is dolgoztam már együtt. Kapitány Ivánnal is találkoztunk már a Beugró című műsor kapcsán, szóval már mindenkivel volt olyan előzmény, ami előrevetítette, hogy ez is jól sülhet majd el.

 

Mi az a szerep, amiről Rudolf Péternek Ön jutott eszébe?

Hát ez az: szerintem egyáltalán nem olyan, mint én. Csopkai doktor a „kor embere”, sikeres, gazdag, kellőképpen korrupt, teljesen leköti a saját egója, és nincsenek olyann gondjai, mint az átlagembereknek. Egészen más típusú problémái vannak: ezek abból adódnak, hogy tele van pénzzel és stresszel, hazugságokban él. Ha a státusszimbólumaitól megfosztják, például hirtelen autó és telefon nélkül marad, semmit nem ér már a befolyása és a pénze, kifordul önmagából. Én nem ilyen vagyok: például az a csodaautó sem az én stílusom, ami a forgatókönyv szerint az enyém.

 

Mi volt a forgatás legnagyobb kihívása az Ön számára?

Az utolsó felvétel volt a legnehezebb, mert nagyon kevés idő maradt rá az időjárási nehézségek miatt. Minden jelenetet csak egyszer vehettünk fel, tehát nem lehetett hibázni, pedig sok szöveg volt benne. Ez igazi profizmust igényelt mindenkitől, és nagyon sok koncentrációt, mindez a forgatás utolsó napján, hajnali fél öt tájban.

 

Milyen volt Rudolf Péterrel dolgozni?

Rendezőként most először volt vele dolgom, és nagyon pozitív tapasztalat volt. Helyes volt és segítőkész, elfogadta a színészek ötleteit, és ha látta, hogy valamivel kapcsolatban akár csak egy gondolatkezdeményünk felmerült, akkor adott rá lehetőséget, hogy kidolgozzuk a részleteket.

 

KOVÁCS GÁBOR - producer

 

Gondoltak-e rá az első rész forgatásakor, hogy lesz folytatás?

Egyáltalán nem, minket lepett meg a leginkább, hogy ilyen népszerű kultfilm lesz. Mi magunk elégedettek voltunk a filmmel, és az előzetes visszajelzések is jók voltak, de az a 110.000 néző, amit a 2000-es bemutatón elért a film, akkoriban nem tűnt olyan nagy durranásnak. Ma már az lenne… De aztán a dvd-eladások, hiába telt-múlt az idő, még mindig nagyon jó számokat mutattak, és csak három-négy év múlva vettük észre, hogy a film a bemutató után évekkel is sikeres: még akkor is nyíltak az Üvegtigris-kocsmák, és még akkor is mindenki ezt a filmet idézte, és még akkor is komoly nézettséget produkált minden tv-s vetítésnél.

 

Az első perctől együtt dolgoztak rajta Pataki Ágival?

Igen, 1999 körül kezdett érni bennünk a gondolat, hogy itt az ideje valami újba belevágni. A Filmpartners-nek így ez lett az első játékfilmje, miután a cég első tíz évében reklámfilmeket gyártottunk. Azóta pedig elkészült az Overnight, a Fekete kefe, a Fehér tenyér, az Adás, a Kalandorok, a Halálkeringő, a Bibliotheque Pascal…

 

Hogyan oszlik meg Önök között a munka Ágival?

Mindig is ő volt a tárgyalóképesebb kettőnk közül, aki az ügyfelekkel, szponzorokkal tartja a kapcsolatot, én pedig szívesen vezénylem a gyártást.

 

Mit gondolnak most, hogy a harmadik rész is elkészült, lesz-e még folytatása a történetnek?

A második után sem gondoltunk folytatásra, de mégis belevágtunk, mert úgy éreztük, hogy ha tudunk valami frisset hozni a történetbe, akkor érdemes egy új dobással próbálkozni, ha megtartja a film a maga karaktereit, de egy picit el is mozdul az ismert jellemzőitől. Úgy voltunk vele, ha ez sikerül, akkor érdemes. Most úgy érezzük, hogy ez összejött, de nyilván kíváncsian várjuk a nézők fogadtatását és a visszajelzéseit. Az esetleges folytatás sok mindentől függ…

 

Nyilván az állami támogatások alakulása is befolyásolja majd ezt a kérdést, hiszen a mostani film MMK-pénzeit sem folyósították még.

Valóban van függőben egy százötmilliós állami támogatásunk – amely összeg két részletből tevődik össze, a második rész sikere után kapott normatív támogatásból és egy gyártási pályázatból – amit úgy számítottunk, hogy június-július környékén megkapunk. Ekkor volt a forgatás, és persze egy film költségeinek nagyobb része akkor kerül elköltésre, így minden szerződést, kifizetést eszerint időzítettünk. A felvételek második hetében jött a hír, hogy késik ez a pénz, és mivel azóta is csúszik, valahogy pótolni kellett, hiszen ki kellett fizetni az embereket és az eszközöket. A mai napig bízom benne, hogy megkapjuk. Addig is kölcsönt veszünk fel.

