Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Gaiman adaptálja az Journey to the West ősi kínai történetet

2011.03.10. 20:58 koimbra 3 komment

Az egyik legismertebb kínai tévés producer Zhang Jizhong filmet készítene az ország egyik ősi népmeséjéből, a Journey to the Westből. Forgatókönyvírónak megnyerte Neil Gaimant, aki szerint a "cél az, hogy azt tegyék, amit Peter Jackson is tett a Gyűrűk urával." Ezen kívül sikerült megszerezni James Cameront is, aki csak tanácsadóként lesz a fedélzeten, főleg a technikai részében nyújt segítséget. Kínában forgatják le a produkció, angol nyelven. A rendezést Guillermo Del Torora szeretnék bízni, aki azonban mostanság azt se tudja mihez lásson hozzá. Először úgy volt, hogy az I, Frankensteint csinálja meg, majd Az őrület helyei jött szóba, most meg a Pacific Rimet emlegeti a direktor.

Gaiman először csak egy olyan prezentációt készít, amivel aztán lehet befektetőket hajkurászni és normális szereplőgárdát toborozni. A Journeyt az 1500-as években adták ki a Ming dinasztia alatt. A történet főhőse a Majomkirály, aki egy mágikus bottal rendelkezik, egy szerzetessel, egy disznószellemmel és egy halszellemmel kalandozik, Indiában próbálja visszaszerezni a Buddha tekercseket, hogy ezzel találja meg a megvilágosodást.

Címkék: miújság könyvből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr52729155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vandorherceg 2011.03.11. 08:30:10

Van ez magyarul is:
www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=nyugati-utazas-avagy-a-majomkiraly-tortenete-i-ii-ami-a-nyugati-utazasbol-kimaradt&ID=49676

sőt Online:
www.terebess.com/keletkult/vu_cseng_en_nyugati_utazas_1.pdf

A felhőn rohangáló botos Szun Vu-kung egyértelmű Son-Go-Ku előkép.
jó kis könyv az, bár eléggé "nyugatosítani" kéne, hogy egy átlag amerikai néző értékelje.
azért a Gaiman - Toro - Cameron hármas akár jó is lehetne...
Persze, ha lesz belőle valami egyáltalán.
PS: Kára az Őrület hegyeiért...

vandorherceg 2011.03.11. 09:09:26

Van ez magyarul is:
www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=nyugati-utazas-avagy-a-majomkiraly-tortenete-i-ii-ami-a-nyugati-utazasbol-kimaradt&ID=49676
Sőt, online:
www.terebess.com/keletkult/vu_cseng_en_nyugati_utazas_1.pdf

A Szun Vu-kung / Son-Go-Ku párhuzam megvan valakinek?

A Gaiman - Toro - Cameron hármas akár jó is lehet.

PS:
Kár az Őrület hegyeiért...

vrango 2011.03.11. 09:34:23

Nem értem, nincs egy darab kínai író a feladatra? Hihetetlen!
Olyan lesz, mint nálunk a Honfoglalás Franco Neróval :(

(Ez most Gaimmantől függetlenül írtam, mertt őt persze komázom:P)
süti beállítások módosítása