Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

127 óra (127 Hours)

2011.01.10. 21:53 koimbra 13 komment

 

A Burieddel szinte egy időben mutatták be Danny Boyle új alkotását, a 127 órát. Nehezen lehet nem összehasonlítani a két produkciót, hisz' mindkét film cselekménye egy helyszínen játszódik, egyetlen színész áll a középpontban, akinek nem, hogy muszáj, de egyenesen kötelező elvinni a hátán a művet, azaz igazi one-man show-ról van szó. A főhős szorult, reménytelen helyzetbe kerül. A különbség annyi, hogy Boyle filmjében nem másfél-két óra zajlanak a történések, hanem napokig tart emberünk szenvedése és még mobiltelefonja sincs. Oh, és megtörtént eseten alapszik a film.

Aron Ralston vidám természetjáró és hegymászó, aki 2003-ban is hobbijának hódolt, sziklák között rótta útját. Ám nagy szerencsétlenségére egy kőtömb odaszorította egyik kézfejét egy sziklához. A kényszerű fogság 5 végtelen hosszúnak tűnő napig tartott, a várva várt segítség csak nem érkezett. A hatalmas életszeretete, élni akarása azonban felülkerekedett, úgy döntött, hogy nem fog ilyen csúnya módon éhen-vagy szomjan halni, ezért egy életlen késsel levágta az odaszorult testrészt. Ralston köszöni jól van és az eset után is vígan mászkál a hegyek között, csak úgy, mint Erőss Zsolt.

 

 

Danny Boyle több műfajban is kipróbálta már magát, csinált remek sci-fit (Napfény), zombis horrort (28 nappal később), thrillert (Sekély sírhant), kalandfilmet (A part) és még egy kultfilmet (Trainspotting) is sikerült összehoznia pályafutása alatt. 2008-ban a Gettómilliomos drámával jelentkezett, amely élete legnagyobb sikerét hozta. Nem is csoda, hogy ismét összeállt Anthony Dod Mantle operatőrrel, Simon Beaufoy íróval és A.H. Rahman zeneszerzővel, akik még egy Oscar-díjat is zsebre tehettek a Gettómilliomoson végzett munkájuk elismeréseképpen. Mindannyian meghálálták a bizalmat és megmutatták, hogy nem véletlenül kaptak temérdek dicséretet, ismét remekül végezték a rájuk bízott feladatot.

Semmi jel nem utal arra a film elején, hogy ebből kőkemény túlélő dráma lesz. Igazi feel-good alkotásnak indul, trappolunk a hegyekben, már-már a néző is venné a kis hátizsákját és indulna sziklát mászni. Hősünk ismeri a vidéket, tudja, merre mi található, így ha fürdőzni van kedve akkor csobban egyet egy rejtett hangulatos, kristálytiszta tavacskában. Ám bekövetkezik a baleset, mintegy varázsütésre tűnik el a vidámság és a jó kedv. Az a fránya kőtömb nem mozdul, az órák pedig kíméletlenül telnek, közelebb hozva a kiszáradást. Ralstonra hallucinációk és rémképek szakadnak, a tűrőképessége pedig a végéhez közelít.

 

 

Talán felesleges írnom, hogy az ilyen produkcióknál a legfőbb kritérium, hogy a néző együtt érezzen a szorult helyzetben leledző főhőssel. Ráadásul még nem is igazán tudnak terelni az alkotók, azaz nem tudnak gonosz figurát behozni a történetbe, hogy legalább őt gyűlölhessük. Az egyetlen utálható dolog az az engedni nem akaró szikla lehetne. James Franco (Boyle Cillian Murphyt akarta a főszerepre, majd Ryan Goslinget) játssza a hegymászót, aki tulajdonképpen élete alakítását nyújtja. Az alkotók nem merték bevállalni, hogy valóban egyszereplős és konkrétan egy helyen játszódó történet legyen, ezért az elején megmutatják a felszabadult Ralstont is és nem is vesznek el a játékidőben felesleges perceket. Nem lehet időhúzásként tekinteni ezekre a jelenetekre. Franco nyílván lazán megbirkózott volna ezzel a figurával, de a baleset után tör ki csak igazán a színészből a tudás. Mert ilyen alakítás nyújtani nem egyszerű, ehhez tudni is kell az embernek. Akiben eddig csak a füves ábrázata élt az Ananász Expresszből, vagy Osborne alakja a Pókemberből mindenképpen nézze meg, ezután bizonyosan lecserélődik a róla kialakított kép a memóriájában. Hitelesen formálja meg Ralston személyét, akinek drukkolni, szorítani lehet, átélhetővé teszi, hogy mi történt azokon a szörnyű napokban.

A történet vége közismert, Boyle nem fordítja el szégyenlősen a kamerát, megmutatja a kézlevágás menetét, amely még jobban a székbe szegezi a nézőt, horroron edződött gyomrot kíván ez a néhány perc. 85 %-ot könnyedén megérdemel a produkció, többet adtam volna, ha a film megtekintése után még sokáig az agytekervényeimben keringett volna, nyomott hangulatban tengtem-lengtem volna után.