 

Belevágtak volna-e a filmbe, ha az első perctől tudják, hogy nincs támogatás?

Semmi esetre sem, lehetetlen vállalkozás lett volna. Így is csúcsteljesítménynek gondolom magyarországi viszonylatban, amennyit összeszedtünk, nem titok: körülbelül kétszer annyit teszünk mellé magánpénzből, mint az állami támogatás, vagyis még kétszázmillió körül.

 

Milyen érzései vannak a harmadik résszel kapcsolatban most, amikor már látható az utómunka kanyargós alagútja végén a fény?

Még sokkal jobb, mint az első kettőnél: nagyon örülök, hogy sikerül megfelelni annak az elvárásnak, hogy a film megtartsa a szerethetőségét, de újat is mutasson.

 

A pénzszerzésen kívül mi volt az a gyakorlati produceri feladat, amire a legbüszkébb volt, hogy sikerült összehozni?

Az autó ügye érdekes volt, mert Rudi (Rudolf Péter) végig olyan autót szertett volna, mint ami végül be is került a filmbe, én pedig végig mondtam neki, hogy lehetetlen megszerezni. Amikor mégis sikerült, nem szóltunk senkinek, hanem elmentünk érte Bécsbe a fiammal, és egyszer csak begurultunk vele a bódé elé a tónál egy forgatási napon. Na akkor volt nagy meglepődés…

 

PATAKI ÁGI - producer

 

Talán kijelenthetjük, hogy bár több más jelentős film készítésében is részt vettek, az utóbbi tíz év az Ön számára jobbára az Üvegtigris-filmek jegyében telt el…

Igen, életemnek ezt a szakaszát mindenképpen meghatározta az Üvegtigris, ráadásul ez volt az első játékfilmes produkció, amiben dolgoztam. Mindannyian „elsőfilmesek” voltunk akkor még: a forgatókönyvíró, a rendező, a producerek: mind első alkalommal vágtuk ekkora fába a fejszénket. Én is akkor ragadtam ebben a szakmában.

 

Hogyan került a film a Filmpartners produceri szárnyai alá?

Búss Gábor Olivér először színpadra képzelte el ezt a könyvet, amit egy bátor húzással, ismeretlenül küldött el Rudolf Péternek. Ő különböző elfoglaltságai miatt jó darabig egy fiókban tartotta ezt az írást, majd egyszercsak elővette, és miután elolvasta, úgy találta, hogy filmen látná legszívesebben viszont. Így kereste meg Kapitány Ivánt és Kovács Gábort, akiknek akkoriban még közös cégük volt, és ekkor kapcsolódtam be én is tevékenyebben Gábor munkájába.

 

Hogyan ismerték meg Rudolf Pétert a három film készítése közben?

Péter sokoldalú, nagyon tehetséges, rendkívüli humora van – és nem csak a szakmához, hanem a magánélethez is, ami igazán kivételes. Sokaknak csak akkor van, ha szerepelnek. Szellemes, jó észjárású, gyorsan reagál emberekre, helyzetekre egyaránt. Egyszerűen jó vele lenni.

 

Sosem gondoltak rá, hogy külföldön próbálják meg továbbvinni az üzletet? Kívülről nézve mindketten olyan szerencsés alkatok, akik a nemzetközi filmes piacon is megállnák a helyüket.

Mi mindent itthon csináltunk végig, és nem vagyunk annyira elkeseredve az itthoni állapotok miatt, hogy ne itthon folytatnánk. Nyilván érzékeljük a nehézségeket, nehéz lenne nem érzékelni a mostani film kapcsán, de azt gondoljuk, hogy van értelme folytatni. A pillanatnyi nagyon súlyos problémák ellenére bizakodóak vagyunk, és azt reméljük, hogy ezek tényleg átmeneti gondok.

 

Hasznos ez a pozitív szemlélet, annál is inkább, hogy a munka és magánélet területén is össze vannak kötve Gáborral…

Sosem próbáltuk még ki, hogy milyen, ha nem dolgozunk együtt. Nem is tudom másképp elképzelni, mert mindig is érdekelt és izgatott ez a munka. Sok örömünk van a közös célokban, és természetesen sokat vitatkozunk is, de ezek a viták eddig mindig előre mozdítottak bennünket és a szakmai karrierünket.

 


Címkék: miújság üvegtigris 3

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr712512645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gisss 2010.12.13. 13:45:02

Huhú ez de hosszúúú:)
Este már ha egy vizsgával kevesebb lesz, el is olvasom:)

a8zoli 2010.12.13. 20:20:36

nagyon jó kis írás. én várom a filmet bármien is lesz. :)
süti beállítások módosítása