Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Csak szexre kellesz (No Strings Attached)

2011.02.15. 21:20 koimbra 5 komment

 

 

Ivan Reitman nem okozott meglepetést, ismét egy humoros filmmel jelentkezett. Több évtizedes karrierjére vetve egy pillantást csupa vicces, illetve annak szánt produkciót tett le a teherbíró asztalra, néha kicsit vegyítve a poénokat sci-fi-vel vagy akcióval. Ám a 90-es évek közepe óta valahogy nem akar összejönni a siker, ebben az évezredben is csak két buktát dirigált. Az egyikben az X-Akták David Duchovny irtotta a másra használatos Head & Shouldersszel az „űrlényeket”, a másikban pedig Uma Thurman szuperhősködött. Reitman látta a bevételi mutatókat, ezért talán gondolkodóba eshetett: Mi az a téma, amire a közönség vevő?. A válasz: A szex. Erre azonban nem csak ő jött rá, hiszen „szeretkezzünk, de semmi érzelem” témát mások is előhúzták a kalapból. Nem is oly rég még Anne Hathaway próbált Jake Gyllenhaallal szigorúan csak a testiségre koncentrálni és idén még Mila Kunis próbál Justin Timberlake-kel a barátság előnyös oldalaira koncentrálni a Friends With Benefitsben.


A Csak szexre kellesz alkotásban Adam (Ashton Kutcher) rettenetesen kiakad, mivel többszörösen elvált apja (Kevin Kline) összejön az ő volt barátnőjével. Szomorúságát italba folytja, aminek az eredményeképp Emma (Natalie Portman) lakhelyén, majd nem sokra rá a puha ágyában köt ki. A férfi többet akarna, romantikázna, ám a nő kerek perec megmondja, hogy ennek a kapcsolatnak csak a szexre szabad épülnie, mindenféle felesleges érzelmek nélkül. Ha ez megy, akkor találkozhatnak, ám ha nem és szenvedélyesebbé válik a kapcsolat, akkor viszontlátásra. A szabályt be kell tartani.

 

 

 

Reitman próbálkozott elkerülni az ismert műfaji kliséket, talán egyeseknek kicsit unalmas lehet, hogy minden hasonló mű ugyanarról szól. Összemelegedés – kiborulás, veszekedés – a nagy kibékülés. Az elején el is maradnak ezen bevett dolgok, hiszen a páros csak heves és elvileg érzelemmentes lepedőcsatákat vív, nem járnak, tehát ergo nem is tudnak úgymond szakítani. Működik a film, adagolják a poénokat, ám a történet írásának egy bizonyos pontján rájöhettek, hogy ezt a szintet nem tudják tartani, így a játékidő második felében szépen meg is kapjuk a jól bejáratott kliséket. Csak éppen nem másfél órában zavarják le, hanem rövidebben, hiszen az elején mást kaptunk, mint ahogy azt megszoktuk.

Kutchertől nem áll messze Adam karaktere (Matthew McConaughey nem ért rá?), hiszen játszott már olyan karaktert, aki szexre (leginkább ingyenes ellátásra) hajtott, a Spreadban konkrétan egy, a nők nyelvén kiválóan értő selyemfiút formált meg. A filmben egy High School Musical – Glee-szerű tévésorozatnál dolgozik, ám többre vágyik, író akar lenni. Apjával gyakorlatilag meg inkább haveri a viszonya. Kutcher legutóbb Katherine Heigllel romantikázhatott, de nem működött a dolog és a színész is eléggé halovány volt. Itt viszont kissé megemberelte magát, van vígjátéki oldala, még ha ez meglepő is, eddig talán azért nem mutogatta annyira, nehogy elkopjon. Portman ebben a műfajban nem túl ismert (A régi környékben láthattuk őt utoljára évekkel ezelőtt), a romantikus műveket nem részesítette előnyben. A 2011-es évben Portman a testét is beveti, a Fekete hattyúban Kunisszal leszbizik, itt szexorientált kapcsolatot létesít és a Your Highnessben is vetkőzik (tangára). A legfontosabb, hogy a két főszereplő között megvan a kémia és vicces szituációkba keverednek. Ráadásul ki ne vigyorogna azon, ahogy egymás mellett állnak. Kettejük között 30 centi különbség van, Portmannak így még a sámli is kevés, hogy felérjen Kutcherhez, aki viszont néha úgy néz le, mintha mindjárt azt mondaná, hogy „Hahó, hallasz ott lenn?”

 

 

Nem spóroltak a vicces mellékkarakterekkel. Ludacris és Jake M. Johnson megjegyzései, beszólásain szélesen lehet mosolyogni vagy éppen nevetni. Portman barátnői, Mindy Kaling és Greta Gerwig is hoznak jó néhány humoros pillanatot. Kár, hogy csak keveset vannak jelen, de talán pont így volt jó (a kevesebb, néha több). És még a laza apukát megformáló Kline-nak is jutott néhány szellemes pillanat.

Megvolt az esély arra, hogy egy gyenge, fárasztó poénokkal megspékelt, néha már a gusztustalanság határait súroló filmet kapjunk. Reitman azonban kerülgette a csapdákat, már ameddig tudta. A film első fele valóban szórakoztató, de egy idő után (a klisék bevágódása körül) visszavesz, mintha a készítők úgy gondolták volna, hogy ennyi elég lesz, nem kell annyira megerőltetnie magát senkinek. 60 %-ra értékelném.

 

imdb: 6,2
rottentomatoes: 52 %

Büdzsé: 25 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 60 millió dollár
Eddigi összbevétel: 67 millió dollár

 


 

Címkék: iromány vígjáték romantika 60 % no strings attached

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr32663839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.16. 08:49:06

megnéztem ezt a filmet 14én, mégiscsak valentin nap volt, de mára el is felejtettem az egészet.
kár volt elkészíteni is...

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2011.02.16. 17:35:09

60% teljesen reális. Portman kisasszony a 6tyút ezzel a filmmel vezette le. Kutcher meg azzal az egysíkú kaján vigyorral a száján szerintem az életben is minden nőt levesz a lábáról. Kicsit színészkedhetne is már. Tényleg a film első felében voltak még mulatságos pillanatok, de a végére teljesen kipukkadt.

Zója 2011.02.16. 17:52:18

nekem tetszett, főleg az amikor viszi a sütit, és mensi cd-t csinál :D

Bíró Szabolcs · http://biroszabolcs.eu 2011.02.17. 09:33:42

"Matthew McConaughey nem ért rá?" - Ezen hangosan nevettem, köszi! :D
süti beállítások módosítása