 

imdb: 8,4
rottentomatoes: 93 %


Büdzsé: 18 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 10,8 millió dollár

 

Címkék: iromány dráma igaz történet 85 % 127 hours

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr72575237

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 127 óra (127 Hours) 2011.02.23. 10:06:03

Alapsztori: Egy fiatal kiránduló férfi keze beszorul egy szikla alá egy hasadékban és valahogy túl kell élnie az előtte álló napokat.Húzónév: Danny Boyle rendező / James FrancoMűfaj: életrajzi, kalandTrailer ittAmire számítottam: A csattanót már ismert...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2011.01.10. 22:05:58

Tegnap néztem meg és én spec teljesen el vagyok ájulva a filmtől. A Gettómilliomost jónak tartottam, de kissé túlértékeltnek, ez viszont minden pénzt megért, sejtettem h Boyle-nak lesz még egy-két Trainspotting szintű alkotása. A flashback-ek sztem sincsenek túlerőltetve, sőt a képzelgésekkel egyetemben csak hitelesebbé, átélhetőbbé teszik az egész filmet, a zenéről nem is beszélve. Franco az fantasztikusan muzsikál, eddig is bírtam, de itt tényleg megmutatta hogy mire is képes. A film csúcspontja, a kézlevágásos rész pedig még mindig a fejemben van, láttam már pár horror filmet, de ez annyira hiteles volt, hogy még ma is volt, hogy kissé rosszul éreztem magamat tőle (azaz idegelvágásos rész tehet mindenről :D) Teljesen lenyűgöző és hiteles történet, a befejezéskor énis full happy voltam és még mindig ez a film jár a fejemben :) Buried is jó volt, de ez messze überelte, sajna Reynolds rosszkor akart kitörni a szépfiú-imázsból.

Off: A filmről jut eszembe, Franco szinte tuti tarolni fog a díjkiosztókon, viszont sztem jogosan tehetjük fel a kérdést: Vajon múlt évben miért hagyták ki a gálákon szinte teljes egészében a Moon-t, amiben minimum Rockwell megérdemelt volna egy díjesőt, ha se a sztoriért, se a zenéért nem akartak neki adni?

_DelMare_ · http://reviewtonight.uphero.com 2011.01.10. 22:29:41

azt hiszem, most sem fogunk összeveszni, tök egyetértek.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2011.01.11. 00:01:57

A kérdezz-felelek rész a legjobb!!
Nagy film az biztos.

tylerD · http://www.youtube.com/watch?v=GFUN_JX6qH4 2011.01.11. 00:34:12

Én is egyetértek.A gettómilliomos meg sem közelíti ezt.Itt(legalábbis én biztos)teljesen azonosulni lehet Ralstonnal.Mondhatnám úgy is,hogy Franco alakítása annyira természetes és megható,hogy az már nem is alakítás hanem valami több.Nálam ő az oscar díjas.Én nem tudom,hogy mikor érzékenyültem el így filmen.Nem mostanában az biztos.Ez tényleg átjön,nem úgy mint a csöpögős getómilliómos.Egyszerűen szívszorító.Látni kell.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.01.11. 15:21:02

Jó volt valóban. Viszont ha össze kell hasonlítani a Burieddel akkor nálam az a nyerő. Itt inkább a kétségbeesés, a megtett/meg nemtett dolgok megbánása, visszaemlékezés vannak a középpontban, ott viszont iszonyú mértékben gyomorba vág a feszültség. Mondjuk a Buried thriller, ez pedig sokkal inkább dráma. Az ominózus amputáció is kemény, de erősebb gyomrú nézőknek nem fog gondod okozni. Boyle jót rendezett megint, kicsit jobbat vártam, de le a kalappal előtte. Franco pedig eddig is szimpatikus volt, most viszont bizonyítja is, miért remek színész.

edi95 2011.01.11. 16:03:02

DE MIÉRT CSAK MÁRCIUSBAN JÖN MAGYARUL????
:((((

Spawn85 2011.01.11. 16:07:48

@edi95: Én lassan már ott tartok, hogy annak is örülök, hogy jön egyáltalán. :)

nyuszisz 2011.01.12. 20:56:50

Egyetértek az írással, nálam is az a film legnagyobb hiányossága, h nem késztet agyalásra. Pl. az Út a vadonba ebből szempontból jobban ütött, nagyon sokáig a hatása alatt voltam, jobban együtt tudtam érezni a hőssel, meg ott azért ki volt fejtve, miért ment ki a gyerek a vadonba. Itt a főszereplő járja a hegyeket, igaz említi, hogy valami mentőcsapat tagja, de úgy nem jött át számomra, mit akar, távolságokat akar legyőzni, meg ilyesmi - ezt nem tudtam átérezni.
A kézlevágásos vég nem semmi, csak azért nem lepett meg, mert olvastam róla korábban. Azon csodálkozom, hogy ép ésszel megúszta a srác, sokan kevesebbe is beleőrülnek.
Franco nagyon jó a szerepben, CM-t és RG-t el sem tudnám képzelni ebben.
A legjobban az a rész tetszett, amikor gondolkodott, hogy a kő az űrből jött és ez a baleset volt a célja stb.

tylerD · http://www.youtube.com/watch?v=GFUN_JX6qH4 2011.01.15. 01:25:01

nyuszisz:Szerintem felesleges ilyen dolgokat keresni.Igazábol nem akar semmit.
Csak a természetben lenni.Az ilyen sportolóknak ez az élete,és mint ahogy Ralston is folytatta egy ilyen eset után,más hasonló felfogású emberek is folytatnák.Szerintem ezt könnyű átérezni.
Ahogy mi imádjuk a filmeket,ő imád túrázni.Látszik,hogy más nem is érdekli,nem szól senkinek,a telefonra se válaszol....sok jelenetben átjön ez pl:szikla simogatás,vagy mikor várja a napfényt és a lábát odatartja stb.

nikodémus 2011.02.04. 16:18:46

Nagyon jó film, nálam simán megelőzte a King's Speech-et vagy a The Fighter-t.

longhigy 2011.03.11. 15:50:04

James Francotol érdemes megnézni még a Howl-t is, abban is nagyot alakít!(ALlen Ginsberg biográfia)
süti beállítások módosítása